Virágzás - 開花(Naruto fanfiction) [SZÜNETEL]

11.

輝く目

Izzó szempár

„Az erőtök ott ér véget, ahol a félelmetek kezdődik." /Barbara Marciniak/

A 12-es gyakorlópálya nem volt valami nagy szám. Egy nagyobb tisztás az erdő közepén, az ágak között bábukkal és céltáblákkal. A tisztás közepén egy alaposan szétrugdosott fatörzs állt, kábé 5-6 méter magas, tökéletes, henger alakú fadarab, derekán vágásokkal, lehámlott részekkel, az aljában pedig az összegyűlt forgáccsal.

A fű itt kicsit rövidebb volt, bizonyára a folyamatos edzések miatt, ráadásul itt-ott, több tenyérnyi folton hiányzott a fű, vagy lyukak voltak a talajban. Hűvös szél borzongatott meg és kavart bele ezúttal szorosan felkötött hajamba. A pulcsimnak kapucnija is volt így hát felhúztam a fejemre, hogy eltakarja a hajamat és a maszkomat is feltettem. Semmi hátrányom nem származik abból, ha nem tudják meg, férfi vagyok-e, vagy nő. Még Konohában sem tudta mindenki, hogy Kitsune, a Vörös Róka valójában egy kunoichi. A melleim mindig leszorítva, két fekete réteg alatt voltak és nem látszottak. Engem pedig sosem érdekelt, mit gondolnak rólam. De ha Akashino Tsubakit keresték, és megtaláltak engem, nem mindig volt olyan könnyű rájönni, hogy Kitsune és Akashino Tsubaki egy és ugyanazon személy, és ráadásul nő.

Könnyed ugrással és néhány kunai segítségével termettem fenn a vastag fatörzs tetején és leültem simára csiszolt, kerek felületére. Nem túl magasan ültem az erdő fölött, és láttam, ahogy kelet felől elkezd derengeni, pislákolni valami rózsaszínes, vöröses fény. A hajnali, csípős szél végigsöpört az erdőn, belefésülve a zöld tengerbe, hullámot indítva meg, ahogy kimutatta a levelek ezüstös alsó felét. Gyönyörű volt.

Kuri negyedóra múlva érkezett meg és mintha kitalálta volna a gondolataimat, fekete kapucnis pulóvert viselt és a maszkját, ami leginkább egy kék csíkos tigrisre emlékeztetett. De neki nem fáslizva volt a lábszára, hanem a szandálja volt hosszúszárú. A kesztyűje befedte az ujjait és a külső alkarját egy-egy fémkarvédő takarta. Kulacsa neki is volt, a derekán kétoldalt egy-egy tasakot viselt és a bal combján is. Ő balkezes volt. Nem szólt és én se, csak felpillantott rám és üdvözlésül felemelte a bal karját.

Biccentve ugrottam le, miután egyetlen pillantással megállapítottam, hogy ez valóban Kuri és nem valami kém, vagy mi. Pont előtte értem földet.

- Akkor északnyugatnak először? – kérdezte Kuri.

- Igen. Mindened megvan? – tettem fel a biztonság kedvéért a kérdést.

- Meg. – bólintott Kuri. – Ötször ellenőriztem.

- Remek. – vágtam rá. – Akkor nyomás! Kuchiyose no jutsu! – egy ujjam kissé megvágva csapódott a fűnek, tenyerem alól pedig fekete jelek és egy pecsét kúszott ki. Ahogy a füstfelhő elúszott, Gin ott állt, ugyanúgy, mint mindig. Ezüstös szőr, fásli a farkán és egy-két lábán. Jobb szemén a heg.

- Mehetünk? – érdeklődött az idézett, mire igenlően billentettem meg a fejemet.

Gin azonnal nekilendült, és villámgyorsan a legközelebbi fán termett. Kuri pár másodperces késéssel követte. Már éppen lendültem volna utánuk, mikor megrezzent mögöttem egy bokor. Ahogy egy pillanatra hátralőttem a tekintetemet, mintha egy lilás fényű szempárt láttam volna megvillanni a levelek között. De ahogy pislogtam egyet, már nem volt ott. Chakrát nem éreztem a közelben, nem hallottam és nem láttam mást, így úgy döntöttem, hagyom és megyek Ginék után. Fellendültem egy faágra és elrugaszkodva lőttem magam utánuk.