Storm - Vihar

5. Fejezet

Kicsengettek.
Kat és Daniel kiszámolták, amit kellett, de megmondom őszintén én csak Danielt figyeltem.
Göndör haj, zöld szem, s azok a gödröcskék mikor mosolyog...
-Rövidített óráink lesznek! -ugrik a látó terembe Kat lelkesen.
-És? -kérdezem egyszerűen.
-Ennyi? Egy "és"? -hervad le a mosolya és a hangja megkeményedik, de ott marad a lelkesedés. -Tudod te, hogy ez mit jelent?
Csöndben vártam, hogy folytassa. Igazából nekem tök mindegy volt.
-Ha hamarabb szabadulunk ebből a börtönből akkor együtt tölthetjük a délutánt. -mondja mosolyogva Kat.
-Oké. -válaszolom bár nem tudom miért nem vagyok lelkes ez miatt.
Elindulunk a következő óránkra, ami nem más, mint tesi.
Kat betolt a lányöltözőbe, ahol már hét lány öltözködött. Letelepedünk az egyik sarokba és elkezdünk mi is öltözni.
Próbálok nem kapkodni, de nem a gyorsaságomról vagyok ismert...
5 perc elteltével -ami nálam rekord idő-, elkészültünk és bementünk a torna terembe.
Beállunk a fiúk elé egy sorba, ahol én vagyok a harmadik a magasságom miatt. Kat van mögöttem szerencsére.
A fiúk sorát nézem. Daniel csakúgy, mint én szintén a harmadik a sorjában.
-Mindig késik. -duzzog Kat.
-Kicsoda? -kérdezem visszafordulva.
-Ha bejön meglátod. -válaszol és az ajtóra mered. Végignézek a lányokon és látom, hogy ők is az ajtót bámulják.
-Sziasztok. -nyílik hirtelen az ajtó és mosolyogva lép be egy magas, barna hajú, mogyoró barna szemű, jóképű férfi.
-Üdv, James. -köszön az osztály, de én megszólalni sem tudok.
-Imádom a tesit -suttogja Kat a fülembe -bár inkább a tanárt. -elnevetjük magunkat.
-Te vagy az új lány. -mosolyog rám.
Bólintok. -Melody vagyok. -dadogom.
Hogy lehet egy tesi tanár ilyen helyes? Bár nem annyira, mint Daniel, de...várjunk, miket beszélek?!
-Szép név. -kacsint és az egyik lány mellettem felsóhajt.

5 kör futás és egy kidobós után vége lett az órának. Kat-tel alig tudtam beszélni, mert James-t bámulta végig.
-Miért hívjátok James-nek? -jut eszembe a kérdés, kint a folyosón.
-22 éves, drágám. -mondja Kat. -Alig van köztünk korkülönbség. És persze ő mondta, hogy hívjuk így.
Kat a szekrényében kezd el keresgélni. Én kiveszem a matek könyvem és várok rá.
-Mehetünk. -mondja és elindulunk.
Az osztályban kivételesen csend honol.
-Jó voltál ma Wood. -szól vigyorogva Mike.
-Kösz. -mondom szárazon és leülök.
Kat beszélgetésbe kezdett egy Zoe nevű lánnyal, akivel egy csapatban voltunk.
Hátrafordulok és Daniel zöld szemeivel találom szembe magam.
-Mi az? -kérdezi göndör hajába túrva.
-Semmi. -válaszolom.
-Már csak ezt kell kibírni és mehetünk innen! -ül le mellém Katie.

Az óra gyorsan eltelt ahhoz képest, hogy matek volt.
-Futás innen! -ragadja meg a kezem Kat és elindulunk kifelé.
-Hova szeretnél menni? -kérdezi már kint az utcán.
-Igazából nekem mindegy. -mondom, mert így van.
Látszik Kat-en, hogy gondolkozik.
Daniel jön le a lépcsőn, amit Kat is észrevesz.
-Danny! -üvölt neki. Daniel idejön hozzánk, de csak Kat-et nézi.
Nem tudom mi van vele. Egyszer kedves, egyszer meg olyan, mint aki mindenkit utál...
-Mit szeretnél Katie? -kérdezi szem forgatva és elkapok egy lopott pillantását.
-Gyere velünk! -fogja meg Kat mindkettőnk kezét és elindulunk.
-De nem úgy volt, hogy csak ketten leszünk? -kérdezem. Ha Daniel nem kedves, én miért legyek az?
-Változott a terv. -mosolyog rám Kat és tovább vonszol minket. Egy sóhaj kíséretében megadom magam.
***
Már vagy egy órája vagyunk a parkban.
Daniellel hallgatjuk Kat ábrándozásait James-ről.
-Iszonyatosan dögös. -sóhajt Kat.
-És iszonyatosan nem lehet köztetek semmi. -mosolyog gúnyosan Daniel.
-Élvezed ezt ugye? -kérdezi összehúzott szemekkel Kat Danieltől.
Daniel megrántja a vállát.
-Jaj! -csap a homlokára hirtelen Kat.
-Elfelejtettem, hogy dolgom van.
-Milyen dolgod? -kérdezi Daniel.
-Olyan sürgős dolgom, szóval sziasztok. -mondja Kat és elindul. -Holnap találkozunk!
Nyitom a szám, hogy rászóljak, de ő csak rám kacsint és elmegy.
Daniel sóhajt egyet.
-Mi az? -nézek rá.
-Semmi. -válaszol és beletúr göndör fürtjeibe.
A keletkezett csendet egy mennydörgés töri meg.
Elindulunk, bár magunk se tudjuk hová. Kis idő után már az erdőben sétálunk.
-Hova megyünk? -kérdezem. Daniel megtorpan. Szerintem most jött rá hol vagyunk.
Mielőtt megtudna szólalni félbeszakítja egy újabb dörgés.
-Mennünk kéne. -néz fel Daniel az égre és zöld szemei csillognak.
-Értem, de hova? -teszem fel újra a kérdést, mire megered az eső.
-Hozzám. -indul meg Daniel, s utána én is.

Már majdnem tiszta víz a hajam, de Daniel háza még sehol sincs.
-Mindjárt ott vagyunk. -néz rám. Haja csurom víz, szemei egy sötétebb árnyalatot vettek fel.
Alig pár méterre tőlünk meglátok egy kisebb faházat. Daniel elővesz egy kulcsot és kinyitja az ajtót, ahogy odaérünk.
Nem jutok szóhoz. A ház belülről szebb, mint kívülről. A konyha a nappalival szemben van, akárcsak nálunk, s egy kisebb lépcső vezet fel az emeletre.
Leveszem a pulcsim, amit követ a cipőm. Elindulok a nappali felé.
Daniel egy melegítőnadrággal és egy fekete felsővel jelenik meg előttem. Észre se vettem, hogy eltűnt...
-Vedd fel őket. -adja a kezembe. -Fönt van a fürdő.
-Köszönöm. -mondom halkan és elindulok. Az emeleten halvány zöldre vannak festve a falak. Négy ajtó van.
-Melyik a fürdő? -kiabálok le Danielnek.
-Az utolsó. -üvölti vissza majd bemegyek az utolsó ajtón. Egy hatalmas káddal találom szembe magam.
Leteszem a ruhákat a csap mellé és leveszem, ami rajtam van. Felveszem a pulcsit és megcsap Daniel illata.
Nagy nehezen kivergődök a nadrágomból is és visszamegyek Danielhez, az ő ruháit viselve.
-Kéne egy hajszárító. -mondom. Daniel szeme végigfut rajtam. Mély levegőt vesz és elindul a lépcsőn. Mire én is felérek már a fürdőszobában vár a hajszárítóval.
***
Miután mind a ketten megszáradtunk leültünk a nappaliba. A falak fehérek és a kanapéval szemben van egy ablak. Kezd sötétedni, az eső pedig még mindig nem állt el.
Daniel keze végigfut a sötétzöld kanapé mintáján.
-Egyedül laksz itt? -kérdezem, mivel elég egyértelmű.
-Igen. -válaszolja szárazon. Az ablakot verő esőt nézi.
-A szüleid?
-Meghaltak. -lehajtom a fejem. Nem kellett volna megkérdeznem. Tudom milyen érzés...
-Sajnálom. -veszem a bátorságot és kezére teszem a kezem.
-Kérsz forró csokit? -néz rám.
-Igen. -válaszolom és kimegy a konyhába.
Az ablakon lefolyó esőcseppeket nézem, mikor megszólal a telefonom. Egy sms:
Drágám,
El kell mennünk, amit mi is csak most tudtunk meg. Ne haragudj.
Puszi: Helen.
Remek!
-Basszus! -hallom Daniel hangját a konyhából és utána megyek.
A kiömlött forrócsokit törölgeti.
Olyan édes, ahogy próbálja eltüntetni, de nem megy neki.
-Majd én. -szólok. Pont akkor fordul velem szembe, amikor csak centik választanak el tőle.
A szemeibe nézek, majd szétnyílt ajkaira. Daniel követi a példámat...

Sziasztok!:)
251 olvasó..és még csak az elején tartunk. Nagyon köszönöm
nektek!❤❤
Véleményeket szívesen fogadok. Csillag, s komment jöhet.