Storm - Vihar

10. Fejezet

-Melody..bemutatom az ikertestvérem, -hangja még sose volt ilyen mély, mióta ismerem. -Aaront.

___________

Azt hiszem elfogok ájulni.
Ikertestvér...van egy ikertestvére, aki ráadásul olyan nekem, mintha mindig is ismertem volna erre nem mondta el.
-Melody nyugodj meg kérlek. -szól Aaron. Újra gyönyörű szemeibe nézek és versenyt fut a testemen a hideg.
-Nem nyugszok! -csattanok fel. Elveszem a kezem az övétől és olyan messze húzódok mindkét zöld szemű szörnytől amennyire csak tudok.
-Honnan ismersz? -kérdezem tőle dühösen és utat engedek a könnyeimnek. -Miért csináljátok ezt velem?
Aaron feláll és letérdel elém.
-Ssh..-újra megfogja a kezem és én megint nem tudom elvenni. Mi van velem?! -Kis korom óta ismerlek. És szerintem te is engem. -rám mosolyog és ugyanúgy megjelennek az ismerős gödröcskék. Na jó tényleg elájulok.
Értetlenül nézek rá.
-Elmagyarázom, de előtte hozok neked egy teát. -szól és végigsimít a kezemen.
-Magadnak meg hozz egy pólót! -szól Daniel egy kis undorral a hangjában.
Aaron feláll és csak ekkor látom, hogy a derekára csavart textilen kívűl nincsen rajta semmi.
Végigfuttatom szemem a testén.
Izmos, erős karok akárcsak a testvérének. Lapos hasán kockák díszelegnek.
-Mehetek Melody? -kérdezi Aaron vigyorogva én pedig gyorsan a szemébe nézek. Érzem, hogy forró az arcom. Aaron elneveti magát. Olyan édes. Várjunk..mi?!
Bólintok, ő meg kimegy a konyhába.
Hátradőlök a kanapén. Letörlöm a maradék könnyeimet. Kezembe temetem az arcom.
-Jól vagy? -kérdezi Daniel. Nem tudok rá nézni, nem mondta el nekem, hogy van egy ikertestvére..
-Szerinted? -csúszik ki a számon. Ujjaim közül rápillantok. Fejét lehajtja, mintha szégyellné magát.
-Itt a tea, hercegnő. -Daniellel egyszerre kapjuk föl a fejünket. Most komolyan hercegnőnek hívott?
-Ne hívj így! -mondom. Elveszem a bögrét és Aaron leül mellém. Beleiszok a teába, s Aaron folytatja:
-Akkor hogyan hercegnőm? Mondjuk szépségem, királynőm..-elnevetem magam. Aaron tovább gondolkozik a neveken, látszik rajta.
-De lehetsz bébi vagy cica is..-mosolyodik el kis perverzséggel az arcán.
-Ha ezek közül valamelyik én verlek meg az biztos! -szólal meg hirtelen haragosan Daniel.
-Higgadj már le öcskös! -fordul oda Aaron. Rájuk nézek. Aaron magára kapott egy pólót és egy melegítő alsót.
A két testvér idegesen nézik egymást.
-A nevemen hívj, Aaron. -töröm meg a kisebb kínos csendet hármunk közt.
Aaron gödröcskés mosollyal fordul vissza hozzám. Gyakorlatilag köztem és Daniel között ül. Elválaszt minket.
-Tetszik a nevem, ahogy mondod. -nézi a számat én meg újra elpirulok.
-Én azt hiszem..izé..nekem mennem kell. -szólok zavartan és felállok, utánam teljesen egyszerre a két fiú. Ez hihetetlen mennyire hasonlítanak.

Leteszem a bögrét az asztalra és az ajtó felé veszem az irányt.
-Sziasztok.
-Várj..haza kísérlek. -jön elém Aaron elzárva az ajtót. Daniel a hátunk mögött sóhajt egyet.
-Addig úgy se engedsz ki, igaz? -kérdezem és nem tudok megakadályozni egy halvány mosolyt.
-Úgy, ahogy mondod. -vágja rá mosolyogva.
Kinyitja nekem az ajtót és kilépek a kissé hideg levegőre.
Aaronnal az oldalamon elindulok a fák között. Annyi kérdés kavarog a fejemben róla, s itt az alkalom, hogy megkapjam a válaszokat.
-Hol voltál eddig? -kérdezem.
-Tudod, amikor megláttalak nekem is ez volt az első kérdés, ami utat tört az elmémben. -válaszol és lassítok a lépteinken. Megáll, ezért én is és tekintetünk a másikéba fúródik.
-Végig téged kerestelek Melody. -hangja halk. Tekintete a félhomályban is csillog. Megakarja fogni a kezem, de újra elindulok.
-Te vagy az idősebb? -újabb kérdés tőlem és kénytelen követni.
-Elvileg, igen. -bólintok.
-Neked miért lett szőke a hajad? -olyan értelmes kérdéseim vannak..
-Anya miatt. Apa barna volt ebből kapott Dan, míg én anya szőkéjéből.
-Amúgy tetszik. -kapok a számhoz, ahogy kimondom.
-Nekem te. -vágja rá. Senki sem hozott még zavarba ennyiszer. Még Daniel sem..
Kiértünk az útra. Innen már csak egy utca és otthon vagyok.
-Kérdezhetek most én? -halkúl el a kérdés vége.
-Igen. -válaszolom.
-Mikor van pontosan a születésnapod? -kérdezi. Teljesen más kérdésre számítottam, de ez jó.
-Február 07. -mondom és megállunk a házunk előtt.
-Nekem is! Illetve Danielnek is. -mondja Aaron csodálkozva. Ez engem is meglep egy kicsit.
-Akkor tartsuk együtt. -viccelődök, de látom az arcán, hogy valamiért szomorú.
Csend támad köztünk.
-Hát, köszönöm, hogy elkísértél. -szólok és ránézek. Közelebb lép a sötétben és egy puszit ad a homlokomra.
-Bármikor. -válaszolja.
Elindulok. Az ajtóból még visszanézek rá, s látom, hogy mosolyog.
-Megjöttem. -kiabálok.
-Szia kicsim. -jön mosolyogva Helen.
-Hol voltál? Az a mázli, hogy Tom nincs itthon.
-Tűz volt a suliban és utána átmentem Danielhez.
-De ugye jól vagy? -rémül meg és elindulunk a szobámba.
-Igen..szerintem.
Ledobom a ruháimat, Helen megszokottan elfordul.
-Kész vagyok. -mondom átöltözve, ő pedig visszafordul.
-És mi volt Danielnél? -kérdezi vigyorogva. Ledőlök az ágyra és betakarózok.
-Fáradt vagyok..holnap elmondom.
-Rendben kicsim. -puszit ad az arcomra. -Jó éjszakát.
-Várj. -nem bírom ki, hogy ne mondjam el. -Ma találkoztam még egy zöld szemű cuki-pofával.
Helen mosolyog, de valahogy nem őszinte a mosolya.
-Álmodj szépeket.
Lekapcsolta a villanyt és kiment.
Oldalra fordulok és az ablakon bámulok kifelé. A holdfénye a szőnyegemre vetődik. Innen látszik az erdő, ahol Daniel és most már Aaron is lakik.
Mielőtt elaludtam volna ő még beszökött az elmémbe...Aaron.