Storm - Vihar

4. Fejezet

Tombol a vihar.
Fák dőlnek ki egymás után. Az emberek fejt vesztve futnak az életükért. A hangjukat csak az én halált jelző sikolyom nyomja el.
Amikor az utolsó ember is, akiért sikítottam az életét vesztette, abbahagytam.
Pánikszerűen nézek körbe a tömegben. Sehol sem találom...
Újabb sikoly kaparja a torkomat és, ahogy rájövök kiért kéne sikítanom, visszatartom. nem bírja a lábam és összecsuklok.
-Hé, nézz rám! -hallom Daniel hangját és kicsordul a könnyem. Ránézek, zöld szemeiben ott a félelem és a tükörképem. Megakar szólalni, de a torkához kap. Tudom mit jelent ez.
Összekulcsolom az ujjainkat és olyan közel húzódok hozzá, amennyire csak tudok. Nem sikíthatunk egymásért..

Zihálva ébredek. A hajamba túrok és próbálom feldolgozni az álmomat. Mit jelent ez?
-Jó reggelt! -jön be dalolva Helen, a nevelőanyám. -Jól vagy?
Gyorsan leül mellém.
-Igen. -bólintok és próbálok nem lihegni.
-Este olyan gyorsan feljöttél -szól búsan -,mesélj milyen volt az első napod?
Imádom benne, hogy ilyenkor olyan, mint egy tini.
-Jó volt. -mosolyodom el, ahogy visszagondolok.
-Találtál zöldszemű cuki-pofát? -csillog a szeme a lelkesedéstől.
Elnevetem magam.
-Képzeld egyenesen egy zöldszemű cuki-pofa mögé ültem, utána meg ő lett a padtársam.
-Ugye nem viccelsz?
Megrázom a fejem és elkezd halkan sikítozni.
-Jaj de jó, kicsim. Hát akkor én hagylak is készülődni. -kacsint rám és kimegy.
Újra elnevetem magam, de azonnal abba is hagyom, ahogy eszembe jut annak a sok embernek a sikolya...
Inkább magamra kapok egy nadrágot egy inggel, és próbálok útközben nem az álmomon rágódni...

A suliban elkezdek a szekrényemben pakolászni, amikor Kat rám hozza a frászt: -Szia! -vigyorog.
-Szia. -válaszolom és becsukom a szekrényem.
-Ülhetnél mellettem földrajzon. -mondja elgondolkozva. Örülök neki, hogy ezt mondja.
-Rendben. -szólok és elindulunk a terembe.
-Vadmacskák! -mondja vigyorogva Mike, ahogy belépünk a terembe. Rám kacsint és látom, hogy a tekintet a hátamról lefelé vándorol.
-Idióta..-mormogja Kat és leülünk a harmadik padsorba. Ez komoly, hogy pont itt ül Kat? Ezúttal én ülök Daniel előtt, aki mellesleg még nincs is itt...
Előveszem a földrajz könyvem és véletlen vele együtt a rajz füzetem, amiben az álmaim vannak.
-Ez mi? -kapja el Kat.
-Ne! -kapnék utána, de már késő, mert belelapoz.
-Melody...ezek gyönyörűek. -suttogja csodálattal a szemében -Olyan, mint Da..
De nem tudja kimondani, mert belép pont Ő.
-Sziasztok. -biccent és elidőz rajtam a tekintete.
-Helló, ezt muszáj látnod! -nyomja Kat Daniel kezébe a rajzaimat. A kezembe temetem az arcom és érzem, ahogy vörösödik.
-Olyan, mint az enyém. -nézi elgondolkodva Daniel őket.
-Egy az egyben! -adja alá a lovat Kat.
-Na jó adjátok vissza! -kapom ki Daniel kezéből a füzetem és elteszem a táskám legmélyére. Nem nagyon éreztem magam még ennél kínosabban...
Hallom, ahogy Daniel kihúzza a székét és leül. Fél szemmel rápillantok, mosolyog, s előveszi a könyvét.
Pár perc elteltével becsöngettek és bejön...Mr.Robinson?
-Ő a földrajz tanár is? -kérdezem Kat-től suttogva, aki válaszképpen bólint.
-Na gyerekek, hoztam egy csoportos feladatot! -mosolyog, de a többiek csak nyögnek egyet.
-Ebből nem lesz semmi jó..-szól halkan Kat.
-Három vagy négy fős csoportok lesznek. -mondja Mr.Robinson.
-Te már velem vagy. -fogja meg Kat a kezem én pedig mosolygok. -Daniel te is velünk leszel! -fordul hátra és lehervad a mosolyom. Nem tudom mit érzek...Daniel összezavar.
-Katie drága, itt vagyok. Fordulj előre! -szól bosszúsan Mr.Robinson megemelve a hangját.
-Elnézést. -fordul vissza Kat.
-Hát akkor üljenek össze a párok! -csapja össze tenyerét a tanárunk és leül az asztalához.
Csöndben ülök tovább és nézem, ahogy a többiek csapatokba rendeződnek.
-Na mi lesz már Danny? -nyavalyog Kat. Mind a ketten hátrafordulunk és Danielt nézzük. Ő engem néz és élesen szívja be a levegőt.
-Csatlakozhatok cicák? -Mike hangjától végigfut a hátamon a hideg.
-Velem vannak! -áll fel Daniel és megkönnyebbülök.
-Már megint te kavarsz be! -szorítja ökölbe a kezét Mike. -Megint te nyertél, de várom a pillanatot, amikor nem leszel itt nekik! -ezzel itt hagyott minket és leült az egyik csapathoz. (Ahol szintén nem látták szívesen, de nem tudnak vele mit csinálni.)
Daniel leül mellém, majd hátrafordul és átemeli a cuccait hozzánk.
Találkozik a tekintetünk, percekig tudnám nézni, de Mr.Robinson félbeszakítja a pillanatot:
-A feladatotok az, hogy egy számotokra kedves helynek kell kiszámolni a távolságát a térképen. Remélem mindenki tudja, hogyan kell használni az atlaszt!
-Na mit keressünk? -kérdi Kat.
-Írország. -mondjuk egyszerre Daniellel. Mind a hárman meglepődünk.
-Vagy mondjuk Franciaország? -teszi hozzá gyorsan Daniel és kerüli a tekintetem.
Írország fontos számomra. Ott születtem.
-Legyen Franciaország. -szól Kat. -Nem baj Mel? -kaptam egy becenevet. Tetszik.
-Dehogy. -válaszoltam és elkezdtünk az atlaszban keresgélni.

Sziasztok:)
Remélem nem baj, hogy ez a rész kicsit hosszabbra sikeredett.
Csillag és komment jöhet:)