Dark Dream

5. rész

- Tudom mit hallottam ma órán! "Hamarosan lejár az idő" pontosan ezt mondtad. Igaz?

- Ezért jöttél el, hogy ezt közöld velem? Mért olyan fontos ez?- Néztem rá kérdőn, majd felálltam.
Egyébként, nagyon örültem, hogy itt van, már nagyon féltem ebbe a sötét hideg szobába, azzal az alakkal egy pincébe.

- Ó-óó, nem értessz te semmit!
Tudod...- közbeszakítottam.

- Állj, állj, állj! Szívesen csevegnék még veled, meg minden, de... tudod, azt gondoltam ha már így idejössz és betöröd az ablakokat, akkor talán nem is tudom... talán kimenekíthetnél, vagy valami... Már kezdem,. nem élvezni a bezártságok.

Szerencsére, végre feleszmélt és hamar segítségemre sietett.
Az első pár próbálkozás sikertelen volt, bárhogy fogta meg a csuklóm hogy kihúzzon, mindig visszahuppantam a kemény földre. Hosszas próbálkozás után, kisebb horzsolásokkal sikerült kimentenie.
Nagyot szippantottam, a friss levegőből és a szívem dobogása is végre már teljesen visszaállt a rendes tempójába. Sötét volt már, de az idő egészen kellemes. Megkerültük a házat és kisétáltunk a kapun. Nem akartam én se, meg ő se a házunknál maradni, ezért elmentünk az egyik közeli tóhoz és beültünk az egyik fához kikötözött csónakba.
Nagyon hangulatos volt, az őszies levélhullás és a tó fodrozódó vizében visszatükröződő hold.

- Amugy te, hogy kerültél oda a pincéhez?- fordultam felé, így megszakítottam a meghitt pillanatot.

- Éppen arra jártam...-zárta volna le, de én tudtam, hogy ez nem az igazság és tovább kérdeztem. - Jókor voltam, jóhelyen. Valahogy éreztem, hogy ott kell lennem, bár nem tudtam kié a ház, de oda mentem. Nem jöttem jól?

- De, de, nagyon jól jöttél. Amúgy mesélj mit is nem értek?

- Hát, ezt az egészet. Nézd, amit mondtál... Ismételd meg, kérlek mégegyszer!

- Hamarosan, lejár az idő...- mondtam ki lassan szótagolva magam elé.

- Pontosan. Ez a pár szó jár az eszembe mindig. Van egy különös álmom már 2 éve.

- Ugyanaz az álom? Nem tudom mit rejt ez a pár szó, de megakarom fejteni. Ahogy azt is, hogy mért van ez az álom, ami az elmondásaid szerint, teljesen megeggyezik az enyémmel.
És mi lesz, ha végleg lejár az idő?

- Mindig is megakartam fejteni. Lehetetlen. Egyebként téged, hogy is hívnak? Igaz, egyszer elmondtad, de tudod nem igazán figyeltem... Bocsi.

- Először is, nem lehetetlen. Másodszor pedig, Emily Williams - válaszoltam mosolyogva és felé nyújtottam a kezem, mint a legelső alkalommal is.

- Te vagy E-emily???- az arcara teljes döbbenet ült ki. Bolintottam neki, majd az ő neve következett.

- H-harry Sty-yles - dadogta meg mindig sokkolódva.
Most már, egyszerre néztük egymást tátott szájjal, csodálkozásunkba.
Kezet ráztunk, meg mindig szó nélkül.

- Az álmomból....- szólaltunk meg, egyszerre és elmosolyodtunk az összhangunkon.
Ő, az a Harry Styles akit látok mindig álmomba? Pont ő? A "cetlis srác"?

-Lehet, egy kérdésem?- bólintását követően folytattam.- neked, arra a bizonyos cetlidre, mi van írva? - rólam átvezette, tekintetet a tó zavaros vizére, majd nagyon sóhajtott.

- Pontosan ezek a szavak...- előhúzta a farzsebéből, majd felmutatta nekem, hogy elolvashassam.
Hát persze, minden összefügg mindennel. Harry van az álmomba és ő is ugyanezt álmodja és a padtársamnak egy cetlije van és megakarja fejteni, a rajta lévő pár szót. Persze hogy ő Harry. Ezen igazából eddig nem gondoltam, hogy a "fura gyerek" egy olyan személy lehet aki nekem nagyon sokat segíthet és én is neki.
Sokáig ültünk még némán a gondolatainkkal, a gyönyörű vizet bámulva, majd megcsörrent a telefonom. Felvettem úgy, hogy meg se néztem ki az és nyugodt hangon beleköszöntem. A vonal másik végéről egy ideges hang felelt nekem.

"Emily? Hát te? Mégis, hol a fenébe jársz? Elvittek az ufók, vagy mi van már?"
Úúú, tényleg Jessica! Teljesen elfelejtkeztem róla. Már vagy két órája ott kéne lennem, de ehelyett itt ülök egy csónakban.
" Jézusom Jess, bocsánat teljesen elfelejtkeztem róla."

A hirtelen, ideges válaszomra, a mellettem ülő fiú rámkapta tekintetét. Felpattantam mire a csónak megingott alattam és teljesen elvesztettem az egyensúlyomat. Harryre estem, amit nem kellett volna, mert a súlyunk egy oldalra került, így beleborultunk a vízbe mindketten.
Amilyen gyorsan, csak tudtunk jöttünk fel a felszínre és másztunk ki a partra teljesen elázva. Kissé kiakadtam, mert a telefonomnak- ezáltal az éppen folyamatban lévő hívásnak- vége.
A parton leütünk és kissebb szünet után - amíg a hideg víz sokkoló hatása alol kikerültünk és feldolgoztunk a történteket- nevetésbe törtünk ki. Vizes haja keszekuszán lógott a zöld szemeibe és megjelentek a már egyszer látott gödröcskéi is.

A parton ülve egymás mellett megérezte hogy vacogok.

- Héj, fázol? Mondanám, hogy leszek menő gyerek és odaadom a kabátomat, vagy a pulóveremet, mint a filmekbe de...mint látod mindenem vizes és azzal nem sokat érsz.- egy "na kössz, most kisegítettél" vigyor után, újra jóízű nevetésbe kezdtünk.

- Ühm.. Harry, nekem mennem kéne a barátnőmhöz. Már 2 órája vár rám, csak tudod közbejött, az a pincéss dolog, aztán most már egy jóideje itt ülünk és már nagyon késésbe vagyok.

- De?- szólt közbe látva, hogy nem fejeztem be a mondandómat.

- De, tudod már, nagyon sötétt van és én félek a sötétben és hát...- tartottam egy kis szünetet, hátha veszi a lapot és felkínálja, hogy elkísér, de csak kérdőn nézett rám.- Ne már Harry, nehogy már nekem kelljen megkérni, hogy kísérj el odáig.

- Jaa.- végre leesett neki, hogy mi van.- Mond elkísérhetem kegyedet, a barátnője házáig, hogy ne legyen oly' egyedül, eme a sötét éjszakába?- játszotta el, a hős lovag szerepet.

- Hát, nem is tudom, ha ennyire ragaszkodik hozzá.

Nevetgélve, feltápászkodtunk és útnak indultunk. Nem volt hideg, de így vizesen kissé fáztam. Az út nem volt hosszú, de elég arra, hogy újra átbeszélhessük, ezt az egész álmos dolgot.
Mint kiderült, ő volt az aki megmentett engem. Eddig is mindig ott volt az összes álmomba, de túl gyáva volt ahoz, hogy szembeszálljon a gonosszal és segítsen nekem. Most, hogy így tudom ki a másik személy, sokkal érthetőbb minden és juthatunk is valamire együtt. Ha ezentúl is, együtt leszünk az álmainkba, akkor mindent megtudunk változtatni majd. Szembeszállhatunk a gonosszal, 2-2 ellen leszünk. Minden más lesz.
Most értettem meg, azt a mondatot, hogy "ne feledd, nem vagy egyedül". Nem, tényleg nem vagyok és tudom kire támaszkodhatok ezek után.
Sokat nevettünk és bohóckodtunk, mire elértunk Jessicáékig.
Nem is gondoltam volna hogy ilyen oldala is van, annak a srácnak akit mindenki egyszerűen furának tart.
Nem szabad első látásra ítélkezni!

Sziasztok remélem tetszett ez a rész!
Véleményeitekre, nagyon kiváncsi vagyok írjátok meg kommentbe.
Építő jellegű kritikákat is megköszönnék.
Előre is köszi! :)