Dark Dream

16. rész

- Jackson?- fagytam le és mozdulni se bírtam.

- Emily? Szia!- Jacksont, kiskorom óta ismerem, én csak Jacknek hívtam mindig is. Octaviának volt a legjobb barátja és egy kis időben pasija.
2 év volt köztük, egy buliban ismerkedtek meg, Octavia már akkor is nagy partygirl volt.
Szinte, minden nap járt hozzánk a kishugával eggyütt, akivel mindig rengeteget játszottam és alig vártam, hogy másnap újra jöjjenek. Majd, az én tudomásaim szerint, elköltöztek a városból. (aha... majdnem)
- Jó újra látni téged! Octávia, hogy van?- majd innantől hosszú perceken át beszéltünk mindenről, mint például: "mi történt, azóta velünk" "Octavia, még mindig sokat jár-e bulizni" stb.
Eközben, Harry úgy nézett rám, mint egy idegbetegre, de nem csinált semmit.
A végére összeállta kép és mielött Maya megszólalt volna, hogy honnan ismerjük egymást, odarohantam és megöleltem.

- Maya! Te vagy az a Maya! Emlékszel, még rám?- bizonytalanul rázta meg nemlegesen fejét, mire elkezdtem felidézni az emlékeket.
- Emlékszel, mikor mindig vártuk, hogy másnap újra találkozzunk és játszhassunk a babaházammal? Mai napig meg van!- nevettük el magunkat mindketten, mert végre neki is leesett, hogy ki vagyok.- És, mikor egyszer elmentünk 4-en, egy nagy áruházba és otthagytak minket? Mi meg észre se vettük, úgy elnézelődtünk. És a kisházunkra ahol folyton tartottunk a teazsúrokat? Mennyi emlék...- minden emlék lepergett elöttem, nagyon sok időt töltöttünk mi együtt.

- Emlékszem, minden pillanatra! Amikor, metróra szálltunk és elfelejtettünk leszállni?

- Jújj tényleg, halálra ijedtek szegények!- nevettünk össze. Felhoztuk, az összes régi szép emlékünket, mikor Harry idegesen csapott közénk.

- Elég már!- kiáltotta, türelmetlenül, mire megszeppenve pillogtunk rá.
- Az lenne az egyetlen kérdésem, hogy ki az a Jackson? És hol van?

- Mi? Hát ott van!- mutattam a fa felé, ahol még mindig ott ült Jack és hallva H szavait, integetni kezdett felénk.

- Hol? - bármennyire mutogattam előre, ő nem látta, valamilyen oknál fogva. - Nincs ott semmi!- Valóban nem látja? De miért?

- Jack, van valami, amire te rájöttél a halálod elött és most segíthet nekünk?- ültünk le mellé Harryvel együtt, aki még mindig nem látta vagy hallotta, ezért amit mondott, megismételtem én is neki.

- Ebben az erdőben, van egy kapu. Le van lakatolva, de bárhol kerestem a kulcsot nem találtam. Átjutni máshogy nem lehet. Nem tudom mi van a túloldalon, de biztos fontos, mert a gyilkosom szóváhozta, mielött nekem esett a késsel.

- Mit mondott?- kiváncsiskodtam szokásomhoz híven.

- Pontosan nem értettem, mert teljesen bepánikoltam, de valami óráról beszélt.

- Merre van az a kapu?- tette fel a kérdést, most Harry.

- Én tudom!- ugrott fel Maya, mi pedig egyből utánoztuk mozdulatát és elbúcsúzva a szellemfiútól indultunk útnak.
Hosszasan sétáltunk a sötét erdőben a csillagos ég alatt, mikor a lány újjongva kiáltozni kezdett.

- Meg van! Ott, nézzetek!- egy öreg, rozsgás, hatalmas kapu elött álltunk, amit a moha és különböző növények már teljesen benőttek az idő során.
Valóban le volt lakatolva és a rácsok között sem lehetett belátni. Kutatni kezdtünk valami megoldás után és közbe megszabadítottuk a zöldektől a kaput.

- Emily?- törte meg a csendet a göndör.- A ládába volt egy kulcs. Nem lehet hogy jó ide?

- Oh Harry, milyen jó ötleteid vannak!- kiáltottam fel, majd hazasiettem egyedül, a többieket otthagyva. Harry, úgy sem tudna gyorsan futni a lába miatt, Maya pedig addig, vele marad.
Hazaérve, gyorsan bemásztam az ablakon, majd egyből a szobámba az ágyhoz rohantam. Lehasaltam a földre és benyultam alá. Kihúztam a matrjoska babámat, majd nyitogatni kezdtem.
Legnagyobb szétnyitva. Második. Harmadik. Negyedik. Ötödik. Hatodik.
Egyre kisebbek lettek a babák és végre elértem a legapróbbig. A kulcs ott volt benne, gyorsan kikaptam és zsebre vágtam. Zseblámpával a kezembe futottam vissza és amint elértem őket a kulcsot a zárba helyeztem, ami pont passzolt bele. Elfordítottam, mire a kapu magától kitárult, de még mindig semmit nem láttunk a túl oldalból a fehér vakító fény miatt. Megfogtunk egymás kezét és egy nagyott léptünk volna egyszerre, de H megtorpant.

- Mi a gond?- fordultam felé.

- Semmi, menjetek előre, mindjárt utánatok megyek.- mondta, kicsit idegesen. Nem kezdtünk el kérdezősködni, hogy miért, hanem ketten beléptünk és egy nagyon különös világ fogadott.

Sziasztok, újabb részt hoztam.
Remélem tetszik :D