Dark Dream

18. rész

* Harry szemszöge *

Miután Emily elfutott én és Maya, tovább vizsgálódtunk az embereknél.
Mi okból vannak ők itt? Mért vannak lefagyva? Ezek a kérdések nem hagytak nyugodni.
Elindultam az egyik ház felé. Beléptem az ajtón és körbenéztem. Egészen kicsi volt, egy asztal 4 székkel, pár szekrény, egy kis konyhára emlékeztető szoba, egy hálószoba, meg egy fürdő. Villany nem volt, pár fáklya helyezkedett el mindegyik szobában világításnak. Láttam jópár filmet, ezért kipróbáltam hátha meglehet mozdítani őket és kinyílik egy titkosajtó vagy valami.
A legtöbbet végigpróbáltam már, mire Maya is bejött és ketté osztottuk a maradék faklyákat.
Én már befejeztem a rám osztottakat és kissé csalódottan sétáltam oda Mayához, aki éppen az egyik fáklyát próbálta megmozdítani, sikertelenül. Jöhetett a követmező, de mivel már feladtam a reményt ezzel kapcsolatban ezért megfordultam és kifelé indultam.

- Harry, nézd!- visszafordultam hirtelen a lány felé, aki boldogan mutatott a lenyomott karra. De nem történt semmi.

- Semmi nem tör...- mire befejezhettem volna, remegni kezdett a föld lábunk alatt és ehez még egy nagyon hangos hang is társult. Mindketten kirohantunk a kunyhóból.

- Ki zavarta meg mély álmomat?- ilyesztően mély hanggal megáldott, hatalmas valami tornyosult fölénk.
Fogalam sincs mire hasonlított, de kirázott tőle a hideg is. Nem éppen egy titkosajtó...- Emily? Te vagy az?- körbenézett, mire szemei rajtunk állapodtak meg. Alaposan szemügyre vett minket.- Ti nem is Emily vagytok! Hol van ő?- kiáltotta, követelő hangnemben. Mit akarhat tőle? Honnan ismeri?- Válaszolj!- hajolt oda hozzám, így könnyen megállapíthatóvá vált, hogy nem voltam nagyobb egy szeménél sem.

- Öhm... nem, nem tudom.- válaszoltam végül. Valóban nem tudtam merre lehet, de ha tudnám sem árulnám el neki. Mi van ha bántaná? Márpedig azt nem hagyhatom.

- Mond el!- némán alltunk ott egymás mellett, lehajtott fejjel. Mayán észrevehető volt hogy kissé fél, bár ezt nem csodálom.- Nem akarjátok megismerni a bosszús énemet, ugye? Vagy átadjátok a lányt, vagy mind meghaltok.- M, ijedten kapta rám tekintetét. Nem fogom hagyni, hogy megölje, kitartok mellette bármi is van.- Hát jó ti akartátok!- majd gonoszan felkacagott. De régen is hallottam már ezt az ördögi kacajt... Bár mit ne mondjak, nem hiányzott.
Két karját, lassan az ég felé emelte, ezzel hatalmas szélvihart kevert és a rengeteg homok meg por magával szállította. Nem láttunk semmit a homokfelhőtö,l de még lépni is alig tudtunk a széltől.

- Meneküljünk!- szóltam oda a mellettem álló lánynak, aki egyből helyeslően bólogatott. Bár nem látjuk a szörnyet, de ha van egy kis szerencsénk, akkor ő sem lát minket.
Egymást húzva próbáltunk elbújni, majd mikor tiszta volt a levegő, akkor tovább menekülni, egy nagyobb tárgy mögé.

- Eltünt...- szólalt meg halkan Maya. Valóba nem hallottuk hatalmas lépteit, mint eddig és nem is hallottunk semmi zajt, a süvítő szélen kívül. A helyzethez képest gyorsan haladtunk kifelé. Bár, nem voltunk még abban sem biztosak, hogy jó felé megyünk, de csak mentünk előre a rengetegbe. Ijesztően csendes volt minden, már hosszú perceken keresztül. Tudtam, hogy bármelyik pillanatba támadhat, de nem történt semmi. Kifogunk jutni, ilyen egyszerüen?

- Oda nézz!- állt meg egy pillanatra, én meg tettem amit mond és az ujjával egy egyirányba néztem. Valami nagy és fényes volt, nem messze tőlünk.
- Biztosan a kapu az.- jelentette ki, magabiztosan.

- Ezt, könnyen megúsztuk, gyere siessünk, nincs messze.- most már, bújkálás nélkül haladtunk tovább.
Pár lépésnyire voltunk már csak a kijárattól, mikor az óriás elénkrontott és elzárta az utat. Mindketten összerezzentünk ilyedségünkbe, majd valami megoldást kezdtünk keresni.

- Nem mentek sehova!- fonta karba kezeit.

- Figyelj! Én elterelem a figyelmét, te csak juss ki a kapun. Rendben?- sugtam neki oda, hogy csakis ő hallja.

- De mi van ha...- kezdett aggodalmaskodni.

- Nem lesz semmi baj nyugi, én visszamegyek Emilyért és kint találkozunk.- csak bólintott egyet és kezdhettük is a kis akciónkat.

"Menekülni" kezdtem hátrafelé és a szörny követett is. Ez bevállt. Most csak megkell akadályoznom, hogy elkapjon. Hatalmas földrengés lehetett talán az oka, de térdeimre estem. A gipsz egy az egybe széttört lábamon, de úgyis mióta ebben a világban vagyunk, olyan mintba semmi baja nem lenne, ezért nem is igazán törődtem vele. Nem földrengés volt, hanem az üldözőmnek a hatalmas keze landolt éppen mellettem. Összeszedtem magam és újra futottam. Nem kaphat el, mert tényleg megöl. Szerencsémre elég lassan mozog hatalmas alkatával, így volt időm hátranézni Mayara.
Éppen aggodalmasan nézett engem.
Mért nem ment már ki? Tudom, hogy félt egyedül hagyni, de akkor is.
Elbambulhattam sokáig, mert egy hatalmas kéz szorítása közé kerültem. Ficánkolni kezdtem.
Mostmár tényleg megrémültem.

- Menj ki!- ordítottam, ahogyan csak bírtam és reméltem, hogy a nagy szél eljuttatja a hangomat a lányhoz. Lehet meghalok, de őket megkell mentenem.
M hallgatott rám és kilépett.
Abban a pillanatban szétoszlott a kéz, ami tartott és a földre zuhantam. Kilépett élve egy ember, biztosan ez az oka, hogy ő eltűnt. Nem gondolkodtam sokáig, tudtam, hogy bármikor visszatérhet és Emily keresésére indultam.

***
- Ereszd őt el! Hagyd békén! Csak a holt testemen keresztül bánthatod!- próbáltam magabiztosnak látszani, de látni Emilyt amint ott fekszik eszméletvesztve szörnyű volt.

- Azt mondod?- nevetett ki, majd kikerülve a fekvő lányt elém lépett és legugolt, hogy közelebb kerüljünk.
- Semmi gond. Mindketten meghaltok.- majd egy gyors mozdulattal fejbevágott amitőlpillanatok alatt, minden elsötétült.

Egy sötét szobában ébredtem.
Nem láttam semmit és még csak nem is éreztem. Mikor kezdtem megszokni a sötétet, észrevettem, hogy minden fejjel lefelé van. Na várj! Felvagyok lógatva a lábamnál fogva és Emily is itt van mellettem. Himbálózni kezdtem előre hátra, még egyszercsak végre elértem a lányt. És simogatni kezdtem karját.

- Emily! Hallassz engem? Héj ébredj fel!- szólogattam halkan. Nem reagállt semmi, ezért kezénél fogva óvatosan rángatni kezdtem. Nyöszörögve nyitogatni kezdte szemét, mire nagyon sóhajtottam.

- Nyugi csak én vagyok az. Gyorsan vázolom a helyzetet.- megvártam, még figyel rám és bólintását követően beszélni kezdtem.- szóval, éppen kifelé igyekeztünk ebből a világból, mikor a szörny elkapta a lábadat és te elvesztetted az eszméletedet. Ezután megpróbáltalak megvédeni, amiből az lett, hogy engem leütött és most itt vagyunk, egyeltalán nem biztonságban.- hadartam el neki.

- És hol vagyunk?- kérdezte fáradt hangon.

- Nem tudom de felvagyunk lógatva úgytűnik.

Lassan felfogta a helyzetet, majd elkezdtünk hintázni hátha kiszabadulhatunk innen.

- Ki ez a szörny Harry? Mit akar?- szólalt meg halkan. Hangjában tisztán kivehető volt, hogy fél.

- Téged..- suttogtam magam elé.
- Megakar ölni, és most már engem is.
Valószinű az a dolga, hogy megakadályozza a kiválasztottat a kijutásban. De mi kijutunk igérem.
Nem fogom hagyni, hogy bántson.

- Én félek.- mondta lesütött szemekkel. Választ nem várva.

- Én is Emily, én is.- hunytam le szemeimet.

Sajnálom, ha megint megvárattalak titeket egy kicsit, de eddig elég forgalmas a nyaram.
Megfogom próbálni hamarabb hozni a részeket, de nem ígérhetek semmit.
Ez a rész naggyából csak az előzőt írja le más szemszögből, de remélem azért tetszik nektek.
Következő már Emily szemszögből lesz.

Szép nyarat mindenkinek! :)