Dark Dream

7. rész

-Indulnunk kell! Iparkodjatok már, mindjárt 7 óra és kezdődik a buli!- idegeskedett Linda. - Jessica, hagyd már a hajad, tökéletes így! Ashley öltözz már gyorsabban, Chloe rakd már le a telefont a kezedből, Gemma ne bambulj!Emily? Hat te mi a jóságos Istent csinálsz? Mozdulj már! Nem lehet menni veletek sehová!-Idegesen haját tépve huppant le a kanapéra. Csak ő volt, indulásra kész a társaságból, pedig mar hívtak a srácok, hogy siessünk, de mi még sehol nem voltunk.

- Készen vagytok már végre?
- Pillanat- jött mindenkitől a válasz egyszerre.

Végzett mindenki, azaz mindenki, engem kivéve... Kabát cipő és kiléptünk az ajtón. Mindegyikük értetlenkedve nézett végig rajtam.

- Tudjátok lányok, nem érzem annyira jól magam, lehet inkább maradnom kéne.- füllentettem, majd köhintettem párat, a hihetőség érdekében.-Menjetek csak, majd beszélünk telefonon.

Először még győzködtek egy kis ideig, de nem tudtak elcsalni sehogy sem, ezért inkább mentek, hogy ne késsenek el mégjobban. Huuuh.
Én is fogtam magam és elindultam.
Harryvel azt beszéltük, hogy a helyszín felkutatása lesz az első feladatunk, így a könyvtárba találkozunk. Ott rengeteg könyv van, történetekkel, legendákkal, biztos találunk olyat, ami segíthet. A meleg, barátságos helyiségbe belépve, megcsapott a könyveknek a jellegzetes illata. Szeretek olvasni, bár nem sokszor van rá időm, vagy csak egyszerűen, nincs kedvem.

- Jó estét!- köszöntem, az ősz hajú néninek.
- Szervusz!- Viszonozta udvariasságom, kedves mosoly kíséretében, majd elvesztem a könyvsorok között.
Nem sokkal késöbb, Harry is megérkezett, így már ketten folytattuk a kutakodást.

- Ezt figyeld!- húzott ki, a farzsebéből egy rajzot.- egyszer reggel, amikor felkeltem egyből lerajzoltam, amíg tisztán emlékeztem rá.-  Az álomból, a tisztás volt a képen és egy rejtéjes fa állt középen egyedül. Rengeteg könyvet néztünk végig, de egyikben sem találtunk róla semmiféle hírt. Bátortalanul mentünk oda, a könyvtároshoz, megmutattuk Harry rajzát és  megkérdeztük, nem-e tud róla valamit.

-Óó aranyoskáim gyertek, foglaljatok helyet. Kértek egy kis teát?- kérdezte barátságos hanglejtéssel. A teát elfogadtuk, majd leültük a székekre és kiváncsian vártuk a történetét.
- Hiába kerestek erről könyveket, senki nem tudhatja mi történt.
1939. június 14-e. Minden mozdulatra tisztán emlékszek, soha nem fogom elfelejteni. 9. életévemet töltöttem be éppen, elmentem sétálni egyedül, abba a bizonyos erdőbe. Énekelgettem és hallgattam a madarak vidám dalait, még csak nem kiáltások zaja ütötte meg füleimet. Nagyon kiváncsi kisgyerek voltam, átvágtam a folyón, ami alig térdig ért és egy fa mögül néztem végig, mi történik. Borzalmas volt, a vörös szemű férfi,épp kínzott egy nálamnál idősebb, de még fiatal fiút, egy különös kinézetű fa tövében. Minden mozdulata, beleégett a retinámba, hátborzongató volt. Folyamatosan azt kiabálta, hogy: lejárt az idő, vége van! Majd megölte.
9 évesen, nagyon rosszul fogtam fel ezt az egészet és egyből elmeséltem édesanyamnak és édesapámnak, majd a barátaimnak, de senki nem hitt nekem. Bolondnak néztek, ezért elhatároztam, hogy megmutatom nekik, hogy igazat mondtam, de erre nem került sor. Sokszor jártam vissza arra a helyre, pár dolgot sikerült kiderítenem erről az esetről, de már rég nem foglalkoztam ezzel. Senki nem hitte el nekem, pedig én láttam. Feladtam és most, nézzetek rám túl vén vagyok én már ehez az egészhez. Ez egy megoldatlan rejtély marad örökre.

Csodálkozva hallgattuk az idős hölgyet és rengetegszer kaptuk egymásra tekintetünket Harryvel.
Mi lennénk most a kiválasztottak? Ugyanez a jelmondat. Szóval, ez történik ha lejár az idő? Nekünk nem fog, mi megfejtjük, nem győznek le minket ebbe biztos vagyok! Ijesztő ez az egész. Szörnyű volt, ránézni a nénire, aki a gyermekkorára visszaemlékezve, teljesen összetört. Szörnyű lehetett neki, bár néhány ízből én is átéltem hasonlót.

- És mit sikerült kideríteni róla?- kiváncsiskodtam.

- Azt drágáim, hogy amikor megölik a kiválasztottat, újra egy személyt választanak.- EGY személyt? Mi ketten vagyunk... mi itt az összefüggés?

- És a fáról, tud esetleg valamit?-Szólalt fel, a mellettem ülő kiváncsi fiú.

- Nem túl sokat aranyoskám. Egyszer felfedeztem, hogy az ágai egy nyilat formáznak ami lefelé mutat. Azt, hogy mi lehe ott, azt nem tudom. De ti honnan tudtok egyeltalán erről az egésztől?-összenéztünk Harryvel idegesen, mert nem tudjuk, hogy szabad-e bárkinek is mesélni az álomról, vagy sem.

- Hogyan tudunk eljutni oda?- Váltott témát hirtelen a göndör, kikerülve ezzel, az elöbbire a választ.
Lassan fel állt és egy kis összehajtogatott, kézzel rajzolt térképet hozott oda nekünk.

- Nézzetek, ezt én csináltam, még annó, már el is felejtettem, hogy van ilyenem. Ez a közeli erdőt ábrázolja és az utat a helyszínre. Jártatok már arra felé? Nehéz megtalálni, senki nem jár ott, de ennek segítségével ti eljuthattok. - Sokat mesélt még a különös esetről, majd elbúcsúztunk

- Köszönünk minden Margaret néni! a
A segítséget és a finom teát is, maga nélkül sehol sem lennénk!- Mosolyogtam rá kedvesen.

- Bármikor szívesen segítek, itt megtaláltok mindig, ha baj van, vagy csak társaságra lenne szükségetek. - köszöntünk, majd elhagytuk az épületet, kezünkben az átltala rajzolt kis térképpel és az erdő felé indultunk.