~Robogó Lamúr~

ötödik fejezet

ERIK

A lány annyira meglepődött, hogy közbeszólltam, és ezáltal kizökkentettem a ritmusából, hogy zavart tekintettel pillantott rám.

Arca kipirult, de a zavartól, nem a dühtől, hosszú, sötét szempilláival pedig értetlenűl pislogott.

Elragadó látvány volt- éreztem, hogy az én arcomra a döbbenet ül ki.

Amint pedig a lány ezt megpillantotta, azonnal észhez kapott, ismét duzzogó arcot vágott, s szemöldökeit durcásan összevonta és elfordította rólam tekintetét.

Magamban mulatva gyerekes viselkedésén átnyúltam a pad fölött és homloka közepére nyomtam mutatóujjamat, abba a pontba, ahol szemöldökeit vonta össze.

- Ne vágj ilyen durcás arcot.. - mondtam mosolyogva, a lányka pedig kikerekedett szemekkel nézett rám, őszinte megilletődéssel.

Ismét ámulatba ejtett, hogy ilyen arckifejezése is van, és mennyire gyönyörű.
-.. ez sokkal jobban tetszik..

Gyorsan rendezte az arcizmait ismét, ugyanis alig tíz másodperc múlva ismét dühösen meredt rám.

Nem bírtam magamban tartani, felnevettem tekintetemet oldalra fordítva, hogy ne higyje azt, hogy a szemébe nevetek.

- Még meddig akarsz így nézni rám? - kérdeztem nevetve, a lány viszont durcásan keresztbe fonta kezeit mellén és tekintetét az égnek emelte.

- Sokáig - préselte ki fogai között. - Ameddig nem válaszolsz a kérdésemre.

Ettől féltem.

Életem nagy gondjai boncolgatása közben kérdezett tőlem valamit, nekem meg fogalmam sincs, miről beszélt, nemhogy a kérdésére tudnék választ adni.

- Megismételnéd? - kérdeztem ártatlanúl, majd hozzátettem : - Csak, hogy tisztában legyek vele, és ne használhass fel ellenem semmit sem a bíróságon..

A lány méregető szemekkel nézett rám, amiből arra mertem következtetni, hogy tetszik neki a beszédem- persze ezt sosem lett volna hajlandó beismerni, de én láttam rajta.

Szerencsé(m)re nem vette észre, hogy egész papolása alatt nem voltam jelen szellemileg.

- Szóval - kezdte szúrós pillantását enyémbe fúrva, nekem pedig koncentrálnom kellett, hogy ne grimaszoljak elötte. - Íme, a feltételeim: soha többet nem foglalod el a helyemet, és nem kell bepiszkolnom Bennie csörgőjét, vagy..

- Álljunk csak meg. - szakítottam félbe, mire kaptam egy felnyársaló pillantást. - Hogyhogy a te helyed..? Ide van írva a neved, és csak én nem látom, vagy mi?

A lány rámpillantott, majd beletúrt táskájába, és előkapott egy alkoholos filcet.

Ugyanazzal a hévvel lehúzta a kupakját, és ráfirkantotta hatalmas, kackuás betükkel- gondolom a nevét a padra.

- Még mindig nem látod..? - nézett rám önelégülten. Majd bekattintotta a filcet, és visszatérve az előbbi témához, megismételte a feltételét. - Szóóóval, vagy..

- .. vaaaagy - vágtam közbe közelebb hajolva arcához, - legközelebb foglalok neked helyet magam mellett!

Talán győzedelmes mosolyom túl korai volt..