~Robogó Lamúr~

tizenkettedik fejezet

TESSA

Észre sem vettem, hogy elbambultam, miközben a tükörben magam elé téve a ruhát felidéztem a délutáni fodrásznál tett látogatásunkat.

- Tessék..? -kerekedett ki a szemem, de uralkodni próbálva magamon, rendeztem arcizmaimat.

- A srácra - kacsintott Jess cinkosan.

Kezdett bennem felmenni a pumpa.

- Mégis kiről beszélsz?! -fakadtam ki, túlharsogva a „There's this boy I like" sort a rémesen idegesítő Robin Sparkles számból.

- Hát a S. M.-klónról -mondta, mintha egy értelmileg csökkent emberhez beszélne.

Az „S. M." rövidítés Spencer Marshallra értendő.

-Dehogyis! -háborodtam fel teljesen, és a fotelre dobtam a ruhát vállfástól.

Dühösen odacsörtettem Jess fehér laptopjához, és kihúztam a hangfalakkal összekötő drótót a gépből:

- És útálom ezt a számot!

- Ezt a számot lehetetlenség utálni, te is tudod - sóhajtott Jess.

- Ami pedig a srácot illeti, szerintem igenis belebolondultál.

Köpni-nyelni nem tudtam Jess szavaitól.
Méghogy én..?
Abba a mínusz 1 IQ-jú csávóba?!

- Jess, neked elment az eszed! -rogytam le a fotelbe, és magamhoz öleltem a ruhámat, kárpótlásúl, amiért az előbb olyan csúnyán lehajítottam.

- Épp ellenkezőleg. - rázta meg szőke hajzuhatagát színpadiasan.

- Kettőnk közül én vagyok az, aki képes reálisan gondolkodni, mert nem vakítja el holmi rózsaszín-szerelemköd az agyát.

- Ezt te sem gondolod komolyan - nevettem fel.

Jess azonban szemöldökét felhúzva annyiban hagyta a dolgot.

- Na és a srác a fodrásznál? Komolyan bejön neked? - kérdezte kétkedve.

- Igen. -magabiztos válaszom elgondolkodtatta, de végülis rábólintott.

- Majd eljön az idő mikor nem fogod becsapni saját magadat.

Jess ilyenfajta bölcseleteit sosem tudtam megfejteni. Teljesen random módon köpte be őket, és néha olyan mélyenszántó gondolatok voltak, hogy jobb híjjén kénytelen voltam ráhagyni a dolgot.

De most nem.

- Nem csapom be se saját magamat, sem senki mást. Nem érdekel a srác, csak jól felhúzott. - mondtam fóteljesen őszintén, és ismét elkapott a méreg, ahogyan rá gondoltam.

Jessica hatalmasat sóhajtva elindult sötétkék ruhájával a szobájába.

Mielőtt azonban becsukódott volna az ajtó mögötte, a sunyi ismét bedugta a hangszóróba a laptopját, így ismét űvölteni kezdett a Let's go to the mall.

- JESS!! - kiáltottam utánna, de keze a laptop felett lévő órára mutatott.

Háromegyed hat volt.

Mindjárt találkoznunk kell Cormackel!!!

Halálos iramban letusoltam (rettenetesen ügyelve arra, hogy nehogy megnedvesedjen a hajam), és magamra öltöttem a ruhát.

Egy pillanatig szeretettel gondoltam Jessre, amiért megvette velem ezt a ruhát- egészen addig, ameddig le nem vágtam róla a 255$-os árcédulát.

A ruha fantasztikusan állt.

Harmóniában volt karamellaszínű hajammal, a barna magassarkú szandálkával, apró válltáskámmal és legnagyobb meglepetésemre még a szeplőimmel is.

Jess az előszobai egésztestes tükör előtt állt, és elégedett volt választásával.

Noha én mellette szürke kisegérnek éreztem magam a csodálatos színű ruhában is: Jess királykék ruhájának mély, de nem túlságosan mély dekoltázsa tökéletes rálátást biztosított dús kebleire, és az édesanyjától örökölt ezüstnyaklánccal még inkább kihívóbbá tette magát.

Ezüst cipellője tökéletesen illett ezüstláncos táskájához, szőke haja pedig dús hullámokban omlott vállaira.

- Mehetünk..? -rebegtette rám hosszú szempilláit.

- Én nem mehetek veled - ráztam meg a fejemet. - Rontanám az összképet.

Jess jóízüen felkacagott, mire elvigyorodtam.

- Hidd el nekem, olyan vagy ebben a ruhában, mint egy egzotikus királynő. - Jesstől ritkán lehetett ilyen szép bókót hallani, így természetesen rögtön megnőtt az önbizalmam.

Belékaroltam, majd lenéző pillantással ránéztem:

- Na mehetünk, Barbie..?

Jess kuncogni kezdett, de engedelmesen bezárta az ajtót, majd kulcsát elsüllyesztette táskájában.

- Irány a Vásár! -boxolt a levegőbe hatalmas lelkesedéssel.

Jókedve engem is magával rántott, így vigyorogva mentünk a városközponti Salt Lake City Őszi Vásárra.

ERIK