~Robogó Lamúr~

tizennegyedik fejezet

ERIK

A viszonyom Spencerrel korántsem volt felhőtlennek mondható.

Ő volt az idősebb, mégis rettentő gyerekesen viselkedett.
De voltak normális napjai is, amikor egészen.. normális volt.

A mai nap is ilyennek bizonyúlt.

- Hello. Jössz ma a vásárba? - nézett hátra válla fölött, miközben egy tojással teli serpenyővel egyensúlyozott.

- Aha. - mondtam enyhén gyanakodva.

Spencer a konyhában igen ritka és feltűnő látvány volt.

- Megyünk együtt? -kérdezte.

Ez még meglepőbb volt.
Spencer sose szeretett velem együtt mutatkozni a nyilvánosság előtt.

- Felőlem - vontam meg a vállamat, de azért gyanúmnak hangot is adtam: - Amúgy.. minden rendben?

- Persze - felelte mélyről jövő természetességgel - miért ne lenne?

- Előszőr is, a konyhában vagy, és nem a hűtőt fosztogatod, hanem főzől. - mondtam az első érvemet, majd folytattam: - Másodszor pedig, megkérdezed, hogy megyünk-e együtt a vásárra.

- Igen. És..? - Spencer most megfordult és értetlenűl nézett rám.

- Mintha kicseréltek volna! -mondtam kicsit sem leplezve csodálkozásomat.

- Ja - bólintott vigyorogva. - Megjött a Game of Thrones videojátékom. Feldobta a kedvem. Majd kipróbáljuk, ha hazaértünk.

Spencer és a videójátékok.
Mostmár minden világos volt.

Ameddig ki nem játssza a játékot, normális lesz.
Ha befejezi, Isten óvja Amerikát.

- Értem már. Nos, annak örülök, ha örülsz. - néztem rá őszintén gondolva szavaimat. - Segítsek?

- Ja, nem ártana. Nem vagyok valami nagy konyhatündér, csak kajás vagyok, és Dotty kimenőt kapott, anya meg még bő két óra múlva jön csak haza.

Dorothy a házvezetőnőnk volt, és Penny házi tanítója, ezek mellett pedig ínycsiklandózóan főzőtt, és Spencer teljesen az újja köré csavarta.

Harmicnégy éves, jó kondicióban levő özvegy volt. Csak Spencernek engedte meg, hogy Dottynak szólítsa.

Miután szerencsésen túléltük a közös főzést (egyszerű sonkás-sajtos rántottát csináltunk), Spencer felment készülődni.

Tudtam, hogy neki több órába is telhet, amíg a tinibálvány mivoltjának megfelelő külsejét biztosítja magának, ám nemsokkal utánna én is elindultam készülődni.

Eldöntöttem, hogy mindenképpen beszélek Tessával.

A lélektani plusszmunka kitűnő indok lesz arra, hogy hajlandó legyen szóba állni velem.

A mikró ledes képernyőjére pillantottam, a pálcikák pedig háromnegyed hatot alkotva mutatták az időt.

Szuper. Hatkor kimegyünk Pennyvel a vásárba, háromnegyedre hazahozom, majd irány a pszichólabor és Vöröske.

Széles vigyorral mentem tusolni, majd a szobámba. Magamra kaptam egy tiszta alsót, a tintakék mintás ingemet és a sötétkék balonnadrágomat, majd bekopogtam Penny szobájába.

- Hercegnő, indulhatunk? - kaptam fel és megpördítettem a levegőben, mire csilingelő kacajt hallatott.

- Igeeen - sikongatott örömében.

- Bujj bele a cipellődbe, én addig beszélek szőkével - intéztem fejemmel Spencer szobája felé.

Penny elfutott a cipőt válogatni, én pedig Spencer szobája felé vettem az irányt.

Bekopogtam az ajtaján, mire vizes hajjal nyitott ajtót.

- Már menni akarsz? - hülledezett s kinézett az ablakon. - Napvilágban?!

- Ne aggódj, uhukám- ráztam meg a fejem. - Csak szólni jöttem, hogy kimegyünk Pennyvel. Héttől projektezem, majd hívlak ha végeztem és találkozunk valahol, rendben?

- Oké, akkor majd ütközünk - bólintott rövidre zárva a beszélgetést, majd visszatért haja számításának bonyolult folyamatához.

- Ejiiik, mehetünk? - kérdezte Penny az előszobából.

Beleléptem fehér Vansembe, majd a nyakamba kaptam hugomat és kiléptem a házból.