~Robogó Lamúr~

negyedik fejezet

ERIK

A csaj egyszerűen lenyűgöző volt.

Áradt belőle a düh, és ez egész lényének hatalmas adag szexiséget kölcsönzött.

Mogyoróbarna szemei szikráztak, enyhén szeplős arca kipirult, vöröses, vállig érő haja pedig csak úgy repkedett arcát keretezve, miközben arról tartott nekem kioktató hangnemben kiselőadást, hogy a pad, amiben ültem az ő helye, és hogyha még egyszer megkísérelem elfoglalni, nemcsak az öccse csőrgője fog keresztben landolni a torkomban, hanem a pad alá is képes a lábujjaimat beszorítani.

Elég mókásra sikeredett mindez egy lány szájából, vagyis..

Nekem még sosem adatott meg az a lehetőség, hogy egy lány így beszéljen velem, és ez felettébb mulattatott.

Nem akarom, hogy egósnak tűnjek, de másképp ezt nem tudom megfogalmazni: az a típusú fiú vagyok, akiért odavannak a lányok, és hihetetlen mérékben képesek kivetkőzni magukból azért, hogy a kedvemre tegyenek- és ez számomra nagy csalódás az ellenkező nem részéről.

Sokkal inkább tudom értékelni az ilyen küzdőszellemű lányokat, akik kiállnak az igazukért, mintsem az olyanokat, akik hebegve-habogva, hajtincseiket az ujjaik köré csavargatva hagyják rá az emberre a dolgokat, abban reménykedve, hogy a megadásukat hízelgőnek találom, és randira hívom őket.

Lányok.. Ti tényleg ennyire buták vagytok..?

Liszában is eleinte az tetszett, hogy nem adta könnyen magát.

Akárhányszor elsétáltam a sukiboxoknál elötte, még csak fel sem pillantott, nemhogy aléltan súgott volna össze barátnőivel a hátam mögött, miután elmentem.

Még a sulibulikon sem vett rólam tudomást, mikor a háta mögé csusszantam és udvariasan felkértem táncolni.

De aztán valami megváltozott.

Sokkal inkább tudtam azután, hogy beadta a derekát úgy tekinteni rá, mint egy jó barátra, nem pedig a barátnőmre.

Már egy ideje foglalkoztat a dolog, és úgy hiszem, most végre készen állok arra, hogy véget vessek kihűlt kapcsolatunknak.

Egészen biztos vagyok benne, hogy Lisa meg fogja érteni.

Ő egyszerűen nem olyan, mint a többi lány; őt nem érdekki senki véleménye, és tisztára olyan, mintha nem is ezen a világon élne.

Talán ez is közrejátszott abban, hogy megkedveljem: a semlegessége.

Azonban talán a ez a semlegessége vezetett végűl ahhoz, hogy.. ez csúnya, de így van- megunjam.

Ez a lány pedig.. volt benne valami, ami folyton arra késztetett, hogy bosszantsam, ő pedig készségesen fel is mérgelődött, és csak úgy perzselt a tekintete, amint rám pillantott.

A dühe felcsigázta érdeklődésemet, és ezen kívűl is volt valami megmagyarázhatatlan csillogás a szemeiben, lénye mégis enyhe lemondást sugallt.

Ó, ne.
Máris elemeztem, pedig még a nevét sem tudom.

Vajon, ha most megkérdezem, hozzámvágja a széket, amin ül..?

Ó jaj, hiszen egész végig, amíg szappanoperába illő életemet marcangoltam, beszélt hozzám..

Vagyis, inkább kiabált..

- Ennyi..? - vettem a bátorságot, és egy levegővétel közben félbeszakítottam.