~Robogó Lamúr~

nyolcadik fejezet

ERIK

A sulink nem volt valami labirintusnak mondható, mindössze három épületből tevődött össze: az osztálytermek és laborok; az étkező; illetve a tornacsarnok épületéből.

Volt viszont egy hatalmas sportpályája, és egy nagy kiterjedésű udvara, aminek végéhez sok férőhelyes parkoló kapcsolódott.

Amit nagyon szerettem az egész Mightonban a nyugodt hangulata mellett a kültéri ebédre alkalmas asztalok voltak.

Leültem a kedvenc helyemre: a legszélsőségesebb asztalhoz, a fák árnyékába és amíg Listára vártam, felütöttem Kathleen Kelley- Lainé : Péter Pan, avagy a szomorú gyermek című könyvét.

Pán Péter kultuszomnak hódolva belemerültem a felnőtté problematikájával foglalkozó írásba, a sorok pedig magukkal ragadtak.

Lisa táskájának koppanására eszméltem fel.

-

Ne kérdezz semmit - huppant le lábait kinyújtva velem szembe a padra, majd fejét táskájára ejtve vegetálni kezdett.

Alaposan szemügyre vettem amint barna haján megtörik a fény, és a hajvégein vöröses árnyalatban táncolnak a napsugarak.

Lisa nagyon szép lány volt.
Magas, karcsú, telt ajkakkal és idomokkal.

Kellemes személyiségét tökéletesen tükrözte jade-árnyalatú szeme.

Soha nem hisztizett nekem; soha nem veszekedtünk.

Tökéletes szimbiózisban éltünk egymás mellett már több, mint fél éve.

A szívem egy része vérzett érte, hogy többet nem ölelhetem magamhoz ébredés után a reggelre összegyűrt lepedők között; hogy többet nem kapcsolhatom ki a melltartópántját, mikor előttem sétál; és a fene egye meg, de azért is, hogy többet nem nevet majd az anyám által mesélt régi, ciki sztorijaimon..

Másrészt már nem bírtam ezt a lapos kapcsolatot.

Nem Liszával volt a baj, nem is velem.

Hanem velünk, így együtt.

Egyszerűen nem voltunk jó párosítás.

Nem éreztük azt a bizonyos szikrát, ami az embereket vággyal tölti el, nem vártunk el a másiktól semmi különöset, a kapcsolatunk kihűlt, és anélkül, hogy Lisa észrevette volna, lassan elkezdett barátsággá alakulni.

Én természetesen már az első jelek alapján tudtam, hogy mi vette kezdetét.

Elég könyvet olvastam már a kapcsolatok múlásáról, átalakulásáról.
Ezért kicsit furdal is a lelkiismeret.

Na persze, nem azért, mert könyveket olvastam.

Hanem azért, mert a pszichológia kategória köteteit vettem a kezembe, és tanulmányoztam át, és olyannyira beleéltem már magam, hogy a gondolatmenetemre is átragadt az elemzés, a pszichológiai megfigyelés.

A vörös hajú lánykát is azonnal elemezni kezdtem..

Húú, az a vöröske..

Nem tagadom, ő adta meg a legnagyobb löketet arra, hogy Liszával elkezdjem ezt a beszélgetést.

Felkavart, mind testileg, mind szellemileg, és nem tudtam szabadulni dühös arca emlékképétől.

Izgalommal teli várakozással töltött el annak a gondolata, hogy este ismét láthatom, még ha a pszichó-projekt keretén belül is.

Addig azonban még egy fontos (és kínos) beszélgetésen át kell esnem..