SCREAM - Sikolts! [befejezett]

1. fejezet

Scarlett

A jó barátok arra valók, hogy melletted álljanak jóban, rosszban. Ezzel tisztában voltam, és egyet is értettem... volna ezzel, ha a barátnőm nem egy isten háta mögötti táborhelyen táborozásra szervezett volna be engem.

- Pasi van a dologban, ugye? – néztem Zoey-ra. Legjobb barátnőm lesütötte a szemeit, ezzel egyértelművé téve a dolgot.

- Jó, talán. – vallotta be aztán, és már nyitotta volna a száját, hogy tovább győzködjön, de megelőztem.

- Az a Ty gyerek? – kérdeztem rá a srác kilétére. Zoey bólintott. – Eddig háromszor találkoztatok. És most vele akarsz menni túlélősdit játszani? – kérdeztem nem túl lelkesen.

- Ne már, Scarlett! – nézett velem farkasszemet. – Csak egy hétvégéről van szó! – jegyezte meg. –És valld be, hogy Ty azért rendben van. – kacsintott rám.

- Jó, nem néz ki rosszul. – sóhajtottam fel. – De mi van, ha igazából valami sorozatgyilkos, és elás minket az erdőbe? – kérdeztem túljátszva a dolgot.

- Emiatt ne aggódj, többen leszünk. – mondta, majd köhintett egyet.

- Kikre gondolsz? – kaptam fel a fejem. Zoey a homlokát ráncolta. – Zo! – böktem oldalba.

- Hé, nyugi! – kapott az oldalához. – Csak elhívtam még pár embert. – mondta. – De legyen meglepetés, hogy kik azok. – tette hozzá aztán, és tekintetében olyan pillantás ült, ami azt mutatta, hogy akár könyörgök, akár nem, nem árulja el a neveket.

- Felőlem! – adtam be a derekam. – De ha olyan embereket hívtál, akkor nem kell Ty miatt aggódni, mert én foglak elásni az erdőben! – morogtam az orrom alatt. De Zoey már a nyakamban volt.

- Meglátod, élvezni fogod! – mosolygott szélesen.

- Hát remélem. – válaszoltam, de ezt már csak magamnak mondtam, mert Zoey már a telefonját nyomkodta, hogy megüzenje a meghívottaknak, a dolgot. Úgy tettem, mintha hidegen hagyna, hogy kiket hívott, de belül furdalt a kíváncsiság.

***

- Ki az ágyból! – rántotta széjjel a függönyt Zoey a szobám ablakán.

- Mi? Mit csinálsz? – nyögtem bele a párnámba, és feljebb húztam a takarómat, bár hiába.

- Ne mondd, hogy eddig el se kezdtél készülődni! – rántotta vissza a takarót Zoey. – Scarlett, a kocsiban várnak ránk a többiek! – emelte fel a hangját. Felkaptam a fejem.

- A kirándulás! – kiáltottam fel. – Ma megyünk! – ismertem fel a dolgot.

- Pontosan! Úgyhogy igyekezz! – kezdett rángatni a barátnőm. Miközben magamra kapkodtam az amúgy már előkészített ruháimat, azon agyaltam, hogy lehetséges az, hogy hajnalok hajnalán képes volt felkelni, mikor általában délnél előbb még csak nem is látni. Rekordsebességgel elkészültem a fürdőben is, amire Zoey-tól elégedett pillantásokat kaptam. Felkaptam az utazótáskámat, és lerobogtunk a lépcsőn. Az előtérben, a szemem sarkából elkaptam Zoey szinte ijedt pillantását.

- Most miért nézel ilyen riadtan? – kérdeztem zavart mosollyal, és kinyitottam a bejárati ajtót, majd kiléptem a friss levegőre. Aztán pillantásom a házunk előtt parkoló nagy autóra esett. És a mögötte álló másikra. Megtorpantam, a szívem kihagyott egy ütemet.

- Scarlett? – nyúlt a könyökömhöz Zoey. Élesen szívtam be a levegőt. A nagy fekete autóból integetés, és dudálás hangzott. Nem tudtam rávenni magam, hogy arra koncentráljak. Zoey-ra bámultam. – Jaj, ne nézz már ilyen sértetten, kérlek. Szólnom kellett volna, tudom, de... akkor nem egyeztél volna bele, de már késő volt, mert véletlenül kicsúszott a számon, mikor találkoztam vele, és... Scarlett? – barátnőm elhallgatott, a magyarázkodás abbamaradt, mikor lassan a hátsó kocsira pillantottam. A tekintetem találkozott a vezetőjének tekintetével...