SCREAM - Sikolts! [befejezett]

4. fejezet

Zoey

- Hát ez fura volt! – mondtam az ágyra huppanva, miután mindenki elvonult a saját házába.

- Eléggé. – bólintott Ty, és leült mellém. Arca zavart volt.

- Ne gondolj rá. – tanácsoltam, mire mintha kizökkentettem volna, felém kapta a tekintetét. – Köszönöm, hogy elhoztál minket ide. – váltottam inkább témát, hogy eltereljem a gondolatait.

- Nem kell megköszönnöd. – mosolyodott el halványan. Aztán odahajolt, hogy megcsókoljon. De ez a csók most más volt. Vággyal telítődött, és nehezen vettük rá magunkat, hogy elváljanak az ajkaink. És nem is akartam, hogy elváljanak. Így dőlni kezdtem, és Ty-t húztam magammal. A fejem mellett támaszkodott, és újra megcsókolt. Végigsimítottam a hátán, és a pólója szegélyét felfelé kezdtem húzni. – Részeg vagy! – jelentette ki, és elvigyorodott, miután rájött, mire készülök, és megszakította a csókunkat. Azonban arca elkomolyodott, mikor rám nézett.

- Talán a vagyok. – feleltem komolya arccal. – De ezt akarom! – jelentettem ki. Ty egy darabig még az arcomat fürkészte. Mikor biztos volt benne, hogy komolyan gondolom, újra megcsókolt. Aztán segített, hogy le tudjam venni a pólóját. Majd ő is megtette ugyanezt velem,és felugrott a villanykapcsolóhoz, hogy lekapcsolja. Aztán a nyakamat csókolgatta, és én felnyögtem. A kezeivel a hasamat és az oldalamat cirógatta. Majd a farmerem szélénél simított végig, mire megremegtem. Ty vágyakozva nézett rám. Lehúztam egy csókra, majd aprót taszítottam rajta, jelezve, hogy mehetünk tovább. Még nem feküdtünk le egymással. Eleinte nem is hittük, hogy ebből több lesz barátságnál, utána pedig nem éreztem még késznek magamat. De most... ez nem csak az alkohol volt. Ez... most más volt. Nem tudtam, hogy miben, vagy miért. De ez alkalommal vágytam arra, hogy végre megtörténjen. Úgy igazán vágytam. Lekerültek a ruháink, és Ty lassan, figyelmesen kezdte el. Fájdalom hasított belém, de összeszorítottam a fogaim, majd csókolni kezdtem őt. Ő ebből nem vett észre semmit.

***

Az aktus után Ty magához húzott. Itt volt az idő, hogy elmondjam neki...

- El kell mondanom valamit. – néztem fel rá. Sötét volt, nem láttam tisztán az arcát. Éreztem, hogy lenéz rám, de ő sem láthatta az enyémet. Így az éjjeliszekrényen álló kisvillanyhoz nyúlt. Reménykedtem, hogy nem véreztem... Nem akartam, hogy előbb meglássa a dolgot, minthogy meghallja...

- Baj van? – kérdezte tőlem bizonytalan pillantással. – Rossznak érezted?

- Nem, Ty, dehogy! – ráztam meg a fejemet. – Inkább egy vallomás lesz ez... - mondtam lassan. - Egy önző dolog, amit nem mondtam el eddig.

- Hallgatlak. – felelte. Kissé lehajtottam a fejem, de az állam alá nyúlt, hogy továbbra is a szemeimbe nézhessen.

- Nekem ez volt az első... - suttogtam.

- Mármint... úgy érted... - kezdett bele tágra nyílt szemekkel. – Én voltam neked az első? – kérdezte. – Te még nem... soha? – nézett rám megerősítést várva. Nemlegesen megráztam a fejemet.

- Haragszol? – néztem rá, elhúzva a számat.

- Haragudni? Miért haragudnék? – kérdezte értetlenül.

- Mert eddig nem szóltam róla, és tudod, egy csomó srác nem kezd ki ilyenekkel, és nem tudtam, hogy elmondjam-e... - hadartam, mire Ty egyik kezével megcirógatta az arcomat.

- Zoey, mondd csak... én az a csomó srác vagyok? – kérdezte aztán a szemeimet fixírozva. Apró fejrázással tudattam, hogy nem. – Akkor meg? Távolról sem zavar, hogy te még szűz vagy... voltál. – mondta. – Hogy tudna zavarni az, ha nem adod oda magadat minden fiúnak, aki rád néz? – kérdezte aztán. Halványan elmosolyodtam. – Inkább... - tette le a fejét a párnára. – Örülök, hogy bízol bennem annyira, hogy nekem adtad magadat. – ezzel a szájához emelte a kézfejem, és egy puszit nyomott rá. Aztán magához húzott. A fejem a mellkasára tettem. – Csak remélem, nem bántad, és nem is fogod megbánni. – tette még hozzá.