SCREAM - Sikolts! [befejezett]

14. fejezet

Zoey

- A kurva életbe, a kurva életbe, a kurva életbe! - hajtogatta hadarva Parrish. Minden egyes mondata után beleütött egyet a faház falába. És ilyenkor mindig összerezzentem. A fal mellett ültem. Nem kötözött meg. Nem volt mivel. De azt leellenőrizte, hogy van-e nálam fegyver. Pechemre, a feszítővasam Scarlett-nél volt. Elvette tőlem, amikor én nem voltam képes megmozdulni. Utáltam magamat érte. De eltökéltem, hogy nem blokkolok le. Bár nem tettem semmit sem, amivel magamra haragíthatom a férfit, nem sírtam. Bíztam a többiekben, és bíztam benne, hogy megoldódik minden. Parrish a szemben levő faházba rontott be velem. Olyan volt, mint aki megtébolyult. Kevésbé gondoltam rá úgy, mint pszichopata gyilkosra. Olyan volt, mint egy csapdába esett vadállat. Pánikolt. Veszélyes volt, de nem támadott mindenáron. Csak ha ő maga veszélyeztetve érezte magát. Legalábbis ebben a pillanatban.

- Parrish! - szakította félbe az éjszaka csöndjét egy kiáltás odakintről. Felismertem Ty hangját. Szemeim könnybe lábadtak a hangtól. Azt kívántam, bárcsak soha, de soha ne jöttünk volna el. Most otthon lennénk, a szobámban, a puha ágyamban, Ty mellettem feküdne. Biztonságban. Megcsókolna... Semmire nem vágytam jobban, minthogy hozzábújjak. Szükségem volt rá. De legalább tudtam, hogy jól van. A férfi most felkapta a fejét, és az ablakhoz ugrott. Én nem láthattam semmit. Abban is kételkedtem, hogy ő lát-e, mert sötétség borult körénk. Lehetetlennek tartottam, hogy az éjszaka ilyen végtelen. Úgy tűnt, mintha már egy éve tartana. Mintha soha nem akarna felkelni a nap. Feszülten hallgattam az ezt követő mondatokat. - Cserét ajánlunk! Bárhol is vagy... negyed órád van. Azt ajánlom, Zoey-nak egy haja szála se görbüljön. Őt a testvéredért... Negyed óra múlva. A ház előtt! - miután ezek a kijelentések elhangzottak, ismét némaság borult ránk. Illetve a némaságot Parrish zihálása törte meg. A fejét fogta.

- Nem lesz semmi baj... - vettem erőt magamon, és bizakodva néztem felé. Hangomon nem hallatszott, hogy remeg.

- Kussolj! - vett egy száznyolcvan fokos fordulatot. - Csak tartsd csukva a szádat! - utasított. Percek teltek el. Nyugtalanul ráztam a lábam. Nem úgy tűnt, mintha elfogadná az ajánlatot. Nekem viszont nem sok más esélyem volt.

- A testvéred számít rád... - szólaltam meg mereven magam elé nézve.

- Azt mondtam, kuss! - szólt rám ismét. De nem hagyhattam ennyiben.

- A többiek nem fognak finomkodni vele, ha nem mész bele a cserébe... - folytattam.

- Azt akarod, hogy itt, helyben kinyírjalak? - lépett egyet felém, fenyegetően megrázta a kezében szorongatott kést. Összerezzentem a mozdulatra, de aztán nyeltem egyet.

- És akkor mi lesz? A barátaim megölik a testvéredet. Én meghaltam, de ők élni fognak. És te egyedül leszel... - Parrish haragos tekintettel hozzám lépett, és megütött. Hangosan csattant az arcomon a pofon. Lehunytam a szemem, és ökölbe szorítottam a kezeimet. Mikor ismét rá sandítottam, fel-alá járkált, arcán most elgondolkozó arckifejezés ült. Teltek a percek. Aztán egyszer csak újra hozzám lépett, és felrántott a földről. Szó nélkül lökött az ajtó felé. Nekem pedig kő gördült le a szívemről. Belement a cserébe... Scarlett faháza előtt álltunk. Fél perc sem tellett el, és már nyílott az ajtó. Dante és Ty léptek ki rajta, maguk között Clay-t hozták. Elszánt arccal vonszolták le a lépcsőn a férfit, majd megálltak szemtől szembe, úgy tíz méterre tőlünk. Mögöttük Scarlett haladt, kezében a pisztollyal. Parrish szorítása erősödött, ahogy meglátta a bátyját. Pedig Clay szemmel láthatóan egész jól volt. Felszisszentem. Ty tekintetét végig éreztem magamon. Éreztem, hogy végigmér.