SCREAM - Sikolts! [befejezett]

2. fejezet

Zoey

Gyorsan odaértünk, egyszer sem álltunk meg. Ahol lekanyarodtunk a főútról, nagy tábla jelezte a motelt. Erdős rész következett, majd elterült előttünk a tó. A nap megcsillant a nyugodt felszínen. Rögtön előttünk volt egy nagyobb épület, amire Ty azt mondta, ott a nagybátyja lakik szezonban, az a főépület. Ettől húsz méterre látszódott az első faház. Nyolcat láttam elszórva a tó körül, a többi kicsit beljebb volt, a fák közt.

- Nincs térerőm. – emelte magasba a telefonját Caroline.

- Ezt lehetséges, hogy elfelejtettem megemlíteni. – sóhajtott fel Ty. – Térerő csak ritkán van, akkor is elég gyenge. – mondta.

- Ez remek. – felelte Caroline csalódottan.

- A tóban fürödhetünk? – kérdezte Scarlett. Az út nagy részében csendes volt. Tudtam, hogy vár kettőnkre egy alapos beszélgetés, amiért nem szóltam, hogy meghívtam Dante-t. Ettől már előre féltem.

- Az a legjobb része a dolognak. – felelte Ty vigyorogva. A szemem sarkából rápillantottam. Vidám arccal bámult előre, aztán parkolt le a főépülethez. Észrevehette, hogy nézem, ezért felém fordult. – Mi az? – kérdezte. Elkaptam a pillantásomat.

- Semmi különös. – feleltem elmosolyodva. Igazából igenis volt, a gondolataim csak úgy cikáztak. Erről is beszélnem kell majd Scarlett-el. Tudnia kell, hogyan érzem magam, amikor Ty közelében vagyok. Milyen érzés az, amikor megcsókol. És értenie kell, hogy most nem csak kislányos naivság volt ez... Mert ilyen még nem volt. Ty talán különc volt. Talán azt mutatta a világnak, hogy semmi sem érdekli. De belül... figyelmes volt, és törődő. Nyitott a dolgokra, és türelmes velem szemben. Pedig jól tudtam, hogy türelem aztán kell hozzám! Vele úgy éreztem, nem kell színészkednem, bármit elmondhattam neki, és nem nevetett ki értük. Persze hozzá kellett tenni azt is, hogy nem volt egy mintadiák, több cigarettát szívott el, mint ebben a társaságban mi többiek együttvéve, rendszeresen ivott, és verekedett... Egy ilyen verekedés alkalmával ismerkedtünk meg alaposabban. Erről a többiek nem tudtak. Igazából senki sem. Először nem gondoltam, hogy szükségem van nekem erre, de aztán így alakult. Azt sem gondoltam, hogy neki szüksége van rám, vagy legalábbis érdeklem-e, de mégis. Viszont nem mertem eleinte említeni ezt Scarlett-nek. Pedig úgy sejtettem, megértené, másrészt viszont Ty volt az én kis titkom. Nem akartam megosztani, és nem akartam, hogy a többiek lenézzék. Mert én imádtam. A tetoválásának minden apró részletét, a fültágítóját, a kék szemeket, amik mindig kutatón, érdeklődve figyelték a mozdulataimat, és amik mélyen a szemembe nézve tudatták a dolgokat, szavak nélkül. Scarlett ki fog nyírni, ha elmondom neki, hogy hazudtam azzal kapcsolatban, hogy hány alkalommal találkoztunk.

- Megjöttünk! – kiáltotta el magát Grant, valahonnan mögülünk. Lassan kiszálltam a kocsiból.

- Szerintem osszuk el a házakat, pakoljunk le, és utána azt csinálunk, amit akarunk. – javasolta Ty, mire mindenki bólintott. Előkapta a zsebéből az öt kulcsot. – Ezt megfognád addig, Zo? – nyomott a kezembe egyet. A közös faházunkét. Lelkesen kivettem a kezéből. – Gondolom, ti együtt alszotok, igaz? – fordult Dante-hoz. Angie, aki a karjába kapaszkodott, bólogatott, így Ty nekik is adott egyet. Én Dante-t figyeltem. Nem tudtam Angie-ről... Mikor elkapta a pillantásom, elfordult tőlem. Vele is beszélnem kell pár dologról! - Ti egyedül alszotok? – kérdezte a többiekhez fordulva. Grant reménykedő pillantásokat vetett a lányok felé. Persze ezek leginkább Care-re irányultak, hiszen ő ismerte Scarlett helyzetét.

- Ne nézz így rám! – vette észre Care a sóvárgó tekintetet. – Még jó hogy! – kapott ki egy kulcsot Ty kezéből. Grant nagyot sóhajtva megismételte a mozdulatát.