1873.
Lassan sétáltam London egyik kis utcáján, kezemben könnyű kosarat cipeltem, alig volt benne pár zöldség és egy kevés hús.
Pedig ennek elégnek kell lennie három embernek két napra-gondoltam.
Szegények voltunk. Anyukám a kézzel készített edényeit próbálta eladni, én pedig a rajzaimat. Szerettem rajzolni,az emberek azt mondták, tehetséges vagyok és megvették a műveimet. Persze csak a tehetősebb emberek. A szegények - mint mi - örültek ha nem haltak éhen.
A családom is alig tudott élelemhez jutni és a kisöcsémről is gondoskodnunk kellett. 5 évvel azelőtt apánk meghalt. Oliver (az öcsém) csak 2 éves volt, én 15.
Anyuval azóta csak dolgoztunk és dolgoztunk, így hamar fel kellett nőnöm.
A napjaim szinte ugyanúgy teltek. Reggel az egyik forgalmasabb utcán álltam, árultam a rajzaimat és anya edényeit. Majd dél körül elmentem az egyik idős nénihez megetetni a macskáit és meglocsolni a virágait, amiért fizetett is.
Majd ha elég pénz jött össze, hogy érdemes volt elmenni, akkor a barátnőmmel, Emilyvel -aki egyben a szomszédunk is volt - elsétáltunk a piacra és vettünk enni. Ez általában két naponta volt.
Hát ez vagyok én, Elizabeth Brown. Legalábbis ez voltam. Aztán egyszercsak a dolgok elkezdtek változni. És semmi nem volt ugyanolyan többé.
![](https://img.wattpad.com/cover/73834272-288-k414016.jpg)