Another World

II/3

- Justin, mi az Isten van veled? - segítem fel a földről, de feleslegesen, mert ismét térdre rogy és ismét elönti a róka a padlót. Még öklendezik egy darabig, míg én szótlanul várom a befejezést.

- Nem mondhatod el senkinek - néz fel féloldalasan, szigorú tekintettel. Nem akarok hinni a fülemnek, ennek a srácnak tuti elmentek otthonról!

- Justin, segítségre van szükséged! - kiabálom magamból kikelve.

- Nem, nincs - törli meg hosszú pulcsija ujjával a száját, majd leveszi magáról és megköszörüli a torkát - Nem tudhatnak róla. Gigi és... Selena... anyáék elől még el tudnánk titkolni, hiszen messze vannak tőlünk, de a húgom és a barátnőm...

- Ezzel nem csak magad teszed tönkre, hanem őket is - próbálom észérvekkel meggyőzni.

- Azzal teszem őket tönkre, ha elmondom nekik - ordít rám, majd félrenéz az erőlködéstől könnyes szemével és jóval halkabban folytatja - Igen, előfordult már párszor, hogy elszívtam egy füves cigit, néha nem csak szívtam, hanem másmilyen formában toltam magamba a szereket. De nem vagyok függő, nem őrültem meg, csak néha azt érzem, hogy kell. Három hónapig mindenre egyedül voltam, minden támadásra, minden stresszre, és egyetlenegyszer sem engedhettem el magam, nehogy a kishúgom vagy a szerelmem meglássa, hogy tönkremegyek lelkileg és fizikailag is. Összeomlottam, ezért csináltam hülyeségeket, de nem ment el az eszem. Nem vagyok már egyedül, és rendbe fogom szedni magam. Kérlek, Harry, hagyd, hogy ezt tegyem.

Jelenleg legszívesebben messze futnék, vagy csak szimplán megszűnnék létezni. Gigiért ölnék, ha kell, de abban is van valami, amit a bátyja mondott. Nincs szüksége felesleges fájdalomra. Justinnak időt kell adnom, ez lesz a legjobb döntés. Hagyom, hogy megpróbáljon saját magától meggyógyulni, de ha nem lesz változás az első dolgom lesz szólni a lánynak, akit szeretek. Vagy annak, akit ő szeret.

- Bemegyek, hozok neked vizet - közlöm, majd ott hagyom Justint a falnak dőlve.

Sophia szemszöge

- Azt mondod, Liam a próbájukra hívott el randizni? Hű, milyen romantikus - gúnyolódik rajtam Eleanor.

- Nem - cáfolom meg - Ha végeztek, elmegyünk valahová, csak mondta, hogy ha szeretnék, beugorhatok megnézni.

Vízcseppek gördülnek le a taxi ablakán, én kifelé bámulva gondolkodom. Tulajdonképpen nem beszéltük meg, hogy mi lesz a terv a próba után, remélem ő is így tervezi, ahogy én. És hogy az eső nem állja majd utunkat.

- Mi a helyzet veletek? - terelem el saját figyelmem.

- Nem tudom - sóhajt fel barátnőm - Kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy nekem most az tenne jót, ha itt hagynék mindent kicsit. Akárhova megyek, akármerre nézek, mindenről az elvesztett kisbabánk jut az eszembe.

- Még Louisról is - nézek felé, ám mikor nem válaszol, magam is meglepődök - Így van, nem igaz? Louról is ez a szörnyű eset jut az eszedbe.

- Nem akarom őt bántani, Sophia - temeti kezébe az arcát - De nem tudok ezzel mit csinálni, folyamatosan rajta töltöm ki a haragom és a szomorúságom, ő pedig nem érdemli ezt meg, és igazság szerint én sem.

- Hölgyeim, megérkeztünk - szól hátra a sofőr, mire bátorítóan simítom meg El karját, és kiszállunk a kocsiból.

Mikor belépünk a stadionba, Louis pont az egyik biztonsági őrrel beszélget az ajtóban, így azonnal magához vonja Eleanort, de ő csak elfordítja a fejét, így a csókjukból hűvös puszi lesz. Kényelmetlenül érzem magam, amiért ezt látnom kellett, ezért inkább beljebb megyek a színpadhoz, hogy megkeressem Liamet. Harry és Niall mellett ül a pódium szélén. Szegények, mint az alvajárók. Nem lehetett egyszerű végigcsinálni a mai napot a tegnap esti buli után.