Testvériség Köre

7.

Naszoval! Nagyon büszkék lehetünk a magyar válogatottra. Remekül játszottak bár ez az utolsó meccs nem volt az igazi. Szoval csak annyit,hogy szép volt fiuk <3.

Megvan ahogy elképedve állok a lépcsőn igaz? Hogy válaszoljak a benned motoszkáló kérdésre, nem, nem egy unikornis volt a bejáratnál. Csupán anyám,apám és három bordo és fekete ruhás férfi. Kettő anya és apa nyakához kést szoritott.
- Kicsim. Nincs semmi baj.-nyugtatott apa.
- Ugy van kislány. Hallgas a faterra.-szólalt meg az egyik fekete-bordo ruhás.
- Fogja be jó.-huzom össze a szemem.
Az akinek "beszóltam" elkezdett a lépcső fele jönni. Ösztönösen felrohantam a szobámba. Magamra zártam az ajtót bár tudtam,hogy nem nyerek sok időt ezzel. Kikaptam egy kést a szekrényemből és elbujtam. Hallottam ahogy berugja az ajtóm és kutatni kezd. Mikor nekem háttal állt megprobáltam közelebb menni hozzá és megszurni,hogy lesérüljön. Hirtelen megfordult majd nekilökött a falnak. Összeszoritotta a kezét és ezért nem kaptam levegőt. Fogtam a késem és beledobtam a mellkasába. A folytogatás abba maradt mire odasétáltam mellé.
- Nem igy akartam.-mondtam és lesétáltam.
Mikor leértem mindenki csodálkozva nézett rám.
- Gondolhattam volna hogy amatöröket küldenek.-mosolyogtam és nekidöltem az ajtófélfának.
- Hol van?-szegezi rám az egyik a kését.
- Fenn a szobámba de nem szép látvány.-húztam el a szám.
- Mark.. Dave volt a legjobb ha elintézte akkor..-kezdte félve a másik.
- Nem. Olyan nics,hogy egy kislány legyőzze.
- Akkor szerinted miért nem jött le.-huztam gunyos mosolyra a szám.
- Maradj itt. Mindjárt jövök.-mondta Mark és felment a lépcsőn.
- Hogy hivnak?-néztem az ottmaradt pasasra.
- Nem barátkozunk.
- Oke,csak gondoltam megkérdezem a neved mielőtt megöllek.-mondtam és neki rontottam.
Nem volt ideje cselekedni szóval könnyen belevágtam a fejét az asztalba. Nem halt meg de elájult. A hangzavarra lejött a megmaradt férfi majd csodálkozva nézett rám.
- Te kis csitri.-nézett a szemembe amitől gyötrő fájdalmat éreztem.
Lerogytam a földre amikor már minden csontom fájt. Minta szétakarna robbani. Hosszú idő múlva a fájdalom abbamaradt és meghallottam anya hangját.
- Hagyd békén a lányomat.-felnéztem és láttam,hogy beleszúrt egy konyhakést Markba.
-Jól vagy kicsim?-állitott fel apa.
- Igen, azt hiszem.-poroltam le magam bár nem tudom miért.
- Nagyon büszkék vagyunk rád.-simitotta végig a kezem anya.
- Elkell vinnünk a testeket mielőtt Lena hazajön.
Mondta és nyilt az ajtó. Lena belépett és majdnem szivrohamot kapott.
- Mi az édes jó Isten történt itt?-hallottam a hangján,hogy fél.
- Betörtek.-improvizáltak a szüleim.. Nah,szép.
- És?És? Jol vagytok?-jött ide hozzánk.
- Igen. Elintéztük mind a hármat.-mondtam.
- Csak egy van.-mutatott a földön fekvő Markra.
- Egy van a szobájába.-mutatott rám apa.
- Az ugyis mégcsak kettő.
- Plussz van egy itt is.-fordult anya az asztalhoz ahol feküdnie kellett volna egy embernek.
Igen,jol olvastad kelett volna. Ugyanis mire odafordultunk nem volt ott senki. Gondolom tereportálni is tudnak.
- Nemár. Pedig tök szépen belevertem ebbe az izébe a fejét.-motyogtam.
- Te?-mutatott rám.
- Igen és szerinted a szobámba lévő ember is öngyilkos lett, vagy mivan?-sértödtem meg.
- Nyugi, hiszek neked. Mindig is kemény voltál.-mondta majd megölelt.
Este a szokásos rutinom után fáradtan döltem be az ágyba. Én is büszke voltam magamra.
Egyébként már nem volt ott "Dave".