Testvériség Köre

19.

Reggel az ébresztőm mellett Tyler éles és morcos hangjára lettem figyelmes.

-Kapcsold már ki.

-Te mi a francot csinálsz itt?-dobtam meg egy párnával.

-Unatkoztam és gondoltam benézek hozzád.-vont vállat.

-Menj ki.-fúrtam a fejem egy másik párnába.

Hallottam az  ajtó csukódást és mikor felnéztem megbizonyosodtam arról,hogy Tyler elhagyta a szobám. Felkeltem és a fürdőt vette célba ami zárva volt.

-Most szórakozol velem?-csapkodtam az ajtót.

-Jól van,nyugi..gyere.-jött ki.- Amúgy... ráérsz ma délután?

-Miért? Talán Kim nem ér rá?-kérdeztem és már benn is voltam a fürdőbe.

Elkészültem és letrappoltam a lépcsőn.

-Elvigyelek vagy Kim jön érted?-fordultam Tyler irányába.

-Oké, neked  mi bajod?

-Semmi.-vontam egyszerűen vállat.<Semmi,tényleg csak rohadtul zavar,hogy egy libát választottál helyettem.>

-Átlépnénk a "mi a baj?-semmi" párbeszédet és elmondod,hogy mi bajod?

-Nem. Mert nincs semmi bajom, Tyler csak annyi,hogy láttam ahogy csókolózol Kimmel. Gondoltam majd a barátnőd visz suliba.

-Lid,ő nem a barátnőm.

-Tudod én is reméltem de aztán rájöttem,hogy mire céloztál amikor azt mondtad,hogy elcseszted. Rá gondoltál nem? Vald be,hogy rá céloztál.-emeltem fel a hangom.

-Igen.-kiabált.-Rá gondoltam. Most jó?

-Nem.-mondtam és kiviharzottam a házból és gyalogolni kezdtem.

Nem lenne jó ötlet kocsiba szállni. Mostanában nem.

Az egész nap unalmas és szomorú volt. Kedvem lett volna most Tezrevillbe költözni de mivel még mindig nem tudom,hogy hogyan irányítsam nem tudtam oda menni. Helyette ott ültem csendben a helyemen és azon gondolkodtam miért utál ennyire a sors. Órák után indultam volna haza de Nina megfogta a karom és a hátsó udvarra vezetett. Senki nem volt itt rajtunk kívül.

-Láttam rajtad,hogy valami baj van-kezdte és félbe szakította volna ha nem teszi fel a mutató ujját.-Nem. Nem fogom megkérdezni,hogy mi a baj mert ha majd akarod elmondod. Viszont szeretnék valamit mutatni.-kicsit hátrébb ment majd a karkötőjén megfogta az egyik követ és eltűnt.

-Ha azt mondod,hogy tudsz teleportálni és teljesen kiakadok.-fordultam körbe.

-Nem.-jelent meg előttem amitől egy kisebb szívbaj következtében hátrébb ugrottam.-Ez csak lehetővé teszi,hogy láthatatlan legyek.

-Úgy mondod mintha ez olyan átlagos tény lenne minthogy SpongyaBob a víz alatt él.-néztem rá értetlen arccal.

-Szánalmas,hogy ezt tudod.

-Szánalmas,hogy nem tudod.-védtem meg magam.

-De tudom.-húzta ki magát.

-Akkor viszont olyan szánalmas vagy  mint én.

-Ezért vagyunk barátok.-mondta mire kitört a bennünk szunnyadó nevetés.

-És mikor használod ezt a karkötőt?

-Mindig rajtam van mert sosem tudhatom,hogy ki mikor akar lecsapni rám.-suttogta a végét.

-Értem.-ekkor megszólalt a telefonja és közölte,hogy mennie kell.

-És hey, ne mond senkinek.-kiabált vissza a suli kapujából.

Elindultam a parkoló fele mikor rájöttem,hogy nem kocsival jöttem. Visszagondolva hülye ötlet volt mert most meg kell másznom ezt a "hegyet". Otthon fáradtan dobtam le a táskám a bejárati ajtóhoz majd elindultam a szobám felé amikor a vendégszobából meghallottam Tyler és Kim hangját. Volt pofája haza hozni? Úgy,hogy pontosan tudja mennyire utálom? Igen,megvethettek a kíváncsiságom miatt de muszály volt belehallgatnom a beszélgetésükbe. És persze pont,hogy nem kellett volna..

"-Nem érted?-hallottam meg Tyler hangját.-Ő nem olyan.

-Mind ugyan olyan te is tudod.-suttogta Kim.

-Nem hagyom,hogy bántsd.

-Nem tudsz mit tenni.

-Tezrevillbe fog ragadni.-közölte a tényt a lánnyal. A hangja csalódott volt.

-Hogy..hogy mi??

-Igen. Nincs sok ideje itt. Hagyd had legyen boldog.

-Mennyi ideje van?

-Kb egy hete.-saccolt."

Olyan volt minta a halálomat jósolták volna meg. Ekkor a híres és nevezetes szerencsémhez híven nekitámaszkodtam az ajtónak ami kinyílt és beestem a szobába. Mind a ketten felém kapták a fejüket majd össze néztek.

-Bocsi. Én csak most értem haza és gondoltam benézek,hogy mi van veled vagyis veletek.-emeltem gyilkos pillantásom Kimre. 

-Semmi baj. Kim már menni készült. Nem de?-fordult Tyler a megszeppent lány felé.

-Ohh, nem kell.  Ne zavartassátok magatokat. Végül is a mellettetek lévő szobámba húgom van. Kim, emlékszel rá?

-Em..emlékszem. Ne haragudj.-mondta és kiviharzott.

-Ez meg mi volt?-nézett rám mérgesen a fiú.

-Lehet,hogy nem tudod te Lena a kis társad miatt zuhant össze.-amit nem mutat ki de hallom néha este ahogy elkezd sírni és biztos,hogy nem a sorozatán sírja el magát.

-Nem kell hazudoznod.-ordított le.

-Ha szerinted hazudozom miért nem hagytad neki,hogy bántson.-kiabáltam.A meglepődőt arcán láttam,hogy nem fog semmit mondani így én folytattam- De úgyis mindegy mert már maximum egy hetet kell elviselned velem.-köptem a szavakat és magam után erősen bevágtam az ajtót.

Felmentem a padlásra és kutakodni kezdtem. Pontosan nem tudom,hogy mit kerestem csupán csak elakartam terelni a gondolataimat. Már csak tényleg egy hetem maradt? Valamiért megkerestem az elrejtett könyvet és elkezdtem olvasni. A végefelé arra jöttem rá,hogy nagyon semmi érdekes nem volt benne. Nem értettem miért kellett elrejteni. Aztán az utolsó lapon minden le volt írva. Minden ami most fontos volt.

 Nem fogok ott ragadni!!