A tükrök titka Város a víz alatt

Ébredés

-Meghalt?-halottam Cameron hangját.
-Nem-ez viszont már más hangja volt.Egy idegené.Akinek nem ismertem fel a hangját.
-Hát pedig eléggé úgy tűnik,hogy nincs benne élet.Már vagy három napja így fekszik.Nem mozog és olyan fehér mint te vámpír.
-Nem lennék az,hogyha te nem erősködtél volna,hogy elmenjünk arra a mentőakcióra a Halottvárosba.Ígyis-úgyos meghalt volna.Vagy a vámpírok ölik meg vagy te azt a hazug árulót-hangjába idegesség vegyült a haraggal.
-Jólvan na.Amúgy igazad van.Ha nem késtünk volna el akkor a saját két kezemmel folytottam volna.
-Figyelj.Tudom,hogy fura de érzem,hogy még él.
-Az lehet-már egyikük sem beszélt csak meredten bámultak.Beletelt pár pillanatba mire kinyitottam a szemem.
Amikor sikerült először két arcot láttam magan előtt.Az egyik Cameronhoz tartozott a másik fiút viszont nem ismertem de valahonnyan olyan ismerősnek tűnt.
-Felébredt-mondta mosolyogva Cameron.
-Anya!-ordította egy másik fiú Caneronék háta mögül.
-Végre!-szólalt meg egy lány arrogáns hangja a két fiú mögött.
-Maia!-rivallt rá Cameron-Vigyázz a szádra!Lizzy a vendégünk.
-Tudom-ahogy ezt kiejtette a száján félrelökte a két fiút az útból és elém állt egy vízes ronggyal és a kezembe nyomta majd újra eltűnt.Fél perc múlva megint előttem állt egy pólóval,pulcsival,nadrággal és egy pár fekete csizmával.
-Tessék-nyomta a kezembe a ruhákat míg a csizmát csak ledobta az ágy mellé-vedd fel ezeket.Lehet,hogy kicsit nagy lesz de...Kérdőn néztem Cameronra és ő egyből vette az adást.
-Ott-mutatott egy ajtó felé a szoba másik felében-átöltözhetsz.Felálltam az ágyrór viszont ez hiba volt,mert a térdem összecsuklott és majdnem elestem.Végig néztem magamon és láttam,hogy egy véres kötés van a karomon és a lábamon.Aztán eszembe jutott a tegnap.A homájos előtér,a tompa kiáltások,a szürke köd és a fájdalom a végtagjaimban.
-Jól vagy?-kérdezte Cameron.
-Igen csak fáj.
-Gyere segítek-szólt a fiú és közekebb lépett hozzám.Átkaroltam a nyakát és úgy bicegtem el a kis szobáig.Átöltöztem.
-Maiának igaza volt-gondoltam-kicsit hosszú a póló ujja.De ezen könnyen segíthetünk.Feltűrtem az ujját és magamrakaptam a pulcsit majd felhúztam a csizmát és kiléptem az ajtón.A szobában csak Cameron volt.Az egyik ágyon ült,a lábát lóbálta és az ujjaival malmozott.
-Gyere.Judy már vár.
-Ő ki?
-Maia,Alex és Daniel anyja.
-Oké.Menjünk-ezzel elindultunk.
A könyvtár hatalmas volt.Középen egy nagy fa asztak kapott helyet.A falak mentén könyvespolcok sorakoztak polcaikon könyvek százával.A szoba túlsó végében a hatalmas ablakokon áramlott me a napfény.A két ablakon át gyönyörű kilátás nyílt egy levendula mezőre.Egy nagy kandalóban ropogott a tűz.Az előtte lévő fotelben egy nő ült.Fekete haja volt,pont mint a lányának.Sötétkék bársony köntöst viselt.Barna szemében visszatükröződtek a lobogó tűz lángjai.
-Hát itt vagytok.Nem is hallottam,hogy jöttök-hangja lágy volt mégis határozottság sugárzott belőle.
-Hát...Sokszor mondták már-momdta Cameron.
-Látom,hogy jó kedved van és sok az energiád is úgyhogy segíthetsz Alexnek és Maiának letakarítani a fegyvereket.A töbit majd ők elmondják-látszott rajta,hogy élvezi.
-De...
-Semmi de.Csak menj.
-Rendben-ahogy becsapódott mögötte az ajtó Judy felém fordult.
-Ülj le-mutatott a vele szemben lévő fotelra-el kell valamit mondanom.
-Letelepedtem a fotelbe.Puha volt és kényelmes.
-Rendben.
-Ugye tudod mi vagy valójában?
-Sajnálom de nem.
-Nem?-kérdeztem döbbenten Judy.Látszott rajta,hogy nagyon csodálkozik-Hát akkor ideje,hogy megtudd-Feszült csend következett és mivel nem válaszoltam belekezdett a mondanivalójába-Lovas vagy mint ahogy anyukád és itt mindenki a Kastélyban.Kivéve Daniel.Ő vámpír.
-Kik azok a lovasok?-kérdeztem.
-1000 évvel ezelőtt az Angyal a Végzet erdejében teremtette meg az első Lovast.Félig emberek félig angyalok.Ahogy a gyerekeik és az ő gyerekeik is.Azért élnek,hogy kiűzzék a rosszat ebből a dimenzióból.Mivel boszorkány volt varázserőnk is van.-Ekkor előhúzott egy olyan fényes tárgyat amit Maiánál és Cameronnál is láttam-Ez itt egy varázs pálca-Ahogy ezt kiejtette hozzácsapkodta a tenyeréhez a tárgyat amitől fehér szikrák törtek elő a végéből.