A tükrök titka Város a víz alatt

Álom vagy valóság

Az ablakok nyitva voltak.Anya a kanapén alud amikor haza értem.
Engem várt-gondoltam magamban.-Biztosan fázik szegény-összekuporodva feküdt a kanapén.A bútor mellet volt egy pokróc össze hajtogatva rádobva az egyik székre.Oda mentem,felvettem a takarót a helyéről,szét hajtottam és óvatosan ráterítettem.Nem akartam felébreszteni ezért halkan mentem be a szobámba.Letettem a cuccom az ágyra és bementem a fürdőbe.Megnyitottam a csapot amiből kellemes meleg víz folyt.A fürdőszobát elöntötte a gőz.A kint lévő hideg után jól esett egy kis meleg.Kinyitottam az ajtót amitől a gőz kiszabadult és már nem csak a fürdőben gomolygott.Oda szaladtam a szekrényemhez és kivettem belőle a pizsamámat és a citromos tusfürdőmet,majd visszamentem a zuhanyzóba,hogy végre megfürödjek.Hamar készen is lettem.Mikor kikászálódtam a zuhany alól megtörölköztem és magamra kaptam a pizsamámat.Oda kóvályogtam az ágyamhoz és bebújtam a takaróm alá.Egyből elnyomott az álom.

Álmomban apát láttam.A Baleset napján.A repütőtérre készült.Mielőtt beült volna a kocsiba nyomott egy puszit a homlokomra és ezeket a szavakat mondta:Ne feledd,bármi is tőrténik a jövőben én mindig ott leszek én pici angyalkám.
-Hol?
-A szívedben-bökött mutató ujjával a mellkasom azon részére ahol a szívem van.A meghatódottság és a szomorúság miatt-hogy talán soha többé nen látom őt(ami persze be is következett)-elkezdtek folyni a könnyeim.Beszált az autóba.Addig bámultam utánna pityeregve amíg el nem tűnt a szemem elől.Egy villanás és már mindent apa szemével láttam a kocsiból.Láttam a felénk közeledő kamiont a vakítóan fényes lámpákat és hallottam a sofőr meg apa kiáltásat mielőtt még örökre elsötétült volna minden a szemük előtt.Még egy villanás és 10 éves koromból átrepültünk a jelenbe.Patrickel láttam és még egy aranyos szőke hajú korabeli fiút.Patrick sötétzöld szeme a félhomályba szinte feketének hatott viszont a másik fiú világos,kék szeme úgy ragyogott mint a hold az éjszakai égbolton.Láttam beszállni őket egy taxiba.Láttam ahogy ugyanolyan balesetet szenvednek mint apa.Utánna jött még egy taxi.Csak ez fekete volt.A halál taxija.Elvitte őket az örök sötétségbe.
Ziláltan ébredtem.Vörös hajamat forró izzadság tapasztotta a nyakamhoz és a homlokomhoz.Zöld szememben rémület villant át.Oldalra kaptam a fejem és ránéztem az éjjeliszejrényemen álló digitális órára.3:22 állt a kijelzőn.Az óráról a mellette pihenő telefonomra tévedt a tekintetem.Felkaptam a helyéről és tárcsáztam Patrick számát.A hatodik csengés után fáradt és nyúzott hang szólt a telefonba.
-Hajnali három óra van-mondta a fiú-Remélem fontos?-hangjába egy kevés idegesség is vegyült de ez nem nagyont zavart.
-Csak azt akartam tudni,hogy jól vagy-e?
-Igen.Miért?
-Csak kíváncsi voltam.
-Őőő.....Oké-kicsi zavarodottan beszélt a fáradságtól de csak az számított,hogy jól van.Csak az és semmi más.Nem számított,hogy hajnali három óra van,hogy mennyire fáradtak vagyunk és,hogy mennyire félek,hogy ez a baleset is megtörténik.Épp elég volt az,hogy 6 éve már elvesztettem valakit.Valakit akit nagyon szerettem.Valakit aki anyának és nekem is nagyon fontos volt.Nem akartam még a legjobb barátomat is elveszíteni.
-Hahó.Hallasz engem?Föld Lizzynek!-mondta hangosabban a fiú amire már én is feleszméltem.
-Bocsi csak elgondolkoztam.
-Semmi baj csak azt kérdeztem,hogy Miért nem alszol?
-Nem tudtam aludni-válaszoltam.
-Jó.Szia.Majd holnap találkozzunk és akor beszéljünk.
-Szia-köszöntem el tőle-és bocsi,hogy felébresztettelek.
-Nem baj.Szia-és letette a telefont.Én is kikapcsoltam a készüléket és visszaraktam az éjjeliszekrényre.Nem jött álom a szememre.Azon gondolkoztam,hogy vajon ez a katasztrófális dolog is meg fog-e történni.Hogy megint könnyek között kell végig állnom még egy temetést.Aztán még nem tudom hány hétig bőgve a szobámban feküdni az ágyon párnába temetett arccal.
-Nem az nem lehet-hallotam a fejemben-ez csak álom volt nem a valóság.