Alive ( Niall Horan FF)

2. ÉVAD 2.RÉSZ

*Holly szemszöge*

- Holly , légyszi nyisd ki az ajtót! – kiáltott bátyám, majd mikor kattant a zár, bejött.-Húgi figyelj, én nagyon sajnálom! – mondta, ami igazából nem érdekelt.

- Josh, nekem elég lett volna csak egy „Boldog Szülinapot Holly!" is. – mondtam komoran.

Húgi hadd magyarázzam meg. Nem erről van szó, csak mostanában annyi dolog jött össze, hogy kiment a fejemből, és tudod, hogy sosem szoktam elfelejteni! – magyarázta,én meg csak felálltam és kisétáltam a szobából. Niall épp akkor jött ki a fürdőből. Szomorúan elmosolyodott, majd felmutatta a mutatóujját, hogy várjak, majd beszaladt a szobájába, és pár pillanat múlva már felöltözve jött ki egy apró dobozzal a kezében.

- Ez a tiéd! – adta át. – Boldog Szülinapot! – tette még hozzá. Megráztam a fejem, a dobozt pedig visszaadtam. Elszomorodott.

- Köszönöm, de nem kell!

- Holly, én nem felejtettem el, csak a megfelelő pillanatra vártam, hogy átadjam ezt- nyújtotta újra felém a dobozt, mire könnyes szemekkel elfogadtam és megöleltem.

- Köszönöm! - mondtam és kinyitottam a dobozt. – Úristen, ez gyönyörű! – ugrottam a nyakába. Egy fehérarany nyaklánc volt benne, egy szív alakú medállal, amin ez állt: N. H. Vagyis Niall Horan. - Köszönöm!

Miután kigyönyörködtem magam a nyakláncban, amit Niall-től kaptam, beraktam kedvenc előadóm legújabb CD-jét, és azt hallgattam.

Ed Sheeran. Az egyetlen ember, aki mindig átsegít mindenen. A zenéje megfog.

- Holly, gyere le egy picit!- kiabált Niall, mire leállítottam a zenét, és kimentem.

Leérve nem hittem a szememnek. Felsikítottam örömömben! Ez nem lehet! Itt van Ő!

- Mit keres itt Ed Sheeran a házunkban? Vagyis házatokban? – csak ennyit tudtam kérdezni., Még mindig le voltam fagyva.

- Boldog szülinapot Holly!- kiáltotta a bátyám és széttárta karját, de én Ed irányába vettem utam, és megöleltem.

- Ed, énekelsz nekem valamit?

- Öhm, persze, mit szeretnél? – zavart volt. - Ismered az All of the stars-t? – kérdezte Ed, a szemeim pedig felcsillantak.

- Az a kedvenc dalom, és annak a filmnek az egyik dala, ami még úgy is a kedvencem, hogy még nem is láttam! – áradoztam, mire elmosolyodott, kezébe vett egy gitárt, és elkezdte énekelni. Egy ideig tátott szájjal bámultaM Őt, majd a könnyeim is eleredtek.

„Can you see the stars , over Amsterdam" – ez a kedvenc részem a dalból, és innentől kezdve már énekeltem vele, természetesen sírva. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy itt van, és élőben énekelt nekem.

- „I can see the stars, from America" – és befejeződött. Szorosan öleltem meg az énekest, majd bátyámat,és nem győztem mondogatni mennyire köszönöm.

Ed távozása után, ami késő délutánra esett, elmentünk megnézni a Csillagainkban hiba című filmet, ami még szomorúbb és jobb volt, mit képzeltem.

- Köszönöm, te vagy a legjobb testvér!- mondtam bátyámnak, mire elmosolyodott és megölelt.

- Sajnálom, hogy elfelejtettem! – hajtotta le a fejét, majd mosolyogva nézett fel. – De ugye tudod, hogy még nincs vége az ünneplésnek?