Alive ( Niall Horan FF)

2. ÉVAD 3. RÉSZ

Párizs az egyik legszebb hely, ahol jártam. A rosszullétek többször is előjöttek, de semmi komolyabb nem lett belőle. Niall elvitt orvoshoz, ahol azt mondták, valószínűleg csak valami romlottat ettem. Megnyugodva mentünk vissza a szállodához, de mikor odaértünk, ijedten néztünk össze. Honnan tudták meg a rajongók, hogy itt lakunk? Az egész szálloda udvara tele volt Directionerekkel , és Niall nevét kiáltozták. Voltak, akik táblákat tartottak, amiken „Vegyél el Niall!", vagy például „Nolly örökké!" ,de voltak utálkozó táblák is, amik eléggé zavartak, de nem foglalkoztam velük. Biztonsági őrök álltak mindenhol, és próbáltak minket, bevezetni az épületbe, de hirtelen szó szerint egy rajongó ránk esett. A lány, mikor felkelt rólam, még Niall-en rajta volt, és elkezdte Őt ölelgetni, és puszilgatni. Egy őr felhúzott a földről, majd leszedte a lányt a barátomról, és tovább kísértek, minket a tömegen. Mikor végre beértem, észrevettem, hogy Niall nincs velem... Kint maradt a rajongók között... Felmentem a lakosztályunkhoz, de ott is sok lány állt. Próbáltam bejutni a szobánkba, de nem engedtek be. Niall-t akarták. Hirtelen Szerelmem lépett ki a liftből, és egy „ jajj ne!„arccal ért a szobánkhoz. Ott pár aláírás és fénykép után, be tudtunk jutni a szobánkba, és azonnal beledőltünk az ágyba.

- Sajnálom Holly! Még ezt is elrontom! Olyan szerencsétlen vagyok! - mondta keservesen, mire csak megráztam a fejem.

- Ez nem igaz! Bármikor előfordulhat az ilyesmi. Csak megtalálták a szálloda címét, és idejöttek rajongani. Nyugodj meg! – vigasztaltam, majd megölelt. Mikor elszakadtunk egymástól a tőle kapott nyakláncot nézegette.

- Tudod mit jelent rajta, az N. H. ?- kérdezte mosolyogva, mire bólintottam.

- A neved. Niall Horan – mondtam neki, mosolyogva, mire felnevetett.

- Nem. Igaz azt is jelenthetné, mivel az ékszerész lehagyta róla az egyik legfontosabb karaktert, de nem a nevem van rajta, hanem az, hogy Niall és Holly. – mondta, még mindig a medált nézve, én meg ledöbbenve néztem rá. – Most mi van? Azt hittem rájössz! – nevetett, én meg csak megcsókoltam.

- Szeretlek! – csak hümmögött és tovább csókolt. Már kezdtünk nagyon belelendülni, és már a póló is lekerült mindkettőnkről, mikor egy hangos kiabálást hallottunk, és az ajtónk betört. Az összes rajongó, beözönlött, mi meg ledermedve voltunk még mindig ugyanabban a pozícióban. Nem mertünk megmozdulni, és a rajongóknak ez sem fel sem tűnt, Ők csak tovább, kutakodtak a szobában, majd belefeküdtek az ágyunkba, ahol mi is ültünk, és elhúzták Niall-t tőlem. Gyorsan beszaladtam a fürdőbe, felvettem egy pólót, majd idegesen mentem ki.

- Na, jó! Ha valaki egyszer el akar jutni még One Direction koncertre, akkor most kimegy! – nem mozdult senki. – Húzzatok ki innen a fenébe, és gondolkozzatok el magatokban, hogy milyen szánalmasak vagytok. Háromig számolok! Aki ez alatt nem ér ki, az ne akarja megtudni, milyen lesz a következő 50 éve! 1...- nem mozdult senki.- 2...- még mindig nem figyeltek rám. Hár...- és félbeszakítottak a biztonságiak, akik, az összes lányt kizárták a következő és az azutáni koncertről, sőt az összesről, amik it lesznek a közeljövőben. Kártérítést is kell fizetniük.

- Niall, te mit gondolsz? – kérdeztem róla barátomat, miután a biztonságiak elmondták az „ítéletet".

- Nem tudom... Mégis csak a rajongóink... - mondta, mire ránéztem. – De oké, legyen, megérdemlik. Már eleget kaptak belőlem.

- Pontosan, ha valamelyikőjük elkezdi, hogy nem találkozhatott veletek e miatt, akkor megőrülök.

- Nyugi Kicsim! Kösz srácok! Sokat segítettetek. Holnap, mikor megyünk haza, még visszajönnétek?- kérdezte Niall, mire a két hústorony csak bólintott, én meg elszomorodtam. Holnap már megyünk haza. 3 napot töltöttünk itt a 14 napból. Niall előtt nem mertem kimutatni, mit érzek, de az biztos, most nagyon mérges vagyok a rajongóira.