Alive ( Niall Horan FF)

2. ÉVAD 14. RÉSZ Döntés

*Holly szemszöge*

- Fáradtan nyitottam ki szemeimet, és Niall kényelmes teste helyett, egy széken találtam magam alatt. Elszomorodtam, de tesóm szobájából kijövő hangfoszlányok miatt nem törődtem ezzel, hanem a kórterem ablakához mentem, bekukucskáltam és el kezdtek potyogni a könnyeim. Végre nem a szomorúság miatt, hanem azért, mert Josh felébredt. Ugrálva integettem neki az ablakon keresztül, de nem vett észre, ezért villámgyorsan nyitottam be, és ugrottam a nyakába. Persze óvatosan, hiszen most műtötték.

- Holly, légyszi, Húgi szállj le rólam! – kérte, mire én azonnal elengedtem és Niall ölébe ültem, aki felnyögött ennek hatására.

- Ilyen kövér vagyok, hogy nem bírsz el? – kérdeztem tőle, mire értetlenül nézett rám. – Tudod, ha igen, elmondhatod, mert akkor teszek érte valamit. Csak tudod, mindig azt mondod, szeretsz, és azt hittem elfogadsz ilyennek. De ezek szerint tévedtem, megint. – kiszálltam az öléből és mentem ki az ajtón. Még az ablakból visszanéztem, és Niall tátott szájjal nézte szavaimat, az értetlen bátyámmal együtt.

Eddig nem csak most kaptam olyan kritikát, hogy kövér vagyok, hanem életem során, szinte mindig. Barátoktól, osztálytársaktól, szüleimtől, Niall rajongóitól, de nem hittem nekik, mert bátyám mindig kiállt mellettem, hiszen Ő szerinte gyönyörű vagyok, és nincs rajtam semmi felesleg. Igazából sosem törődtem ezekkel a dolgokkal, hiszen én jól éreztem magam a bőrömben, de most, hogy az a személy mondja, vagy utalt rá, aki majdnem öt éven keresztül szinte a világot jelentetett nekem, az nagyon fájt. Niall volt az egyetlen személy, aki miatt nem kellett aggódnom, hogy megbánt, dalaival mindig gyönyörűnek éreztem magam, és mikor először találkoztunk, akkor éreztem igazán, én szeretem Őt, akármennyire is akart engem utálni, elküldeni, vagy csak lenézni. Sosem gondoltam komolyan ezeket, hiszen láttam rajta, csak nem szereti azt, amit én akkor tettem, neki csak nyugalomra volt szüksége, énáltalam pedig nem kapta meg.

Szomorúan néztem a fiúkra, akik ne mértették mi bajom. Louis segíteni akart, de nem akartam erről beszélni, csak kimentem az épületből, füttyentettem az első taxi után, és már indultam is haza. Otthon összekapkodtam a cuccaimat, ami egy konditeremhez kellhet, majd elindultam a legközelebbi konditerembe. Épp ideje úgy is nekikezdenem egy kis sportnak, hiszen mindjárt folytatódik az egyetem, és ott is kaptam már pár kritikát alakomra.

Az épületbe érve, a kasszánál kifizettem egy heti bérletet, hiszen először kipróbálom, mennyire bírom, majd felálltam a futógépre és nagy nehezen beállítottam a megfelelő tempóra, és elkezdtem rajta futni. Hirtelen nagyon begyorsult, én pedig nem bírtam tartani a tempót, majd leestem róla. Szó szerint. A teremben mindenki rajtam röhögött, még a kasszás csávó is, én meg egyre kellemetlenebbül éreztem magamat. Két kar fonódott körém, amik felemeltek, és nem akartak elengedni. Hátrafordultam.

- Köszi! – jöttem zavarba, hiszen egy nagyon helyes srác volt.

- Semmiség! Remélem nem ütötted meg magad! – mosolygott, de még mindig tartott.

- Nem, legfeljebb lesz pár lilafoltom – mondtam, és kezeit kezdtem leszedi magamról. Zavart a fiú közelsége.

- Nem kérsz valamit inni? Gondolom megszomjaztál! – kérdezte, mire rémülten néztem rá. Ez a csávó fel akar szedni? Nem, csak meg akar hívni, inni valamit, azt még szabad. Mondogattam, mire bólintottam egyet, és azonnal meg is bántam. Leültünk a büfében én elkezdtem inni a vizemet, ő pedig a valamiféle energiaitalát. – És, hogy-hogy meglátogattad ezt a helyet? – kérdezte. Most komolyan ilyen dumával akar valakit felszedni?