Alive ( Niall Horan FF)

20. rész

*Pár hónappal később, az érettségik után, a bizonyítványosztáson*

- Holly Devine! – szólított az igazgató, mire felálltam. Gyorsan körbenéztem a közönségen, és elmosolyodtam. Mindenki itt van, természetesen anyumék kivételével. A srácok és bátyus is mosolyogva tapsoltak, egyedül Niall volt az egyetlen, akin azt lehetett látni, egyáltalán nem vágyik a társaságomra. Nem hiszem el, hogy még mindig nem áll szóba velem! Mióta kiderült ez az egész Stanford, én próbálom hívni, de Ő nem veszi fel. Nagyon mérges rám! – Jövőre a Londoni Egyetemen fog továbbtanulni! – mondta, mire újra ránéztem a srácokra és két meglepődött arcot láttam. Az egyik a bátyámé, a másik Niall-é. Megköszöntem a bizonyítványt, majd odaléptem a mikrofonhoz, ugyanis nálunk az a szokás, hogy a tekercs átvétele után valami beszédet mondunk.

- Hát eljött ez a nap is, mikor a gimnáziumot kell itt hagyni. Én körülbelül fél éve jötte ide, de lehet, hogy egy kicsit több. Az itt töltött idő nagyon sokat jelent számomra, és sosem fogom elfelejteni. Egy kis városból jöttem Anglián belül, és most itt vagyok egy nagyvárosban, és itt is maradok. Az utóbbi másfél hónapban sok dolgot kellett eldöntenem, hogy mit és hogyan szeretnék csinálni. Megmondom őszintén ez a Stanfordról indult. Az volt álmaim iskolája, de lemondtam róla, egy számomra nagyon fontos személy miatt. Tudom, lehet, sokan badarságnak gondoljátok, hiszen ez a Stanford, de elgondolkodtam azon, hogy nekem itt a helyem, és nem a valahol Amerikában,egy másik kontinensen, ahol senkit sem ismerek. Itt van családom, és mindenki, aki számít. Ezért is köszönöm nektek, akik támogattatok mindenben. Josh, nagyon sajnálom! Még annyit mondanék, hogy az itt töltött idő volt számomra a legjobb, és tudom, hogy sosem fogom elfelejteni. Köszönöm! – fejeztem be,és ránéztem bátyámra ,majd a többiekre, de Niall eltűnt. Értetlenül ültem vissza a helyemre, majd vártam meg az ünnepély végét.

Az évzáró után, mentem ki a suliból, és megláttam Niall-t. Kezében egy óriási csokor virág volt, tel a kedvenc virágommal, szegfűvel. Félénken jött elém, és nyújtotta át az illatozó növényeket.

- Köszönöm! – mondtam neki, majd megöleltem őt. Furcsa volt, mert nem ölelt vissza, hanem elhúzódott, és a szemembe nézett.

- Tényleg kihagyod a Stanford-ot? –bólintottam. -Miért?- kérdezte, bár szerintem tudta a választ.

- Mert annyira megharagudtál rám és nem akartam, hogy e miatt szétmenjünk- válaszoltam, mire elmosolyodott, majd adott egy puszit az arcomra, megfogta a kezem, és elindultunk Josh kocsijához. Egy picit elszontyolodtam, mivel azt reméltem, majd meggondolja magát, és követhetem álmaimat, de ha nem, nem. Én így is boldog leszek, sőt boldogabb, mert Ő velem van.

- Húgi, ugye tudod, hogy beszélnünk kell? – kérdezte bátyám, mikor végre megérkeztünk a házhoz.

- Igen persze! – válaszoltam, és már követtem is Őt, a szobájába. Leültünk az ágyra.

- Niall miatt? – csak ennyit kérdezett, de tudtam mire érti.

- Figyelj, Josh, én nem akarom Őt elveszíteni, tudod, hogy régóta vártam arra, hogy vele legyek. Akkor inkább lemondok az álmomról, minthogy Őt elveszítsem.

- Oké! Na, gyere ide! – ölelt át, és adott egy puszit a fejemre. – Holly, én még nem kértem bocsánatot a...

- Semmi baj! – mosolyogtam fel rá- Köszönöm, hogy a testvérem vagy! Te vagy a legjobb testvér! – mondtam neki, mire csak elérzékenyült, és még jobban magához szorított.

- Van egy meglepetésem! – szólt, mire azonnal felkaptam fejemet. – Tessék! – adott a kezembe egy bankkártyát. Várj mi? Egy bankkártya? – Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! – ugrottam a nyakába, bár, ültünk, de mindegy. – Hívd el Sarah-t , vegyél egy ruhát, mert ma ünneplünk! – mondta, mire a volt legjobb barátnőm nevénél csak egy grimaszt vágtam.