Olivia vagyok és teljesen átlagos. Attól eltekintve, hogy a Ethan és Grayson a szomszédom. Igen, azok az ikrek, akiknek Dolan a vezetékneve. Ez az életem.
Az ablakon besütő nap sugaraira ébredtem, de mellettem az ágy már üres volt. Magamra csavartam a meleg takarót, majd a végét magam után húzva lementem a nappaliba, ahol éppen Ethan telefonált, amiből elkaptam néhány szófoszlányt.
- Igen, Anya, minden oké, nem égettem le a házat... Még - nevetett - Nem, maradjatok még nyugodtan. Ols itt aludt.. Az mindegy miért...Még alszik, de átadom. Rendben, szia!
- Anyukáddal beszéltél? - kérdeztem a nyilvánvalót.
- Igen, és üdvözöl. Hogy aludtál? - nézett rám kicsit aggódva.
- Az éjszaka második felében egész jól.. - mosolyogtam rá. - Nem főzünk valamit reggelire? - álltam elő az ötlettel - Úgyis szombat van, ráérünk. Nem?
- Dehogynem! - vágta rá lelkesen - Rántotta?
- Igeeeen!!! - futottam boldogan a konyhába.
Reggeli után rendbe tettem a konyhát, ami nem kevés időt vett igénybe, figyelembe véve a kupit amit csináltunk. Eth kitalálta, hogy menjünk el moziba, úgyhogy gyorsan hazaszaladtam tiszta ruhákért, és Anyát is megnyugtattam, hogy minden rendben, már amennyire rendben lehetett egy ilyen incidens után. Íme a ruháim, amiket felvettem:
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Odaérve a mozihoz én előrementem megvenni a két jegyet, mert nem akartunk feltűnést kelteni. Ugyebár aközül a kb. 2 millió ember közül, aki elsőre felismerné drága partneremet egy akár itt is lehet, ha nem több. És hát ehhez most, hogy fotózkodás, stb. semelyikünknek nem volt kedve, habár Ethan imád a rajongóikkal találkozni.
Miután megvettem a két jegyet és a nasikat, gyorsan üzentem Ethnek, hogy jöjjön, majd a terembe érve elfoglaltuk a helyeinket.
A film nagyon vicces volt. Lehet minket gyerekesnek nézni, amiért rajzfilmre jöttünk, de mindketten imádjuk őket. Mozi után beültünk enni, majd hazamentünk.
- Nem akarsz ma is nálunk aludni? Vagy akár maradhatnál egész hétvégén... - kérdezte Ethan hazafelé menet a kocsiban.
- Ha nem zavarok, akkor persze! - vágtam rá, és örültem, hogy lesz aki elterelje a gondolataimat a tegnap estéről.
- Te sose zavarsz - vágta rá, majd lesütötte a szemeit, amit nem nagyon értettem, de annyiban hagytam.
Leparkoltunk a garázsukban, és én gyorsan átszaladtam néhány cuccért. Senki nem volt otthon, ezért csak hagytam egy üzenetet az asztalon, hogy nem leszek a hétvégén, majd felrohantam a szobámba. Összekapkodtam pár cuccot, és bedobáltam őket egy sporttáskába. Elindultam lefelé a lépcsőn, persze megint sietve, ami nem volt jó ötlet.
Megbotlottam, és lebucskáztam a lépcsőn. Valahogy sikerült felvakarnom magamat a padlóról, bár a kezem elég fura szögben állt, a fájdalomról nem is beszélve, ami vele járt, és amitől könnyezni kezdtem. Felkaptam a táskám, bezártam magam után az ajtót, és elindultam a szomszédba.
Elmeséltem az ikreknek a történteket, ugyanis közben Grayson is hazaért. Ragaszkodtak hozzá hogy menjünk dokihoz, pedig tudják mennyire utálom a kórházakat.
A kórházba érve a doki rögtön röntgenre küldött, majd miután ott végeztem, várhattuk, hogy az orvos újra behívjon magához. Annyira elálmosodtam, hogy Eth vállára hajtottam a fejemet és elszenderültem mielőtt behívtak volna.
Azonban néhány szófoszlányt még sikerült elcsípnem fogadott bátyáim beszélgetéséből...
