TRISED I The reason I smile every day

11. Múlt

~ Eközben, Ethan szemszöge ~

Miután Olivia elküldött felmentem a szobámba. Próbáltam elfoglalni magam, de majd beleőrültem a várakozásba. Vajon miről beszélhetnek?

Eszembe jutott, hogy talán lelopódzhatnák a konyhához, hogy kihallgassam őket, de ezt az ötletet gyorsan el is vetettem, hiszen nem 5 évesek vagyunk már. Plusz azzal csak még jobban rontanék a helyzeten.

Pár perc múlva észrevettem, hogy Grays siet fel a lépcsőn, majd a szobája felé veszi az irányt.

Ahogy távolodó alakját néztem, hirtelen elárasztottak az emlékek. Mennyi mindent tett már értem! Hányszor húzott ki a sza*ból, hányszor fedezett. Ő is csinált hülyeségeket, de határozottan ő volt a józanabb gondolkodású kettőnk közül. Nem tudtam neki elégszer megköszönni mindazt, amit értem tett. Eddig.

- Hé, tesó! – szóltam neki, majd mikor hátrafordult, intettem, hogy jöjjön oda.

- Tessék?

- Köszönöm. Mindent, amit eddig értem tettél.

- Mi van veled?! Nem szoktál te ilyen érzelgős lenni, haver! – mondta nekem, egy kicsit furcsállva a helyzetet.

- Csak eddig sosem köszöntem meg azt a sok dolgot, amit értem tettél. Például az első berúgásomkor...

~ 2 évvel ezelőtt ~

Graysont és engem meghívott a bulijába Jimmy Kent, a focicsapat kapitánya. Ez volt az első bulink. Nagyon izgultunk, hogy majd nem látnak minket ott szívesen, de kellemesen csalódtunk. Mire odaértünk már nagyon sokan voltak, csupa menő arc a suliból.

Kb. 2 perce lehettünk ott, amikor egy rendkívül, khm, csinos lány a kezembe nyomott valami italt, és mondta, hogy igyam meg, ellazulok majd tőle, és utána táncolunk. Én hülye persze rögtön legurítottam, pedig Grays mondta, hogy nem kéne. A kezébe nyomtam az üres poharamat, és hagytam, hogy a lány a tömegbe vezessen maga után. Minden nagyon király volt, sorra ittam a különböző löttyöket, már ki tudja miket, de egy idő után elkezdtem szédülni. Próbáltam kikeveredni a táncoló emberek tömegéből, de nem igazán sikerült. Egyszer csak valaki megragadta a vállamat és elkezdett az ajtó felé tolni. Ellenállni nem volt erőm ezért csak hagytam, hogy az illető lökdössön maga előtt. Szinte abban a pillanatban, hogy kiértünk az előkertbe rögtön elhánytam magam.

- Gratulálok. – mondta „megmentőm", aki nem más volt, mint Grayson. – Hogy foglak becsempészni otthon?!

A szájam kiszáradt, szédültem, úgyhogy csak egy bűnbánó tekintettel tudtam erre a mondatára reagálni. Hazavitettet minket egy taxival, majd otthon a hátsó kert felől valahogy átrakott az alacsony kerítésen. A kerti csapnál megmosta az arcom, megitatott, majd a teraszajtón keresztül, ami szinte sosem volt zárva, becipelt a házba, fel az emeletre. Belökött az ágyamba, mert addigra már alig bírt el, még be is takart.

- Köszönöm! – szóltam utána.

Erre csak egy morgással válaszolt.

Másnap reggel az éjjeliszekrényemen fejfájás-csillapítókat, és vizet találtam, ezek mellett pedig egy cetli volt.

„Elmentem a futni, anyáék vásárolni vannak, úgy tudják csak nagyon elfáradtál és azért alszol eddig. Ne gyere elő a szobádból, amíg meg nem jöttem! – G"

~ Jelen ~

- Akkor valószínűleg az életemet mentetted meg, mert ha Anyáék megtudják, leharapják a fejemet. – röhögtem el magam.

- És még sokszor máskor is. – mosolygott rám.

- Mit mondott Ols?

- Kérdezte, hogy én mit tudok. Mondtam neki, hogy tetszel neki, de hogy a többit nektek kell megbeszélnetek.

- Köszi! – mondtam neki. – Megyek is beszélek vele.

- Hajrá, tesó!

Felpattantam az ágyamról, majd lesiettem a konyhába, mert sejtettem hogy Ols ott lesz.

Livi out.