Lélektükör

II. 8.rész (VÉGE)

Aline... a birtokot elhagyta mindenki. – Lefagytam. Most én hallgattam, a szavak belém szorultak, nem tudtam megszólalni, aztán mégis rávettem magamat.

- Ho...Hogyhogy elhagytátok?

- Nem tudtuk már fenntartani a házat. Kezdett már omladozni, Willyre majdnem ráesett egy gerenda. A ház lassan romokba van és egy gazdag olasz pasas meglátta a hirdetést az interneten, amit kiraktunk, hogy eladjuk a házat. A csávó megvette és... le fogja rombolni, hogy egy hotelt építhessen oda. Az erdőt ki fogja irtani, hogy terjeszkedhessen, de nem tehetünk mást. A birtokot le kell rombolni. –Szemeimbe könny gyűlt és szörnyen éreztem magamat. Szívem összeszorult, gombócot éreztem a torkomban és a fehér színű paplant markolásztam. A hely, ahol kiskoromban játszottam, a hely ahol Ricky bácsi felnőtt, a hely ahol az igaz és egyetlen szerelmemre ráleltem el fog tűnni.  Tehetetlennek éreztem magamat, de nem vagyok az! Nem leszek az!

- Jeff... Mindenki elment? Mindannyian? – céloztam ezzel Wayne-re is.

- Őt már....nagyon rég nem láttuk. Aline, sajnálom. – Nem bírtam tovább. Majd megszakadt a szívem, bűntudatom volt, viszont nem ülhettem csak úgy ott. Zokogásba kezdtem, mégis próbáltam érthetően közölni Jeffel, hazamegyek. Villámgyorsan magamhoz vettem a pénztárcámat, megnéztem melyik repülő visz haza a leghamarabb és egy szó nélkül elmentem. Az se érdekelt, hogy az utazás kényelmetlen volt, a lényeg az volt, hogy hazaérjek. Az órák, amiket ott fent töltöttem kínzóak voltak és minél tovább voltam a repülőn, annál bűnösebbnek éreztem magam. Nem lett volna szabad otthagynom Wayne-t. Mit csinált? Használta a képességét? Hosszú időre elhagyta a birtokot? A papám...Ki ő? Hogy hívták? Ez az egész, csakis az én hibám.

***

Ismertem a járást, a városban rengetegen voltak, de mindenkit félrelöktem, vagy legalábbis belémentem, viszont nem foglalkoztam senkivel és semmivel. Telefonom le volt némítva, így nem hallottam csörgését és nem éreztem rezgését. Loholva közelítettem meg a birtokot, ami kívülről, tényleg nem volt olyan, mint egy évvel ezelőtt. Még gyorsabb futásba kezdtem, majd berohantam a házba. Az előtérben fadeszkák a földön landoltak, a képek, a függönyök lekerültek helyükről, bútoroknak már csak hűlt helyük maradt, a fapadló nyikorgott lábam alatt, valamiért nem volt tiszta a levegő...dohos. Úgy éreztem magamat, mint egy gyilkos, aki megölt egy ártatlant. Kezeimet számhoz emeltem és így sétáltam körbe a házban, majd betértem a növényszobába, ahol a fa még ott állt, ugyan olyan szépen, viszont volt valami különös, amit messziről még nem láttam, ám ahogy közelebb mentem, a leveleken üzenetet láttam. Szinte nem is láttam levelet, amire ne lett volna írva. Egyet letéptem és elolvastam a rajta álló szöveget: „Szeretlek Aline". Pár könnycsepp a levélre esett és megnéztem a többi levelet is. Mindegyiken ott volt, hogy „szeretlek". Wayne írta őket. A madarak minden bizonnyal elmentek, egyet se láttam, de még csak hallani se hallottam. Egy viszont mégis a fára repült. Az a kis madárka, amelyik még a születésnapomkor adta a nyakláncot. Lerepült elém, a padra, ahol egy boríték pihent. Kézbe vettem, majd az utolsó madár is elrepült. Remegő kézzel bontottam fel a borítékot és először egy papírossal találkoztam. Leültem a padra és olvasni kezdtem tartalmát.

„Drága Aline!

Mire ezeket a sorokat olvasod, én már nem leszek ezen a földön. Hamarosan a birtok se lesz már. Tudom, hogy te is annyira sajnálod ezt a helyet, amennyire én, hisz akárcsak te, én is itt nőttem fel. Lelkileg nőttem fel. Emlékszel az első napodra itt? Ott voltam fölötted, te reszkettél, mint a nyárfalevél, aztán nyár végére elöntött a boldogság, hiszen tudtam, mellettem vagy. A szerelmem vagy. Olyan gyönyörű álom volt... Miért maradt csak álom? Átkozom és áldom azt a napot, amikor Jeffrey nagyanyja megölt. Most szenvedek miatta, de ha nem ölt volna meg, sose találkoztam volna veled. Te egy olyan ember vagy akit tisztelek, akire felnézek, akit már akkor szerettem, mielőtt tudtam volna a nevét. Itt kell, hogy hagyjalak, de tudom, hogy jó kezekben leszel. A borítékban találsz két tárgyat, ami mindig fontos volt számomra. Kérlek őrizd meg. A neked készített lámpát megtalálod a fa mögött. El se tudom mondani, hogy mennyire örülök, hogy megismerhettelek. Ég veled... Aline Crine...