Közeledő pólusok

☆Bemutatkozás☆

Elisabeth White vagyok. 17 éves. Idén már végzősként kezdem meg a sulit. Nem mondhatnám magam egy különc lánynak. 165 centi magas vagyok, átlagos testalkattal rendelkezem, hátközépig érő barna hajam van és mogyoróbarna szemem. Abszolút semmi különleges nincs rajtam. Talán annyi érdekes van bennem, hogy még soha nem voltam szerelmes. Soha nem tapasztaltam milyen amikor valaki a kezed fogja, milyen amikor valaki törődik veled és vigyáz rád. És igen, első csókom sem volt soha. És hogy miért nem voltam még soha szerelmes? Talán azért mert valaki olyanra vártam aki különleges. Aki csupán egy mosolyával képes jobbá tenni a napjaimat, aki akkor is ott van nekem, ha a világ ellenem fordul és kibillent az egyensúlyomból..

Na de érjünk át egy kényesebb témára:10 éves voltam amikor anyám közölte velem és apával, hogy elege van belőlünk és elköltözik. Mint kiderült két éve csalta apát. Iszonyatosan kikészültem és három teljes évig minden egyes anyák napján magamba roskadva sírtam. Egyszerűen nem értettem miért pont velem kellett ez megtörténjen. Végig azt hittem, hogy minden rendben. De mint kiderült, nem mindig van minden rendben csak azért mert mások arcán mosolyt látsz. Ahogy betöltöttem a tizennégyet eldöntöttem, hogy nem fogom hagyni, hogy egy ilyen hülye emlék befolyásolja a napjaimat, így mindent, ami anyámra emlékeztetett kidobtam, mára pedig már alig emlékszem arra milyen volt amikor még velünk volt.

Ha jobban belegondolok öt személy jelentette nekem azt a bizonyos biztos pontot az életembe. Apa és a barátaim- Jen, Amy, Harry és Eric-, de még így is volt egy üres hely valaki számára. Aztán amikor a legkevésbé sem számítottam rá megjelent ez a valaki és csak úgy felborította az eddig normális és kissé unalmas életem. Bonyodalmat csinált belőle.