Közeledő pólusok

11. fejezet

Reggel az ébresztőm csörgésére ébredtem. Nyöszörgve kapcsoltam ki, majd felküzdöttem magam ülő helyzetbe és hangosan felnyögtem. Mindenem fájt...A torkam kapart, nem kaptam levegőt és a szemem is égett. Ki az a peches aki a suli második hetén már képes megnáthásodni? Na ki? Hát persze, hogy én...

Kikászálódtam az ágyamból, ami következtében megszédültem és a fejembe fájdalom nyilalt. Lassan levánszorogtam a lépcsőn, majd a pultnak támaszkodva tüsszentettem egyet.
-Jó reggelt kölyök!-lépett be apu a konyhába, majd összevonta a szemöldökét és hozzám sétálva közelebbről is megvizsgált.-Minden oké? Nagyon sápadt vagy...
-Mindenem fáj-szólaltam meg, de a hangom erőltetett suttogás lehetett.
-A francba-morogta, miközben a homlokamhoz nyúlt.-Lázas vagy. Mikor szedted össze ezt a nyavaját?
-Tegnap-suttogtam.
-Azt ne mondd, hogy zuhogó esőben sétáltál haza!
-De...-bólintottam.
-Az Istenit Elisabeth! Miért nem jöttél vissza?-kérdezte dühösen.
-Nem akartam elrontani az estédet-mondtam hangosabban, ami miatt köhögő roham tört rám. Besétált a pult mögé és töltött nekem egy pohár vízet, majd a kezembe nyomva azt dühösen nézett rám.
-Neked el ment az eszed-csóválta meg a fejét.-Itthon sem tudok maradni...
-Nem gond-motyogtam, miután elmúlt a rohamom.
-De igen! Csinálok neked teát, délután pedig elviszlek a dokihoz. A francba te kölyök minek kell folyton azt csinálnod amit nem kéne?-kérdezte, miközben neki látott a teámnak.
-Legalább jól érezted magad?-préseltem ki magamból. Rám nézve elmosolyodott és megcsóválta a fejét.
-Igen, de ezért még számolunk!-mondta, majd a nappali felé mutatott.-Most pedig feküdj vissza szépen, mindjárt viszem a teád.
Elmosolyodtam, majd átsétálva a nappaliba elterültem a kényelmes kanapénkon és sóhajva lehunytam a szemem. Pár perc múlva apu lépett oda hozzám, betakart egy pléddel és letette mellém a telefonom-tudja, hogy anélkül meghalnék-, majd az egyik kezében egy bögre teával, a másikban pedig egy csomó gyógyszerrel tért vissza hozzám. Segített felülni és a kezembe nyomta bögrét, majd nyomott egy puszit a hajamba.
-Szedd be ezeket és pihenj. Felhívtam az osztályfőnököd, hogy ma nem mész be-mondta.-Próbálok minél hamarabb haza érni, rendben?
Bólintottam, miközben a teámat kortyolgattam, apu pedig lelépett. Felkaptam a telefonom és írtam a többieknek, hogy ma nem megyek suliba, persze azonnal vissza írt mindenki így a házat ellepte a telefonom folytonosan ismétlődő pittyegő hangja.

Jen: Gyógyulj meg! ❤Majd átküldöm azokat a leckéket amik kellenek és figyelek mindenre😊

Amy: Jujj! Gyógyulj meg Lisaa!💗 Hiányozni fogsz😔

Harry: Gyógyulj meg cicamica😉 Aludj helyettem is😭

Eric: HŐŐ! Itt hagysz ezekkel a barmokkal és te otthon döglesz?! Mikor mehetek át hozzád elkapni?😏 Egyébként gyógyulást!😁

Mosolyogva tettem le a telefonom a fejem mellett levő asztalkára, majd beszedtem a gyógyszereim és jól bebugyolálva magam elaludtam. Három óra folytonos alvás után képes voltam arra, hogy végre átöltözhessek az otthoni cuccaimba és fogat mossak. Miután megreggeliztem vissza tértem a nappaliba és a kanapéra huppanva újra betakaróztam és a telefonomat felkapva benéztem a közösségi oldalaimra. Időközben újra elnyomott az álom, négy órakor pedig arra ébredtem, hogy Sátán oda bújik hozzám.

-Kölyök, ideje lenne mennünk-lépett be a nappaliba apu.
-Mikor jöttél haza?-ültem fel és az ölembe húztam Sátánt.
-Nem rég-vont vállat.-Egyébként Rebecca üzeni, hogy gyógyulást.
-Kösz-motyogtam és tüsszentettem egyet.
-Egészségedre-nevetett fel apu.

A dokinál nem volt semmi érdekes. Megvizsgált, majd közölte, hogy van egy kis tüdőgyulladásom és kiírt egy hétre a suliból. Kaptam gyógyszereket és egy könyvet aputól, hogy ne unatkozzak otthon. Remek, egy hétig rohadhatok otthon. Persze apu kellően lecseszett amiért ilyen hülye voltam de én láttam a szemébe, hogy hálás nekem azért amit tettem még akkor is ha tüdőgyulladásos lettem.