The moment → BEFEJEZETT

Part 13

Miután Gillian megvédett,minden áll a padlón koppant (anyáé és mamáé). Sértődötten álltak fel az asztaltól,majd távoztak. Én és a húgom megettük a vacsoránkat,aztán fizettünk. Aztán haza mentünk,Gill is nálunk aludt,mert nem volt kedve hallgatni anyámékat. 

Mire reggel felébredtem,Gill már elment,de Yoongi még aludt. Kaptam az alkalmon,és puszilgatni kezdtem meztelen hátát. Erre egy rekedtes morgás volt a válasza,majd felém fordult és félmosolyra húzta a száját. 

- Tetszik ez az ébresztési módszered.-mondja,majd megpuszilja az arcomat. 

- Én itt édesen ébresztgetlek,és kapok egy puszit?-vonom fel a szemöldökömet.

- Csak nem telhetetlen vagy?-kérdezi.

- De igen!-teszem a sértődöttet. 

- Szeretem mikor durcás vagy,mint egy kislány.-mondja.

Most én húzom félmosolyra számat,majd a csípőjére ülök,és egészen közel hajolok az arcához. Na most pimaszkodj velem,ha mersz!

- Most is kislánynak tűnök?-kérdezem.

- Nem,most egy irtó szexi amazont látok,aki teljesen elveszi az eszemet.-mondja,majd megfogjam az arcom és lehúz magához.- Szeretlek.-mondja,majd lecsap a számra. Nyelve bebocsátást kér a számba,amit én boldogan meg is adok neki. Beletúrok a hajába,de aztán elkapj a kezemet.

- Még jobban felakarsz izgatni?-kérdezi lihegve.

- Igen.-motyogom a szájába.

- Mindjárt itt lesznek a fiúk.-mondja. 

- Nem baj.-mormogom a nyakába. Alig hogy belendültem a nyakszívásba,a fiúk berontottak. Én pedig ijedten ugrottam le az ágyról.

- Bocs srácok,vissza jövünk később.-mondja Namjoon.

- Maradjatok csak.-makogom paradicsom pirosan és beszaladok a fürdőbe. 

A kis incidens után rá se mertem nézni a fiúkra,folyamatosan a földet pásztáztam. Yoongi pedig jót szórakozott rajtam. Persze a fiúk nem szégyenlősek. Összecuccoltunk és végre haza mentünk,de a fiúknak próbálniuk kellett. Kimostam a cuccaimat,közben beszéltem a húgommal.Fel se tűnt,hogy máris este van. Úgy döntöttem elmegyek Yoongi elé,úgy hogy magamra kaptam egy farmert,egy pólót meg egy pulcsit. Tök lazán sétáltam a megállóhoz,és türelmesen vártam a buszt. Mikor felszálltam a buszra,megpillantottam egy furcsa alakot. Aki nem más volt mint az apám. Csak őt ne! Mintha megérezte volna,hogy figyelem,rám nézett,és elmosolyodott. A gyomrom fordult fel. Lábaim nem mozdultak, én pedig pánikolni kezdtem. Le akarok szállni! Ekkor megcsörrent a telefonom,és mintha a lábaim visszanyerték volna szabadságukat,leszálltam a járműről,és szaladni kezdtem eszeveszettül. Felvettem a telefonomat,és alig mertem beleszólni.

- Kicsim,nem sokára végzek.-mondja Yoongi. 

- Yoongi...-ejtem ki a nevét.- Az apám...-nem bírtam beszélni.

- Hailee,hol vagy? Mi történt?-kérdezi kétségbe esetten.

- Mindjárt oda érek hozzád.-mondom lihegve,de valaki elkapja a karom,és a telefonom kiesik a kezemből,ami széttörve landol a pocsolyába.

- Végre meg vagy,lányom.-suttogja a fülembe.- Most már nem menekülsz.

- Eressz el!-kiabálom a sötétbe,mire befogja a számat,de én tovább visítok.

Össze vissza rúgkapálok, de semmi értelme. Olyan erős a szorítása,hogy majdnem eltöri a karomat. Egy pillanatra elveszi a kezét a szám elől,és én újra sikítani kezdek,de egy rongyot nyom az arcomba,és lassan elájulok,de még látom Yoongit és a fiúkat. Vagy ezt csak beképzeltem?