Már megint féltem, talán a kelleténél még jobban is. Azok után ami reggel történt..vagy délután? Fogalmam sincs milyen napszak van, az időről még álmodni sem merek. Könnyeb lenne ha bele törödnék a sorsomba, itt megfognak ölni, de elötte még bántanak, és megerőszakolnak. Szép a jövö nemde?
Ashton Lukehoz lépett. Mire szivem verése kicsit rendeződött.
-Nem tudom, ki ez-mutatott a székben ülő lányra-De tüntesétek elnazzonal, undorító. Fogalmam sincs melyik sarkon állhat de éjjel nappal biztos ott van. És haljátok még akarta is csinálni.-nevetett fel hisztérikusan.-Nekem ez nem kell.-nézett rá undorral.-Emma, tökéletes.-mondta ki ezt a kétszavas kicsiny mondatott amitől könnybe lábadt a szemem mégjobban
-Haver-mondta Mickey édes hangon...VÀRJ! Mi? Agyamra ment a bezártság.-Nem vagyunk a csicskásaid!-Lökte öldalba a fiút-De elintézhetnénk négyen ha nektek úgy jo-pillantgatott körbe
-És Emma?-kérdezett vissza Ashton, miközben a lányt ujra kivitte Michael és Cal, és a lány még egy könyörgő pillantást vetett rám az ajtóból. De nem tehettem semmit. Én nem.
-Szerintem ma már eléggé elintézted.-Tette Luke Ash vállára a kezét-De gyere, menjünk fel-mosolygott féloldalasan és sietősen elhagyta a pincét.
Így ketten maradtunk. Én és Ashton. Ashton és én.
Testem OTT alul még mindig rettenetes fájt, szinte csak arra tudtam gondolni, meg persze arra hogy megint bántani fog.
Sírva felemeltem a fejem és felnéztem rá. Halványan elmosolyodott.
-Ne sírj hercegnő! Ha jó kislány leszel nemnlesz baj, és vigyázni fogok rád. Az enyém vagy.-idő közben teljesen közeljött hozzám és megsímította a hajam, mire össze rezentem, s szívem majd' kiugrott a helyéről.
-Tetszik az ártatlanságod-vigyorgott-vagyis azt már elvettem, de attol még teljesen annak tűnsz.-ment az ajtó felé. -Majd még bejövünk.-hagyott magamra.
Kimerűlt voltam. Egyrészt az Ashtonnal való történtek miatt, másrészt pedig az iszonyú sok sirás miatt.
Aludnom kell, valahogy meg kell próbálnom, nem akarok mégegyszer elájulni.
Emma, sikerülni fog, SŐT! Ki fogod bírní-mondogattam magamnak, miközben elhelyezkedtem a fal mellet "kényelmesen" és lassan elbóbiskóltam
'-Emma kellj fel! Mi lesz már? Elkésel az iskolábol! -Hallom meg anya hangját. Az hogy lehet?
Kisuhanok a szobámból és lerohanok a lépcsőn. Anyu a konyhába szendvicset csinálnépp.
-Anya?-futok oda hozzá nevetve-Jaj anya-Ölelem magamhoz-Annyira örülök hogy látlak!
-Megint mi ütött beléd? -kócolja össze a hajam miközben egyik kezével mosolyogva átkarol.
-Semmi semmi-futok vissza a szobámba és felkapkodom a cuccaimat, majd felöltözök.
10 perc múlva már a suli felé sétálok, vidáman.
Beérek, Líz nyakába ugrok, aki kacagva átölel. Órákra megyünk.
Az osztályba berérve, ledöbbenek, mindenhol holttestek hevernek, és csak egy sötét alak van az osztály közepén, de ahogy meglát minket elsuhan. A barátaim meghalatk! Fogom fel nehezen a látottakat, de mire szólalni bírnék, nincs kihez. Líz is a földön hever. Élettelenül.'
Felsikítok.
Szemeim kinyitom és másol vagyok. Nem az iskolába. A pincébe. Ez csak egy álom volt
Amennyire a lánc engedi felhúzom a kezem és letörlöm verejtékes homlokam. Próbálok teljesen vissza térni a valóságba.
Hey guys🙌😍 Egy ujjabb részt hoztam nektek! Remélem tetszik.
Commentbe elmondhatjátok veléményeteket erről a részről. Kiváncsi vagyok😚.
És vote-olhattok is :$
Ui.: Kitartás! Már csak 2 nap és vége ennek a hétnek is.😆🙈💪
YOU ARE READING
Felfoghatatlan
Fanfiction-Én nem akarom-sírtam kétségbe esetten -Cicám-jött oda hozzám a szőkeség-Itt nem az van amit te akarsz-mosolygott magabiztosan és meg forgatta a kezében lévő kést. -+18 -Trágár szava fordulhatnak elő -Minden jog fent tartva! -Felelőséget nem vállalo...
