-Cara.-simogatta az arcom egy puha kéz,de nem láttam ki az mivel csukva volt a szemem.
-Még 5 percet hagyj aludni.-nyüszögtem és a fal fele fordultam.
-De mennünk kell a vizsgátra.-simogatta meg az oldalam.A hangjáról felismertem,hogy Cameron.
-Nem akarok.-a hátamra vetettem magam és a párnáimba beszéltem.
Ráült a hátamra és a hajamat kezdte csavargatni.
-Ha most felkelsz csinálok neked gofrit kakaóval.-suttogta és a fülem tövéhez csókolt.
-Akkor szállj le rólam Camci.-a nevét nyávogva mondtam,mert tudtam,hogy idegesíti ha így hívom.
-Nem vagyok Camci.-
-Akkor csak neked csak most Camcika.Elégedett vagy?-húztam tovább az agyát.
-Ezért nem csinálok reggelit.-csikizte meg az oldalam.
-Nee!-sikítottam.
-Kimegyek öltözz fel.-csapott a fenekemre és elment.
Gyorsan felkaptam pár normálisnak mondható ruhát,és lesétáltam a nappaliba.
A fiúk mind a kanapén ülve sorakoztak.
Vicces volt látni,ahogy a két Jack egymás ölében ülnek.
-Jóreggelt.-mondták egyszerre kómásan.
-Mehetünk?-léptem a cipőm fele.
-Persze.-ugrottak az ajtóhoz.
15 perc kocsikázás után a klinikához értünk.
Cameron út közben fogta a kezem.
Mikor a nagy fehér épület elé értünk nagyot nyeltem.Cam egy kicsit megszorította a kezem és bíztatóan rám mosolygott.
-Nem lesz semmi baj.-puszilta meg az arcom.
-De akkor is félek.-bújtam hozzá közel.
Nash leállította a kocsit és mind kiszálltunk.
A recepcióhoz értünk ahol a recepciós a 10. emeletre küldött.
-Liftezzünk vagy lépcső?-kérdezte Matt.
Megnéztük a liftet és még öten sem fértünk volna el benne.
Elindultunk a lépcsőn,gyorsan szedtük a fokokat.Mikor a tizedikre értünk szédülni kezdtem és újra szúró érzést éreztem a szivem körül.
-Cameron.-böktem oldalba.
-Mi a baj?-
-Megint.-csak ennyit tudtam kinyögni és a karjába dőltem.
A homlokomról gyöngyözve folyt a víz és a színem hasonlított egy frissen meszelt faléhoz.
Leültetett egy székre és vártunk,hogy behívjon az orvos.
-Jobban vagy?-kérdezte Shawn,és szemeiből látszott az aggodalom.
-Persze,de tudnál hozni egy kis vizet?-
Felállt és a legközelebbi mosdó felé lépkedett.
Pár percel később egy pohárral jött vissza ami tele volt vizzel.
-Köszönöm.-ahogy kimondtam egyből megittam ami az üvegben volt.
-Cara Delevigne.-szólított fel egy idős nő.
Bejöttek velem a fiúk mire a nő elég csúnyán nézett.
-Maguk mind a hölgy hozzátartozói?-
-Igen a testvérei vagyunk.-bólogatott Gilinsky.
Minden vizsgálatot elvégzett az orvos,már kint vártunk mikor a fehér köpenyes férfi egy papírral a kezében kijött.
-Maximum egy ember.-
Cameronra néztem aki bólintott és követtük a doktort.
Leültünk a bőrszékekbe,mire az idős férfi megköszörülte a torkát.
-Sajnálattal kell közölnöm,hogy az ifjú hölgynek szívelégtelensége van.-
-Ez most vicc?-hitetlenkedett Cameron.
-Nem ez teljesen komoly.Elég súlyos ezért míg nem találunk megfelelő donort kötelességem bent tartani a hölgyet.-nézett fel a papírjaiból.
Nem hittem el,hogy pont velem történik ez.Ez teljesen lehetetlen.
Kimentünk és könnyes szemekkel néztünk a fiúkra.
-Ez nem lehet..-mondta Cameron és közös ölelésbe vette a fiúkat.
-M-mi?-kérdezte remegő hangon Taylor.
-Szívelégtelenségem van..-suttogtam és elsírtam magam.
-Mi itt leszünk veled....örökké.-mondta Shawn elég nehezen, hangjából könnyen kivehető,hogy Ő is sír.
