6 hónappal később:
-Imola! Mehetsz szünetre!-kiáltott rám Bobby,a főnököm. Mosolyogva csaptam le a tálcát a pultra,s vettem le kötényem. Kifele tartottam a dolgozói közlekedőn át. Késő este volt. A bár tele volt motorosokkal,s egyszerű emberekkel,akik a hétköznapok elől menekülnek.A hosszú folyosó végén egy hátsó kijárat helyezkedett el,kicsapva mélyeket lélegezve ültem le a hideg betonra.Előhalásztam rövidnadrágom zsebéből a cigarettás dobozt,majd nagy lelkesedéssel gyújtottam meg egy szálat. A nikotin jól esően járta át tüdőmet. Bent tartva egy ideig néztem a felettem ragyogó csillagokat,majd kifújva a füstöt hanyatlott le a fejem térdeim közé. Szomorúan elmosolyodtam. Fél év, fél éve vagyok beépülve,s azon kívül,hogy én vagyok a lebúj kedvenc pincérnője nem sokat értem el. Fury nem gondolta végig egészen ezt,hisz melyik gonosz tevő árulná el titkát egy vidéki felszolgálónak,arról nem is beszélve,hogy napi tizennyolc órákat dolgozok kevés pénzért.
-Imola! Keresnek.-szólt ki az ajtón keresztül munkatársam Anne. Sóhajtva dobtam el a félig elégett cigarettát.
Ki az?-túrtam a mára már rövid hajamba.
-Valami hapsi,de rohadt szexi.-engedett előre Anne,miközbe hosszú vörös göndör hajával játszadozott,amitől úgy nézett ki,mint egy macska. Bár ,ha a sminkjét vesszük alapul,tényleg úgy nézett ki,mint egy kiscica.
Belépve az előtérbe keresni kezdtem az ismerős arcot,de senki nem tűnt ismerősnek.
-Hé! Anne! Hol a fickó?-néztem át a vállam fölött.
-Pont veled szemben ül,neked háttal bőrkabát van rajta.-bökött fejével a lány a férfi felé. Hátulról bárhogy néztem nem ismertem fel,biztos valami betérő vendég lehet. Sok hasonló ember keres meg,miszerint az itt töltött piás éjszakák alatt belém szerettek, rabommá váltak. Na persze ezt sose hittem el egyetlen egy udvarlómnak se. Nem voltam én különleges szépség,csak egy meggyötört leányzó. Elindultam vendégem felé. Márcsak pár lépés maradt hátra,amikor megfordult. Megtorpantam.
-Steve.-suttogtam.Nem kaptam levegőt, körülöttem szinte megállt az idő,nem hallottam a zenét se. Egy pillanatra,de csak egyetlen egy hosszú pillanatra újból elkapott egy érzés,amit már nagyon rég nem éreztem. Egy pillanatra bár,de boldog voltam. Aztán vissza emlékeztem arra,hogy váltunk el,s a boldogság elpárolgott,mintha sose lett volna. Helyette mélységes gyűlölet vette át az uralmat felettem. Mérgesen trappoltam be a pultba. Hátamat felé fordítva szolgáltam ki egy fiú csapatot,akik látszólag legény búcsút tartottak.
Egy ideig békés megoldásnak tűnt nem reagálni rá. De minden percben éreztem a tekintetét rajtam. Talán egy félóráig tarthatott a mi kis néma háborúnk,amikor is meguntam ezt a játékot. A pultra dobva a törlőrongyomat kiáltottam el magam Bobby felé,aki a pult végében állt,hogy lejárt a munkaidőm és leléptem. Vissza mormogott egy jó éjt kislányt,aztán utamra engedett.
Leakasztottam a falról az öltöző kulcsát,majd kiléptem a pultból,amikor is elém állt. Féktelen düh szánkázott át egész testemen.
-Beszélnünk kell.-indítványozta ötletét.Mély levegőt vettem.
-Sajnálom Uram lejárt a munkaidőm, de Anne a másik felszolgáló lány szívesen kiszolgálja és..
-Abby!-szakított idegesen félbe Steve,ettől persze én lettem agresszívabb. Megragadtam a karját,majd magam után kezdtem húzni.
Ezt nem hiszem el. Sikerül teljeskörűen beépülnöm, semmit sem szúrtam el idáig erre tessék fél év után beállít ide,mint egy francos sármőr ,szexi bőrkabátban és azt hiszi,hogy mindent újból felforgathat körülöttem? Na nem,abból nem eszel Steve Rogers.
Az öltözőbe való hangtalan bejutást el is felejthettem, ugyanis a zár nem akart ki nyílni.
-Majd én.-tolt arrébb Steve,puffogva álltam arrébb. Pár másodperc múlva már bent álltunk az öltözőben. Rájöttem a néma csöndben ,hogy nem ez volt a legideálisabb hely számunkra,főleg úgy,hogy egyszer egy öltözőben kaptam le elég szemérmetlenül.Velem szemben állt,kezeit hanyagul zsebeibe rejtette. Szemeiben öröm és gyengédség lakozott,továbbá valamiféle felszabadult,megkönnyebbült érzés.
-Gail.-üdvözölt kedvesen.
-A nevem Imola.
