-Levágattad a hajad.-állapította meg.
-És fekete is lett,térjünk a tárgyra,mit akarsz?-kulcsoltam össze ujjaimat. Válaszomra összehúzta szemöldökét,furcsán méregetett,tekintete kifürkészhetetlen volt. Zsebre dugta a kezeit,majd beleegyezően bólintott egyet.
-Akkor játszunk így. Hat hónapja kereslek, Fury jól elbújtatott.Megkérdezem ugyanazt,mint legutóbb. Oroszrulettezel,Abby?
Hanglejtése szigorú volt,majd hogy nem dorrgáló. Nem sokan tudnak kiborítani,az elmúlt hat hónap alatt megedződtem. Szinte érzéketlenné váltam ilyen téren,de ő egyetlen mondatával lavinát indított el bennem. A kabátjánál fogva taszítottam neki a koszos,penész szagú falnak.
-Ha mégegyszer így hívsz esküszöm megütlek. Utoljára mondom el a nevem itt Imola,tartanom kell az álcám.
-Mond megőrültél? Ez egy kartell.
-Pontosan ezért kell eltűnnöd innét,mert ha rájönnek arra,hogy ki is vagyok igazából nekem lőttek. Nem kell nagy intelligencia,hogy kitaláld mit tehet egy egész kartell egy egyszerű felszolgálóval.Tisztábban vagy vele,hmm?-suttogtam el neki,és nyomtam még jobban a falnak.
-Azzal vagyok tisztában,hogy egy egyszerű lány,mint te mit tehet egy olyan kartellel,mint ez.-vágta vissza dühösen. Arca eltorzult az indulatoktól. Elengedtem őt,s hátrébb léptem össze szedni a cuccomat.
-Megtanultam használni az erőm,és uralom is nyugodj meg, nem bántok senkit. Most pedig menj el,mert ha valaki bejön fogalmam sincs,hogy magyarázom ki,hogy mit keres itt egy amerikai h...
-Hiányoztál.-szakította félbe mondanivalómat,épp a sálamat próbáltam begyömöszölni a táskámba,amikor elhangzott Steve mondata. Kezem megállt a mozdulat közben,mély levegőt vettem,s kiegyenesedtem. Éreztem őt. Szinte milliméternyi távolságra állt tőlem,mint akkor éjjel. Lelkem fájdalmasan sírt érte. Nem mondhattam neki,hogy ő is hiányzott nekem ebben a fél év minden pillanatában. Nem mondhattam el neki,hogy minden éjjel ő szerepel álmaimban, s azt sem,hogy minden reggel rá vágytam. Az apró rezdülései hiányoztak,ahogy a technológiával hadakozik,vagy ahogy szorgosan jegyzeteli azt,amiről még nem hallott. Hiányzott minden egyes porcikája,tette,még az is,hogy Gailnek hívjon és..
-Mennem kell.-tértem hirtelen észhez. Kikerülve őt szinte feltéptem az ajtót. Újra utánam szólt.
-Mit ajánlott Fury?
Mérlegeltem,majd úgy döntöttem,hogy ezt még elárulhatom neki.
-Christ.
§
A koszos padlót súroltam négy kézláb. Találtam mindenféle szennyeződést a takarítás alatt,még oda száradt festéket is,bizonyára régi lehetett,mert mostanság nem renoválták a kocsmát.Kemény munka volt,de legalább kicsit kikapcsolhattam és tervezgettem,hogy lopjam el Bobbytól az irodája kulcsát.Csak remélni mertem,hogy Steve vissza ment a S.H.I.E.L.D.-hez,nem kell több kalamajka.
-Imola,megjött a szállító.-dugta be Anne a fejét a raktárba,odafordulva rámosolyogtam
-Küld ide.-tértem vissza a feladatomhoz.
-Hova rakjam az árut Bowman?
- Tegye csak le az asztalra,majd én..-akadtam fent mondanivalómon,mikor rájöttem arra,hogy az igazi nevemen szólított.Fejem lecsuklott.
-Remek.-morogtam magam elé. Gyorsan felmértem a terepet. A lábam melllett volt egy kés,amivel a festéket kapartam. Szép lassan nyúltam érte,de mire megfoghattam volna,valamilyen kötelet csavart a nyakamra. Megfeszítve azt húzott a talajra mindkettőnket. Hátam a hideg konyhakőnek csapódott. Felnyögtem,de hang helyett valami furcsa nyöszörgés szaladt ki belőlem. Gyorsan felékerültem,megérintettem az arcát,s bevetettem az erőmet. Épp annyi energiát szívtam el,hogy elájuljon. A kötél a földre esett. Végig simítottam a fájó részen. Felszisszentem. Nem teketóriáztam. A konyhában az egyik állvány alá egy jeladó volt szerelve,fejhallgatóval. A kis kütyüt a fülembe helyeztem,majd beüzemeltettem.
-Fury,itt Bowman. Lebuktam. Kéne egy fuvar.
- Azonnal hagyja ott a létesítményt.Küldöm a legközelebbi ügynököt.
Lélekszaladva tartottam a hátsó kijárathoz. Mikor kiértem kifutottam az utcára,s egy közlekedő lámpánál álltam meg. Pár perc múlva hangos szóváltás ütötte meg a fülem. Hátra néztem,Bobby emberei szaladtak felém fegyverrel a kezükben. Az adrenalin miatt alig hallottam,ahogy megállt egy autó a közelemben. Kicsapódott a jobb oldali ajtó.
-Te?-kérdeztem rá.
-Szállj már be!-ordított rám. Több se kellett beugrottam mellé,s már ott sem voltunk. Próbáltam lenyugtatni magam, s nem vettem észre,hogy megmentőm egy kihalt utcára vitt,majd megállt.
-Miért állt...?-a mondatomat nem tudtam befejezni,mert egy éles fájdalom hasított belém a nyakam tájékán,majd minden elhomályosult előttem. Utolsó emlékem ,hogy a fejem hangosan koppan az ablakon.
