Futár

2. fejezet-Az örökség

Azonnal lerobogtam a lépcsőn. Tudtam, hogy valami nem stimmel azzal a levéllel. Berontottam a konyhába. Anyu és apu egymás mellett ült az asztal mellett, anyu a kezében tartva a levelet és hitetlenkedve rázta a fejét.
- Mi az?-kérdeztem.
Anyu tovább rázta a fejét, és felém nyújtotta a levelet. Elvettem és olvasni kezdtem. Anyunak címezték:
Kedves Amy!
Tudom, sokáig nem kerestelek, és sajnos már nem is foglak. Mire ez a levél eljut hozzád én már nem leszek. Tudom, hogy mindenki csak azért keresett, mert az örökségemre fájt a foga. Te voltál az egyetlen aki önszántából törődött velem. Ezúton szeretném megköszönni és remélem elfogadod teljes örökségemet, házamat és az olasz tengerparti nyaralómat. Nagyon remélem örülsz a döntésemnek, és tudom, hogy egy nagy lehetőség ez neked. Az ügyvédem majd mindent elintéz.
Sok szeretettel, Andrew bácsi

Már vagy háromszor végigolvastam, mire nagyjából ráébredtem, ez a valóság. Tényleg gazdagok lettünk!
Anyu eddig bírta, majd elsírta magát. Persze! Ő ismerte és szerette a bácsikáját. Biztos nagyon szomorú, oda is futottam és átöleltem. Ő is átölelt, majd rámnézett, és letörölte a könnyeit.
-Drágám, remélem örülsz. Szerinted mi legyen?- itt teljesen kiakadtam. Anyu most tényleg azt kérdezte, én mit szeretnék? Eddig egyáltalán nem érdekelte őket, vittek ahová jónak látták. És most hirtelen érdeklődni kezdenek irántam.
Persze pontos elképzelésem volt arról, hogy mit szeretnék. Tudom, hogy nagyon ciki, de még sohasem jártam iskolába, pedig már tizenöt vagyok. Mindig farmokon laktunk, ahol anyuék épp munkát kaptak, én pedig magántanárról magántanárra vándoroltam. Anyuék úgyis vesznek egy farmot, a házat eladják. A nyaralót nem tudom megtartjuk-e, de akkor sem látom akadályát, miért nem költözhetnénk olyan helyre, ahol közel van a suli. Szóval belevágtam:
-Szeretném, ha egy iskolához közel lévő farmot vennénk. Iskolába szeretnék járni.
-Biztos vagy benne?-vont kérdőre apu felvont szemöldökkel.
-Teljesen.-próbáltam nagyon magabiztosnak tűnni.
-Hát jó-adta meg magát apu.
-Ezaz! Köszi!-annyira örültem. Nem akartam elhinni, hogy ez mind velem történik. Apu nyakába ugrottam, és őt is megöleltem.
Felmentem a szobámba, de nem tudtam aludni. Folyton ez az egész örökséges dolog járt a fejemben. Olvastam egy pár oldalt, de nem lett jobb. Körülbelül másfél óra vergődés után jött álom a szememre.

Reggel felkelés után megmosakodtam, lementem harapni valamit, de megint valami nagyon furcsa fogadott. Anyu és apu a konyhában, köntösben és mamuszban ráérősen készítették a reggelit. Na, ilyet nagyon-nagyon rég láttam.
-Mi történt?-támadtam le anyámat.
-Csak kivettem egy szabadnapot, talán baj?-nevetett.
-Nem, de pont te? SOSEM veszel ki szabadnapot-csodálkoztam.
-Hát akkor épp ideje-mosolygott kajánul.
-Mi lesz a kaja?-tereltem a szót.
-Rántotta.-nem túl bőbeszédű anyám van, de ez már megszokott.
-És apu? Te miért nem dolgozol?-még mindig nem adtam fel. Rá kellett jönnöm, mi az amiért még az én munkamániás szüleim sem mennek be dolgozni.
-Ennyire hiányoztunk?-mosolygott apa gúnyosan. Hát belőle se szedek ki sokat, az holtbiztos.
-Nem azért, félre ne értsd, de nem ezt szoktam meg.
-Kész a reggeli! Susan, teríts meg kérlek!-anya megmentette aput további válaszoktól, engem pedig elkezdett a tálaló szekrény felé tuszakolni.
Reggeli után általában a szokásos dolgok jönnek a teendős cetliről, de ma ilyen sincs. Be akarok menni a nappaliba, de félúton beszélgetésfoszlányok ütik meg a fülemet.
-Szerinted elmondjuk neki?
-Úgyis muszáj, ma pedig ráérünk, ezért vettünk szabadnapot.
-Legyen!
Többet nem hallottam, de ennyi épp elég is volt. Szóval azért vannak itthon, mert el szeretnének mondani valamit. Ez nekem nagyon bűzlik.

Remélem tetszett! Új rész csak jövő hétvégén lesz, mert el vagyok havazva. Köszi, hogy elolvastad!