Futár

1. fejezet-A levél

Reggel arra keltem, hogy a nap az elhúzott fügönyön keresztül süt a szemembe. Kikeltem az ágyamból, megmosakpdtam, majd felöltöztem. Lementem, hogy egyek is valamit, aztán észrevettem egy cédulát az asztalon, rajta a szokásos napi teendőimmel. Ezek szerint megint egyedül maradok egész nap, ugyanis már távolról látszott, hogy nem kevés dolgom lesz. Elolvastam:
Susan!
Ma nem érünk haza sötétedésig, kérlek csinálj ebédet, rakd be a mosást, teregess ki, majd hajtsd is össze. Örülnénk, ha kitakarítanál, és be is hoznád a levelet, mert láttam, hogy van. Ne olvasd el kérlek!
Sok puszi: anyu és apu
Na, azért sötétedésig talán végzek. Most pedig irány a levélért. Anyuék utálják, ha belekontárkodom a dolgaikba, de túl kíváncsi vagyok. Csak épp azt nézem meg, ki küldte...
Nem ismerem, de nagyon messze lakik az iranyítószámból ítélve. Valahol az ország másik felén, valamilyen Andrew. Ki lehet az...Bingó! Andrew bácsi, anyu nagybátyja! Egyszer láttam, és elég mogorva, viszont elég pénzes ember is... Vajon mit akarhat tőlünk? Na mindegy. Irány a konyha, mert mindjárt éhen halok!
Egy tál müzli után már jobban voltam, így nekiláttam végenincs feladataimnak.
Néha elgondolkozom, mi lenne ha lenne egy testvérem. Valószínű tőle is hallgathatnám, hogy lehet, hogy itt valaki ne szeresse a lovakat. Ő is minden idejét kinn töltené azokkal az átkozott állatokkal, szóval a magányomon az sem igazán segítene. Sajnos rá kell ébrednem, hogy nekem az örökös magány és költözés a sorom, egy adag négylábúval megspékelve. Mit nem adnék azért, hogy én is normális életet élhessek, normális szülőkkel, lovak nélkül! De ez sajnos csak arra jó, hogy elszomorodjak.
Már végeztem, mikor anyuék megjöttek. Csak most jutott eszembe a levél újra, meg is kérdeztem aput, tud-e valamit az egészről.
-Apu! Mikor behoztam a levelet megláttam, hogy Andrew bácsi küldte. Szerinted mit akarhat?
-Nem tudom Susan,muszáj ezt most? Még van egy csomó papírmunkám is.
-Azért köszi, apu!
És anélkül hogy akármit is válaszolt volna, rámcsapta az iroda ajtaját. Már megint csak púp vagyok a hátukon. Nem tudom, ha nyomtalanul eltűnnék, akkor is fontosabb lenne-e a sok papírmunka. Vélhetőleg igen.
A vacsoránál végig azt néztem, mikor nézik már meg a levelet. Valahogy sejtettem, nem hétköznapi a tartalma. Mikor már mindent elmosogattam, és minden apró morzsát is lesöpörtem az asztalról, csak hogy a közelben lehessek, amikor a levél sorra kerül, feladtam, és elmentem lefeküdni.
Egyszer csak anyu kiabálását hallom:
- Susan! Gyere le! Nem fogod elhinni!

Tudom, hogy rövid lett, de a levelet két részre akarom szedni, így izgalmasabb, és egyébként sem lehet valami sokat írni Susan mostani életéről. A következő rész vagy péntek délután, vagy hétvégén várható. Köszönöm, hogy elolvastad!