Futár

17.fejezet-Egy utolsó reménysugár

Még húsz percen keresztül ülhettünk ott, saját, elborzasztó gondololatainkba merülve, míg egy fékcsikorgást, majd ajtócsapkodást nem hallottunk, és sűrű cipőkopogást. Tudtam, hogy a szüleim jöttek meg, de ösztönösen összehúztam magam. De összeszedtem a maradék bátorságomat, hangomat, és ép idegszálaimat, majd kiléptem a bokszból, amiben nemrég még Futár ropogtatta a szénát. Az emlék hatására elmosolyodtam, majd futni kezdtem a bejárat felé. Anyuék a háznál kezdtek keresni minket, így kiabáltam nekik, több-kevesebb sikerrel.
-Anyu! Apu! Itt vagyunk!
Apu meghallotta, és súgott valamit anyunak, majd mindketten futni kezdtek felénk, ugyanis időközben Lucy is előjött.
-Mi történt?-kérdezte anya, bár teljesen feleslegesen. Mire odaértek az istállóhoz, mindent megértettek. Mindketten lefagyva álltak, és ránk néztek, majd az üres állásokra, felváltva. Vártam, hogy elkezdjenek prédikálni arról, hogy milyen felelőtlenek vagyunk, még a lovakra sem tudunk vigyázni, de ők csak szótlanul néztek. Jobbnak tartottam, ha most megtöröm a csendet, és elmondok mindent.
-Épp mentünk volna Lucyval, hogy megetessünk, de ezt találtuk. A mén istálló is üres. Körbejártuk az egész környéket, de semmi. És ezt találtam Futár bokszajtaján-adtam oda a cetlit. Hasonlóan reagáltak, mint Lucy. Elsápadtak, majd visszaadták.-Tudom, hogy Andrew volt-suttogtam, a szavaim visszhangzottak a csendben. A kábulatból először anyu tért magához.
-Várj, Richard!-szólt apámnak-Csutak és Fecske a ház mögötti legelőn voltak, ugye? Ott jártatok, lányok?
-Nem-feleltük egyszerre, és mind tudtuk, mire gondol. Ez volt az utolsó reménysugár, amibe kapaszkodhattunk. Mindenki a legelő felé kezdett rohanni, teljes erejéből, miközben a két lovat szólongattuk. Már már majdnem ott voltunk, mikor egy halk nyerítés volt a válasz. Annyira megkönnyebbültem, hogy eleredtek a könnyeim, odarohantam Fecskéhez, és szép, hollófekete sörényébe mostam a könnyeimet. A ló türelmesen várt, és mikor befejeztem érzelmi kitörésemet, megböködött.
-Éhes-szipogtam.-Megyek, megetetem.
-Veled megyek-mondta Lucy. Viszem Csutakot-utalt a nemes, gesztenyepej állatra, és rácsatolta a kerítésen hagyott vezetőszárak egyikét.
Míg mi enni adtunk a két lónak, apa kihívta rendőrséget, ami hangosan szirénázva érkezett meg, ezzel megijesztve a két zabagépet, akiket nem nagyon tudott meghatni, hogy barátaik rejtélyes ok miatt eltűntek. A karomat lóbálva szaladtam ki az istállóból, hogy kapcsolják már le végre azt a szart.

Ezt követően alaposan kivallattak minket, és nyomokat kerestek, de csupán egy nagy lószállító nyomait találták meg, aminek a betonúton vége is szakadt. Nem valami sok, de legalább tudjuk, hogy nem csak úgy szélnek eresztették őket, vagy ami még rosszabb... nem, arra gondolni sem akarok. Sajnos többet nem tudtak kideríteni, de azt mondták, még fognak jönni, mire én megkértem őket, legközelebb kapcsolják ki a szirénát.

Anyu megengedte, hogy a héten ne menjek suliba, és Lucynál is kikönyörögtük. Ma itt alszik. Szóval ott tartottam, hogy 1 hét. Vagyis 1 hetünk van visszaszerezni a lovakat, amíg nem késő. És ehhez tudom is kik fognak nekem segíteni, ugyanis, ha a rendőrök egy éjszaka alatt 1 keréknyomot találtak, nem fognak valami sokra menni.

Lucy már elaludt, így beülök a számítógép elé, és megkérem Jake-et, tegye magát szabadra erre a hétre, és jöjjön ide. Szegény nem igazán értette, de nem mondhattam el neki csak úgy.

Következő nap délelőtt Jake felhívott, el tudnánk-e hozni az állomásról, ott vár. Ezek szerint komolyan vette.

A szobámban ültünk, Jake, Lucy és én.
Épp magyarázom ezt az őrültséget. Szegény Jake, teljesen lesokkolt, mikor beavattam abba, mi történt eddig.

-Szóval, gyerekek, egy hetünk van rács mögé juttatni Andrewot. Mivel hoztad a lovad, Jake, tudunk lovagolni is, ha segítesz,-és itt olyat mondtam, amit néhány hónappal ezelőtt még almomban sem gondoltam volna-hogy Lucy jobb lovas legyen, és én is megtanuljak lovagolni...

És itt egy kis meglepi rész, bár nem lett olyan jó, mint akartam. És igen, Jake is visszatért! Hétvégén ugyan úgy hozom a kövit.
Köszi, hogy elolvastad!