He stole my car and ran away with my heart

§ten§

Arra kelek, hogy melegem van. Nyöszörögve oldalra fordulok, de egy tetovált kéz megakadályoz ebben. Felnyögök, mire Nash álmosan mormogni kezd. 

- Melegem van- pisszegem neki nem túl hangosan, hogy azért teljesen ne keljen fel, de annyira igen, hogy leemelje rólam a nehéz karját.

- De ez nekem így pont jó- megfeszíti a kezét, így már esélyem sincs kikecmeregni alóla. A plafonra nézek, és hagyom, hogy a mellettem pihenő fiú szívének dobbanása legyen az egyetlen, amire odafigyelek. 

Fogalmam sincs, hány óra lehet, de nem is nagyon érdekel. Felemelt karokkal kicsit kinyújtóztatom magam, majd leoperálok egy hullámcsatot a tarkómon lévőhajcsomóról, és az ágy mellé dobom. Hirtelen furcsa érzés támad a mellkasomban, amitől teljesen egyedül érzem magam. Persze tudom, hogy ez nem így van, mert a srác, aki jelenleg a mindent jelenti számomra, mellettem szuszókál. Az arcomat dörzsölve elmosolyodom, és önkéntelenül közelebb csúszom hozzá a takaró alatt. A testéből áradó meleg ezúttal kellemesen hat a bőrömre, és tiszta libabőr lesz a hasam. Azt sem tudom, mit csinálok, amikor átkulcsolom a nyakát, és az arcomat a kissé borostás arcához nyomom. Hosszú kezével átöleli a derekam, az ujja hegye finoman súrolja a bugyimat. 

- Na mi van?- halkan nevet, nekem pedig könnyes lesz a szemem. Mikor nem válaszolok, kicsit eltol magától, és kisöpri a hajamat a homlokomból.- Em. Minden oké?

- Persze- elhúzódom, és gyorsan megtörlöm az arcomat.- Minden oké.

Nash kíváncsian figyel, miközben felülök, és rá se hederítek a melltartómat láthatóvá tevő takaróra, ami egyből lehullik a mellkasom elől. Nyilván ezt is rossz jelnek veszi, ugyanis felkönyököl, és félretúrja a haját.

- Em. Mi történt?

- Semmi, csak...- felsóhajtok, és visszakucorodok a mellkasához. Azonnal magához ölel, és csendben várja a folytatást. Nem mondok neki semmit, mégis tudja, hogy folytatni fogom.- Így eszembe jutott, mennyit köszönhetek neked. Ha te nem lennél, akkor.... Úristen, nem is tudom. Szerintem még mindig otthon ülnék, mint egy aggszűz balerina.

- Jaj, Emily- erőltetetten nevet, én pedig halványan elmosolyodom.- Szerintem rohadtul nem kellene pont neked ennyi minden köszönnöd. Én lakom nálad, én zabálom fel az összes kajád, én...

- De most nem az anyagiakról van szó- annyira tolom csak el magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.- Hanem arról, hogy csupán azzal, hogy beléptél az életembe, szinte mindent megváltoztattál bennem és körülöttem is.

A szemében teljesen elveszve magyarázok tovább, ő pedig megértően figyel.

- Mielőtt megjelentél volna az autóm mellett, abból állt a nyomorult életem, hogy véresre táncoltam a lábaimat, és vártam, hogy anyámék SMS-t küldjenek havonta. Aztán megláttalak a TV-ben, és...- a kezembe temetem az arcomat, Nash viszont gyengéden lefejti a kezemet az arcom elől.- Feldobtad a napomat. Az estémet. Az életemet. Izgalmat és fényt hozol a mindennapjaimba, szóval... köszönöm.

Pár pillanatig fekszik még mellettem, majd hirtelen megmozdul. Időm sincs ellenkezni, két keze közé fogja az arcomat, és egyszerűen megcsókol. Egy ideig még a számon tartja a száját, majd szétnyitja az enyémeket az övével, és még jobban magához húz.

A mellkasom hullámzik, azt sem tudom, hol vagyok. Csak azt érzem, hogy még közelebb húzom magamhoz Nasht, aki egyik kezével az arcomat, a másikkal a derekamat fogja. Szikrák pattognak közöttünk, valahányszor hozzáérek tűzforró bőréhez, olyan, mintha megrázna az áram. A lábammal átkulcsolom a derekát, és azt kívánom, bárcsak eggyé olvadnánk. Az elmúlt hetekben azért volt annyira ösztönös, hogy látom, mert titkon annyira beleestem ebbe a srácba, amennyire csak lehet.