He stole my car and ran away with my heart

§eight§

Nash Martin

21:30.

Felhúzom a fekete pulóverem cipzárját, és utoljára belenézek a tükörbe. Végre megint önmagamat látom. A fekete karikák eltűntek a szemem alól, a szám újra vörös és vastag, a felkarom végre nem csont és bőr, az alkaromon lévő tetoválások pedig Em szerint "macsósak". Nem pont ezt a szót használta, de lefordítottam a saját nyelvemre. Az orr piercingemet sem érzem már idegennek, az állkapcsom megint egészségesen kidudorodik. 

Mélyen beszívom a levegőt.

Újra önmagam vagyok.

Elindulok a lépcső felé, azt remélve, hogy Emily már készen van, de szinte fogadni mernék rá, hogy még bent szépítkezik. Mikor leérek a földszintre, gondolataim beigazolódnak, ezért a konyha felé veszem az irányt, hogy töltsek magamnak egy pohár kakaót. Fogalmam sincs, miért, azt innék most.

Az elmúlt egy hónapban teljesen megszoktam az ittlétet. Az elején nagyon feszengtem, hogy valóban nem zavarom-e Emily-t, de miután ugye felpofozott (azért volt erő abban a balosban), megbizonyosodtam arról, hogy tényleg szükségem van rá. Hogy fel tudjon pofozni, amikor hülyeséget csinálok. Akkor pedig, mikor összeesett a konyhában, megbizonyosodott, hogy neki is szüksége van rám. Mármint arra, hogy hívjam a mentőket, ha megint ilyen történne, ő pedig másnap elmondaná, hogy nem kellett volna, aztán úgy ölelne, mintha az élete múlna rajtam. Ilyen ez az Em.

- Nash- leraktam a poharat az asztalra, és a kézfejembe törölve a szám, a hang irányába fordultam.- Milyen?

Megállt a kezem a mozdulat felénél, és hirtelen azt sem tudtam, hova nézzek. A fekete miniruha pont ott feszült, ahol kellett, hosszú, vékony lábain még merészebbnek hatott a fekete tűsarkú. A csónak alakú nyakkivágás miatt a nyaka keskenyebbnek és hosszabbnak tűnt, a háromnegyedes ujj pedig elfedte valamennyire a bőrét. A haját befonta, a fonat egészen a derekáig lelógott, elöl néhány tincs az arca köré hullott. A tekintete pedig... a kék szemeit körülvevő fekete szemöldök, és azok a hatalmas szempillák.. Köhintek, és elfordulva a mosogatóba rakom a poharat. Em túl jól néz ki. Ez baj.

- Készen állsz?- mellé sétálok, és egy féloldalas mosolyt villantok rá. Csípőre teszi a kezét, és hátradobja a fonatát.

- Viccelsz? Lopjuk vissza azt az autót.

A taxi kint vár minket a ház előtt. Besegítem Emily-t hátra, majd én is beszállok mögé. Nem szoktam ideges lenni a meló miatt, most viszont az ujjaim megállás nélkül dobolnak a térdemen. Mire pedig rájövök, hogy valójában nem a munka, hanem Em miatt vagyok ideges, majdnem odaérünk. A szemem sarkából ránézek, de ő csak nyugodtan nézelődik ki az ablakon. Legszívesebben magamhoz ölelném, és biztosítanám arról, hogy nem lesz semmi baj, visszamegyek majd érte. De az alatt az idő alatt, míg tanítottam neki néhány önvédelmi mozdulatot, teljesen biztossá vált, hogy feltétel nélkül megbízik bennem.

Nem vagyok hozzászokva ehhez. Nem szoktam meg a hatalmas kék szemeket, a feltétlen bizalmat, azt a mosolyát, amivel reggel először találkozom, az illatát, ami minden pléden rajta van... Most jövök rá, hogy nekem mindenem odalenne, hogyha valami történne vele. Ez a lány a mindenem. 

Az autó megáll alattunk, miután kiszállunk, Em fizet a taxisnak, az elhajt, én pedig megköszörülöm a torkomat.

- Szóval- felém fordítja a fejét, az arcát már teljesen átállította valamiféle gyönyörű maszkba. Megragadom a karját.- Emlékszel, miket beszéltünk meg?

- Igen- levegőt gyűjt, és folytatja.- Legyek szexi, érjek hozzá, de ne hagyjam, hogy ő hozzám érjen. Pittyegni fog a telefonom, amikor megvan az autó, akkor kifutok az utcára, te felveszel, és ennyi.

- Pontosan- motyogom halkan, és beharapom a számat.- Okosan, rendben?

- Minden oké lesz, ne aggódj!- rám kacsint, és megindul az épület felé. Amint belép az ajtón, mély levegőt veszek, és felhúzom a fekete símaszkomat.

Ideje visszatérni.

Emily Mare

Feljebb tolom a melleimet, megtépkedem a számat és beljebb megyek az épületbe. Már megbízom annyira Nash-ben, hogy tudjam, minden oké lesz. Így hát magabiztosan lépkedek a folyosón. Bizarr az épület, a filmekben is ilyen helyen szokott tanyázni a fő gonosz. Nash elmagyarázta, merre van az irodája, így hosszú körmeimmel bekopogok a fehér ajtón, és belököm.

- Bocsánat- nevetgélek, Nash szerint jó taktika, ha kissé ittasnak látszom. A nagydarab pasas húsos ujjai megállnak a laptopja billentyűzetén, és rám néz.- Jaj, nem ez a mosdó?

- Attól függ, ki keresi- undorító mosoly villan a szája sarkában, engem pedig kiráz a hideg. A szemem sarkából észreveszem a biztonsági kamerákat, és a szélén egy sötét alakot. El kell innen csalnom.

- Engem ideküldtek- felelem nehezen forgó nyelvvel, és alig észrevehetően felhúzom a szoknyám alját.- Azt mondták, ez a következő...szint.

- Ki küldött, aranyom?- feláll az asztaltól, mire hangosan vihogva kitántorgok a folyosóra. Ő persze egyből jön is utánam.- Na, hová mész, szépem?

- Állítólag te jó vagy- újabb nevetőgörcsöt erőszakolok magamra, majd a hátam a hideg falnak ütközik. A magassarkúval fellépek a tiszta falra, így a szoknyám még feljebb gyűrődik.

- Sokan gondolják így- végignyalja a fogsorát, lenyalt hajából még most is árad a zselé szaga. Össze-vissza gyűröm magam a fekete ruhám könnyű anyagát, és levegő után kapkodok a nevetéstől.

- Meg tudod mutatni?

- Mit mutassak?- már csak egy lépés választ el bennünket. Felfordul a gyomrom a gondolatra, hogy ezek az undorítóan vastag ujjak hozzám érjenek. Nash siethetne már.

- Kell a munka- suttogom kuncogva, és félredöntöm a fejem. Leveszem a magassarkúimat, és kissé előreszaladok a folyosón. A debella tag jön utánam.- Azt mondják, sokat fizetsz.

- De te szép példány vagy- öblös nevetése betölti a teret. Bah, mindjárt rosszul leszek.- Téged megtartanálak magamnak.

- Az úgy nem jó- felvihogok, és tovább szaladok. Súlyos lépteitől csattog a csempe. Egy óvatlan pillanatban megcsúszom, és kis híján elterülök a padlón, de sikerül megtartanom az egyensúlyom.

- Óvatosan, a szép popsidat megütöd még a végén- kacérkodik. Jézus Mária. Ez undorító. És akkor, mintegy végszóra, elkezd a melltartómban rezegni a kis készülék. Nash! Végre. 

- Akkor kapj el!- mély vízbe ugrok, ezért egyből hatalmas levegőt is veszek, és teljes erőmből futni kezdek.

Csupasz talpam fájdalmasan csattog a hideg csempén, a félelem kezd elhatalmasodni rajtam, de nem hagyom magam. Elképzelem, ahogy a színpadon táncolok, ahogy az ugrások után még pár pillanatig a levegőben maradok, és hirtelen a futás is könnyebben megy. A súlyos fémajtót kivágva az utcára rohanok, Nash pedig kis híján elgázol, amikor lefékez mellettem. Már gondolkodni sem bírok rendesen, csak beugrok a vezető ülés felőli lehúzott ablakon, egyenesen Nash ölébe, ő pedig felkiáltva rátapos a gázpedálra. 

Az anyósülésbe tornázom magam, közben a miniruhám vagy végtelenszer felcsúszik, de nem tud érdekelni. Megcsináltuk. Itt vagyunk. Megcsináltuk.

- Nash- levegő után kapkodok, Nash hosszú ujjai pedig a kormányt forgatják az autópálya irányába. A szeme sarkából rám néz, és elvigyorodik.- Atya úr isten! Megvan az autó! Istenem!

A kiáltozásomat hallva hátravetett fejjel nevetni kezd, én pedig a kihajolok a lehúzott ablakon, és hagyom, hogy a szél kedvére rángassa a hajamat, miközben a frissen visszalopott autóm csak száguld.

Fogalmam sincs, merre megyünk.

Szerintem Nash sem tudja, hol fogunk kikötni.