He stole my car and ran away with my heart

§seventeen§

Először ébredni úgy a szerelmed mellett, hogy egészen eddig még önmagadnak is megtagadtad az érzéseid, egészen eszméletlen egyébként.
Miután tegnap este, hát khm, végre megbékéltem a dolgokkal, és teljesen beletörődtem mindenbe - azért nem ellenkeztem annyira -, Nash a szobámban tölthette az éjszakát. Nem kell nagyon csúnya dolgokra gondolni, de nyilván nem fedem fel a hálószobám titkait, ugyanis mégiscsak magánügy.
Most szokatlan reggeli mosollyal az arcomon fordulok a hátamra. Kinyújtott karommal Nash csupasz mellkasára csapok, mire ő félhangosan felmordul. Nevetve oldalra fordulok, így az orrom majdnem a kissé borostás arcát súrolja. Tetkós kezét alám gyűri, közben pedig megemeli a csípőmet, így én a jobb lábamat átvetem a derekán. Kényelmesen elhelyezkedik, aztán oldalra fordított fejjel szájon csókol. Még közelebb préselem magam langyos bőréhez, és egyáltalán nem zavar, hogy csak egy bugyit és Nash-pólót viselek.
- Tudod, hányszor akartam már egy ilyen reggelt?- kérdezi rekedten, mire beletúrok a hajába, közben pedig folyamatosan mosolygok.
- Milyen nyálas- kezdek el fintorogni, mire játékosan tetovált kezével az oldalamba bök, én pedig kuncogva a mellkasára mászok, hogy aztán hosszasan megcsókolhassam. Két kezével a fenekemre lelógó pólóját gyűri, én pedig egy utolsó csókot nyomva a szájára, lemászom róla.
- Ne menj már el- kéri nyűgösen, én azonban a fürdő felé indulok.
- Ma elvisszük Jason-t a kedvenc kajáldájába, úgyhogy addig összeszedem magam- a fürdő ajtajából dobok neki egy csókot, majd becsukom magam után.

Nash Martin
Csillogó kék szemei sokáig előttem égnek még, amint becsukódik mögötte az ajtó. Hitetlen boldogsággal összeborzolom a saját hajam, majd felülök az ágyban. Elmondhatatlanul boldog vagyok. Ilyet még szerintem sohasem éreztem. Hirtelen minden egésznek és egyszerűnek látszik.
Felkelek az ágyból, és boxerben megindulok a kijárat felé, amikor az éjjeliszekrényen megcsörren Em telefonja.
- Hívnak!- kiabálom be neki a fürdőbe, ám félő, hogy a zuhany csobogása miatt alig hallja meg.
- Vedd fel!- válaszolja mégis, én pedig kelletlenül megváltoztatom az úti célom, hogy fel tudjam venni.
- Igen, tessék- szólok bele, miután a kijelzőn csak a szám látható.
- Halló, Nash?- furcsán ismerős pasi hang, de egy istenért sem tudnám archoz kötni.
- Ja. Ki az?
- Én vagyok az, James.- hallgatok, ő pedig segítőkészen folytatja.- Vágod, pár napja én mentem haza Emilyvel, te pedig közölted, hogyha megdöntöm, kiherélsz.
- Jaaa, igen, most már világos- csípőre tett kézzel nosztalgikus hangulat lesz úrrá rajtam.- Na, mi kell?
- Emily ott van a közelben? Mert igazából vele szeretnék beszélni...
- Hát az a helyzet, hogy most nem alkalmas- szórakozottan a fürdő felé sandítok.
- Értem. Akkor esetleg vissza hívhatnám valamikor?- próbálkozik újra, mire elhúzott sóhajt hallatok.
- Az a helyzet, James- kezdem.- Hogy nem nagyon.
-Áh.
- Ja. Mert tudod, mi ketten most...
- Bocs tesó, de én heteró vagyok- vágja rá gyorsan, mire elkerekednek a szemeim.
- Jézus, nem rólad beszéltem, te idióta barom. Úgy értem, Em és én.
- Aha, értem. Ez így sokkal világosabb.
- Nyilván. Szóval ne nagyon hívogasd, mert eltöröm a lábszárcsontod.
- Oké, értettem..- nem hagyva, hogy befejezze a mondatot, lerakom a telefont.
- Az a barom James volt- kiabálom a fürdőbe, félig röhögve. Em elzárja a csapot, pár pillanatig csendben marad, majd őszinte kérdést kiabál ki.
- Az meg ki?
Hangosan röhögve kinyitom a szobaajtót, és nem zavartatva magam, lecsoszogok a lépcsőről. Mozgolódás hallatszik a konyhából, így a tenyeremet összedörzsölve, hatalmas vidámsággal lépek a konyhába. Jason felvont szemöldökkel mosolyog rám, én pedig salsázva eltáncolok a hűtőig, kiveszek egy dobozos kakaót, majd visszatáncolok az asztalig.
- Mi ez a jókedv?- a konyhapultnak dőlve belekortyol a kávéjába. Leülök az asztalhoz, és mosolyogva felbontom a dobozt.
- Már nem olyan bonyolultak a dolgok- mondom egyszerűen, Jason pedig bólint, vigyora nem olvad le az arcáról.
- Ennek örülök- a mosogatóba rakja a csészéjét, és visszatámaszkodva halkabbra veszi a hangját.- Nem rég óta ismerlek, Nash, de remélem tudod, hogy bírlak. És nyilván azt is tudod, hogy jelenleg el se tudnék jobb csávót képzelni a húgomnak, mint amilyen te vagy.
- Hű- zavartan megdörzsölöm a tarkómat, ám Jason még nem fejezte be.
- Ezért szeretnélek megkérni valamire- előrébb dőlök, hogy jobban halljam rekedtes hangját.- Azért nem beszélek hangosabban, mert ha Emily meghallaná, összeverne, és váltig tagadna mindent. Viszont szeretném ha tudnád, hogy szüksége van rád. Mindig is szüksége volt valakire, mivel anyuék nem sok támasszal szolgáltak nekünk. Én ezt könnyebben dolgoztam fel, de Ő... egész kiskorától fogva mindenét a balettban élte meg, most viszont ez sincs neki.
- Várj, ezt honnan...- kezdem, de Jason óvatos mosollyal félbeszakít.
- Ismerem a húgom minden kis rezdülését. A balettot meg sem említette, mikor róla érdeklődtem, márpedig eddig az volt az első, amiről beszélt. Nem firtattam, de annak is eljön majd az ideje. Na, de térjünk vissza a lényegre- keresztbe fonja maga előtt a karját, és komoly mosollyal beszél tovább.- Aggódom érte. Mindig aggódom érte. Tudom, hogy míg én távol vagyok, ő nincs jól. De az utóbbi időben tudod, miket írt? Hogy végre nincs egyedül. És nekem ez mindennél többet jelent, hogy boldog, és hogy biztonságban tudhatom.
- És mit szeretnél tőlem kérni?- a szám teljesen kiszáradt, nyelni próbálok, de alig sikerül. Újra és újra rájövök, hogy Jason mennyire sokat segít Em-nek, és mennyivel jobb lenne, ha örökké itt tudna maradni vele.
- Vigyázz rá. Maradj vele. Szeresd. Támogasd. Kapd el, ha zuhan- két kézzel megdörzsöli az arcát, majd mosolyogva széttárja a karját.- Emily a legcsodásabb ember, és mindennél boldogabb életet érdemel. Látszik abból, ahogyan egymásra néztek, hogy tökéletesek vagytok együtt, pont ezért kérlek, hogy akkor is maradj mellette, ha megint elmegyek...
..mert akkor megint össze fog roppani- teszem hozzá magamban.
Felállok, és meghatódva lepacsizok Jason-nel, aki kedvesen megpaskolja a hátam.
- Megígérem, Jas.
Amint visszaülök a székre, Em jön le a lépcsőn, virágillata van. Mosolyogva puszit nyom a bátyja arcára, majd mellém ülve felkönyököl az asztalra. A szemébe nézve úgy érzem, megszakad a szívem. Nem hagyhatom, hogy megint összetörjön. Tudom, hogy Jason a mindene. Nem mehet megint vissza. Nem akarom Emily-t még egyszer annyira padlón látni, mint mikor Jason- ről beszélt. De amint a bátyja elmegy, Em szomorú lesz. Csalódni fog. Egy újabb dolog jön majd, ami miatt úgy érzi, nincs is értelme ennek az egésznek.
Ahogy beszélgetnek, látom a szemében a csillogást. Talán mellettem megint boldog lehet. Talán, ha mellette maradok, elfelejti a sérelmeket, talán pótolhatok valamit a testvéréből.
Jason lehajol, összeborzolja Em haját, ő pedig nevetve hasba pöcköli. Szomorúan elmosolyodom.
Én semmit sem tudok ebből pótolni.