Hajnalodik, amikor megállunk egy hotel előtt. A szemeim kezdenek leragadni, de úgy érzem, még napokig fenn tudnék maradni. Nash-ből a szórakozottság árad, felé nézve mosolyognom kell.
Kiszállunk az autóból, én pedig azzal a lendülettel belelépek a magassarkúimba. Nash a karját tartja, hogy kapaszkodjak meg benne, majd a csomagtartó felé megy. Érdeklődve figyelem, mit csinál, közben megborzongok a késői szélben.
Kiveszi az Adidas sporttáskámat, nekem pedig kis híján leesik az állam.
- Hogy kerül ez hozzád?
- Leleményes vagyok- széles mosolyt villant felém, majd a vállára veti a táskát. Döbbenten nézem, amint elmegy mellettem, aztán utána topogok.
A hotel parkolójában lévő egyik lámpa kísértetiesen villódzik, de már úgy vagyok vele, hogy nagyon semmi sem tud megrémíteni, az után a pasas után. Fúj, tényleg. Már bent vagyunk a hallban, én azonban újból megborzongok. Az ügyeletes portás a széken hortyog, Nash pedig nem túl diszkréten a magas falapra csap, amitől megugrik az alvó pasas.
- Jaj, bocsánat- kidörzsöli az álmot a szeméből, elnyom egy ásítást, és a pulthoz lép.
- Egy szobát szeretnénk- szólok közbe, ösztönösen arra gondolva, hogy nem hoztam magunkkal valami sok pénzt. Mikor fizetek a portásnak, magamon érzem Nash tekintetét, de annyira azért nem izgat, hogy tudjak is vele foglalkozni.
A szobakulcsokkal a kezemben lépkedek fel a lépcsőn, olyan nehezek a lábaim, hogy alig bírom megemelni őket. Az ajtónk előtt állva egy ideig babrálok a zárral, majd belépek a szobába, nyomomban Nash-el. Felcsapja a villanyt, én pedig, amint meglátom a hatalmas ágyat,érzem, hogy maga alá gyűr az álmosság. Lerúgom a magassarkúimat, és az ágyra ugrok. A kemény matrac megnyekken a súlyom alatt, de már most látom, milyen jót fogok aludni.
Nash becsukja az ajtót, és kulcsra zárja. Ledobja a sporttáskát a fal elé, leveti a cipőit, a pólóját, nadrágját, és egy szál boxerben bújik a vékony paplan alá. Becsukom a szemeimet, de aztán rájövök, hogy elfordulni nem akarok, a fáradtság miatt, persze, így mormogással fejezem ki a nemtetszésemet. Nash felsóhajt, és elhelyezkedik az ágyon.
- Te mindig pucéran alszol?- ásítom, majd nagy nehezen a takaró alá vergődök.
- Van rajtam alsógatya- emlékeztet halkan. Ki se kell nyitnom a szemem, anélkül is tudom, hogy valószínűleg ő is félálomban van.
- Szatír vagy- mikor rájövök, hogy sehogy sem kényelmes ebben a ruhában aludni, gondterhelten felülök, és kómás fejjel körbenézek. Mindenhol Nash ruhái hevernek (hogy tud így levetkőzni?), a villany még ég, és a táskám a szoba legtávolabbi sarkában van.- Miért nem tudtad lekapcsolni a villanyt?
- Ha annyira zavar, állj fel és kapcsold le- motyogja, én pedig kelletlenül odacammogok és lecsapom a villanyt.
Mikor megint bebújok a takaró alá, egyből túl szűknek érzem a fekete ruhámat, a melltartóm merevítőjét pedig túl keménynek, szóval addig-addig forgolódom, hogy elérjem a ruha hátulján lévő cipzárat, míg majdnem kitörik a kezem.
- Nash- pisszegek, hátha meghallja és megkönyörül rajtam.- Nash!
- Mi van már?- a hangja egészen rekedt, én pedig közelebb tolom hozzá magam, hogy a cipzárt jobban elérje.
- Le tudnád húzni a cipzáram?
- Most komolyan ezért sutyorogsz itt nekem?- felhördül, és a kezével elkezd tapogatózni a derekam környékén.
- Segíts már, nem bírom levenni- érzem, hogy egyre lejjebb vezeti a kezét, mikor pedig majdnem eléri a fenekemet, a könyökömmel hasba vágom.- Nem ott lesz a cipzár, csak mondom.
- Szerinted látok valamit ebben a vakságban amúgy?- nagy nehezen sikerül kitapogatnia a cipzáromat, és most a lehúzásával bajlódik.- Olyan nagy okosan lekapcsoltad a villanyt...
- Fejezzed már be, nem én jöttem be utoljára- vetem a szemére. Cipzár csikorgása hallatszik, majd érzem, hogy már nem feszül rajtam annyira a ruha. Nagyot sóhajtok, és gyorsan kibújok belőle.- Köszi.
A könnyű anyagot az ágy mellé ejtem, és most már sokkal kényelmesebben be tudom magam fészkelni a párnák közé.
- Most ki a szatír?
Megforgatom a szemeimet, és erőteljesen oldalba vágom a mellettem nevető fiút, aki erre megragadja a derekam, maga mellé húz, és az ellenkezésemre fittyet hányva átkarol.
Miközben mindketten csak egy szál alsóneműben vagyunk.
STAI LEGGENDO
He stole my car and ran away with my heart
Storie d'amore- Szóval, balerina- suttog, de így is pontosan hallom minden szavát.- Nem kell félned. Nem vagy egyedül.
