Mikor még szerettél

Folyóparton

Már majdnem egy hónapja vagyunk együtt. Minden percét élvezem a veled töltött időnek. Mindig azt kívántam, hogy sose legyen vége. Ez a nap csak azért volt érdekes a többihez képest, mert ekkor utaztunk el először közösen. Elmentünk a fővárosba kocsival. De nem múzeumokba mentünk, csak leültünk a folyópartra. És csak ott ültünk. Néztük a vizet, miközben én az öledben ültem. Megnevettettél, megcsókoltál, meséltél róla, hogy a következő héten el fogsz utazni 3 napra, és hogy addig majd Skype-on beszélünk.
Ekkor bennem majdnem egy világ omlott össze. Tudtam, hogy addig sem leszel a közelemben, hogy nem ölelhetlek meg, nem puszilhatlak meg.
De tudtam, hogy csak 3 nap. Az nem olyan sok. Miután ezt elmesélted, már csak beszélgettünk, majd olyan este 8 körül elindultunk haza.
Messze lakunk egymástól, és majdnem ellentétes irányban az autópályáról levezető úttól. Meg is lepődtem, amikor a ti házatok felé fordultál. Nem bántam. Tudtam, hogy annál tovább lehetek a közeledben.
Erre sem emlékeztetsz. Legalábbis akkor nem, ha a többire sem. Ma is elmentem melletted. Köszöntem is. Észre sem vettél. Egész nap onnantól kezdve nem beszéltem. Csak azon gondolkodtam, vajon direkt nem vettél észre, vagy tényleg annyira elmélyülten röhögtél a haverjaiddal. Néhány tanár rám is szólt. Megkérdezték, mi a baj. Én csak annyit feleltem, fáradt vagyok, miközben megszakadt a szívem.