Ne felejts el... (Felfüggesztve)

Szeptember 2. (Szerda)

Ez a napom nagyon jó napra sikerült, főleg azért, mert ma szert tettem négy nagyszerű barátra, akikre úgy érzem számíthatok bármikor. De kezdjük az elején.

- Szia anya! - mentem le az emeletről reggel. -Apa hol van?
- Bocsi Lia, de sietek! Különben még alszik.- gyorsan megölelt és becsapta maga után az ajtót.

Késésben voltam, ezért gyorsan felkaptam egy koptatott farmernadrágot, egy fekete haspólóval, a derekamra felkötöttem egy piros - fekete kockás inget, felkaptam a bp-es FullCap-em és a piros torna cipőmet. A hajamat kiengedve hagytam. Már nagyon késésben voltam, apa még mindig aludt, szóval úgy döntöttem bemegyek BMX-el a suliba.

Pár perc alatt ott is voltam. Bevittem a bicikli raktárba a BMX-emet és kifelé jövet Zoéval találtam szemben magamat.    
- Na végre már,  hogy ideértél.- mondja Zoé. - Tíz perce várok rád
-Neked is jó reggelt csajszi!- nevettem rá majd megöleltem és bementünk a suliba.

- Képzeld, ebben az évben minden gimis,  saját szekrényt kap.
-Komolyan?-bólintott.-Akkor menjünk! -elindultunk a portáshoz,  aki a kulcsokat adja majd    nekünk.

-Jó reggelt Laci! -köszönt a portásnak Zoé. A portásokat mindenki dühösnek és öregnek képzeli el. Na a mi portásunk egy kedves, fiatal emberke és nagyon bír minket és mi is Őt.

-Sziasztok lányok!  A kulcsokat kéritek vagy a belépő kártyákat? -mosolygott ránk.
-Laci, milyen kártyákat? -kérdeztük kórusban, majd egymásra mosolyogtunk.
-Ettől az évtől kezdve minden idejáró diáknak kártyára van szüksége, hogy belépjen az  ajtón, hogy ne léphessen be idegen.-mosolygott Ránk.
-Akkor mind a kettőt kérjük! -szóltam bele. Miután végeztünk és megkaptuk a kártyákat  és a kulcsokat, elmentünk megkeresni a szekrényeket. Zoéval szomszédos szekrényeket kaptunk, a második emeleten, ahol az osztályunk is van.

  Gyorsan kellett pakolnunk, mert nem sokára becsengettek. Amikor végeztünk, futólépésben megközelítettük a termet. Szerencsére még nem volt bent  Tibor.

 Lehuppantam Zoé mellé és vártuk Tibor érkezését, addig az ikrek hülyeségét hallgattuk.

- Hogy van az németül, hogy te vagy a legnagyobb foggyos a világon?! -nézett körbe Bende az osztályon. Mindenki mosolyogva bámult vissza rá, mert hát közülünk senki sem tanult németet… Vagy is azt hittem…

- A fogyatékos úgy van, hogy 'behindert'... -szólalt meg Szasza,fel sem nézve a telefonjából. Teljesen elképedtem. Nem gondoltam volna.

- Na az vagy Bence egy jó nagy “behíndört” -folytatta a vitát Bende. Már vagy 10 perce azon veszekedtek, hogy… Már azóta elfelejtettem, de biztosan valami oltári nagy hülyeségen.

- Tudod ki a foggyos…?! -tettetett sértődöttséget Bence.
- Igen… te! -mosolygott Bende.
- Anyád… -röhögött Bence és az ikréhez vágta a FullCap sapkáját.
- De ugyan az az anyánk te bolond… -röhögött a másik iker is a saját beszólásán.
- Igaz, de… Akkor is anyád! -már az egész osztály az ikreket figyelte és dőlt a röhögéstől. Hirtelen Bence ráugrott Bendére és elterültek a földön.

-Sziasztok gyerekek! -lépett be a terembe Tibor széles mosollyal az arcán,de amint meglátta a földön birkózó ikreket elröhögte magát. Az egész terem a nevetéstől volt hangos. Nagy nehezen mindenki leült a helyére,mégy az ikrek is. A Bence sapkáját utána hajítottam, ami a birkózás közben esett le a fejéről. A tettemet szórakozottan megköszönte majd még mindig röhögve leült az ikre mellé.

-Ma az ülés rendet fogom beosztani! Főleg, mert ha az ikrek egymás mellett ülnek akkor itt káosz lesz.- ült le a tanári asztalhoz Tibor és fellapozta a tanári zsebkönyvét.