8. Chloé~ Sound.

1K 43 8
                                    




Az Európa Bajnokság olyan gyorsan telt el, hogy felocsúdni sem volt időm. A srácok bejutottak a nyolcaddöntőbe is, ahol végül a Belgák kiejtették őket. De egy egész ország és nemzet így is büszke volt rájuk. Magyarország foci lázban égett és összefogott a srácainkért. Pali munkájának meg lett a gyümölcse. Elképesztően hálás voltam neki, hogy akkor és ott átvette a csapatot és ezt hozta ki a fiúkból. Az Ádámmal való viszonyom ez EB alatt se veled, se nélküled volt. Igazából elvoltunk egymással, de ott volt Balázs. Az a Dzsudzsák Balázs akit szerettem és akit magamnak akart egy részem míg a másik foggal- körömmel tiltakozott ellene. Ugyan ez volt a helyzet Ádámmal is. Nem tudtam mit kezdeni a két fiúval így öröm teljesen tértem haza az Európa Bajnokság után és vártam a találkozónkat a következő koncertet a Budapest Parkban Dominikkal és pár haverjával. Jó magam Stellát csábítottam a magyar fővárosba eme jeles esemény alkalmára aki boldogan mondott igent, mert így végre találkozhattunk és bulizhattunk egyet amire rég volt alkalmunk!

-Stella-kiáltom a lány nevét és bőszen integetek neki a budapesti Liszt Ferenc Reptéren.
-Chlo- iramodik meg felém, elém érve szorosan öleljük egymást -Úgy hiányoztál -karol át. Segítek neki a poggyászaival és vidáman fecsegve hagyjuk el a repteret.

Mivel nekem nincs Pesten lakásom és nem akarok Ádámra sem szorulni aki szintén itthon tartózkodik így egy Pesti szállodában szállunk meg Stellával akivel egy szobán osztozkodunk így maximálisan kitudjuk élvezni az együtt töltött időt!

•••

Július másodikán délután ötkor a Park bejáratánál találkozunk Domival és a barátaival. A srácok szuper jó fejek én pedig nagyon örülök, hogy viszont láthatom a focistát.

-Na és milyen volt Franciaország? -kérdi meg Domi miközben italokért állunk sorba, Stella valahol Domi barátaival van.
-Jó. Nagyon jó. Szuper volt az egész Eb. Hihetetlen élmény. És itthonról milyen volt? -kérdezek vissza.
-Fantasztikus volt itthon megélni az egészet, amikor egész éjjel az emberektől zengett a város és az Éjjel soha nem érhet véget énekelték. Nagyon remélem, hogy lesz még ebben részünk és talán már akkor én is benne lehetek a válogatottban.- osztja meg velem gondolatait.
-Biztos szuper volt- mosolyodok el, a magyarok kitettek magukért- Szerintem Storck hamarosan bevesz a keretbe- lököm oldalba.
-Legyen igazad- karolja át a vállamat.

Az italokkal vissza térünk a srácokhoz és a koncert kezdetéig beszélgetünk, majd hat órakor elkezdődik a TNT. Mivel nem itthon nőttem fel így én nem nagyon tudom a számokat, max 1-2 ismerős, de csak azért, mert utána néztem a youtube-on, ettől függetlenül mind Stella, mind én nagyon jól érezzük magunkat ami a fiúknak köszönhető. Hihetetlen társaság! Fél kilenctől aztán a Német-Olasz meccset nézzük, tíztől pedig DJ-k lépnek fel így arra ropjuk egészen éjjelig, bár sajnos Stella a holnap kora délutáni indulása miatt előbb lelépett és a srácok kedvesen vállalták, hogy elviszik. Én még maradtam Dominikkal amit nem bántam meg, hiszen nagyon jól éreztük magunkat.

-Fogj egy taxit- döntöm a fejem a vállára.
-Egész jó ötlet- áll fel és magával húz a karomnál fogva.
-Na már muszáj? -biggyesztem le az ajkaimat.
-Nem aludhatsz ott el- nevet fel- Gyere ide-ölel át, szorosan bújok hozzá, mivel kicsit fázok és vacogok a következő pillanatban a Dominik derekára kötött pulcsi a hátamon végzi- Nem venném a szívemre, ha miattam lennél beteg- néz a szemembe.
-Igazi úriember vagy- mosolygok rá.

A következő percben pedig az ajkaimhoz hajol, kezeimet a hajába vezetem és úgy húzom közelebb magamhoz. Egy lassú és érzéki csókot váltunk. Miután elválunk egymástól Domi leint egy taxit és bediktálja a címét, rám pillant, hogy akarom- e a dolgot, de én csak mosolyogva bólintok. A lakása nincs messze max húsz percet tölthettünk az autóban, ami azzal ment el, hogy hol egymást csókoltuk, hol csendben ültünk egymáshoz bújva. A megadott címre érve Dominik fizet majd a lépcsőházon át a lakásába vezet. Időm sincs szét nézni a táskám a kanapéra dobom, a következő percben pedig a derekamat öleli hátulról és a nyakamat csókolgatja. Rettentően izgatóan csinálja be kell vallani. Érzem, ahogy elönt a forróság és egyre jobban felizgulok, megfordulok a karjaiban és ajkaimat az övéire tapasztom. A kezeim a haja közt végzi és olyan közel húzom magamhoz amennyire csak lehet, mikor a számat kezdi harapdálni belenyögök az ajkaiba, tettemet egy mosollyal nyugtázza és vállára kap. Sikkantok egyet és nevetve kezdem el püfölni a seggét, a hálóig meg sem állunk ott az ágyra dob és egyből felém tornyosul. A kardigánja hamar lekerül rólam a pólómmal együtt, ezt követi a többi ruhám és az övéi is, a szobában szerte szép dobáljuk őket, de ez cseppet sem zavarja egyikünket sem. Nyakamat csókolgatja majd egyre lejjebb halad, ajkai forró csókokat hagynak a testemen, minden egyes érintésére nyögök egyet, nem tudom mit csinál, de elveszi az eszemet. Mikor már vergődök alatta a belső combon csókolja, ahonnan egyenes út vezet a nőiességemhez amit puszikkal hint be, majd hirtelen a nyelvével kezdi ostromolni. Valamit tud a srác, mert pár perc múlva hangosan élvezek el. Ezek után nem szarakszik sokat máris bennem van. Tempója gyors és élvezetes folyamatosan zilálok és nyögök, csókolja a melleim, a nyakam, ajkam. Hihetetlen. A sokadik lökésére a nevét kiabálva élvezek el, pár lökésen belül pedig követi példámat. Az aktus után magunkra teríti a takarót és a kezei közt alszom el.

Dárdai FC. {Befejezett}Where stories live. Discover now