Dárdai FC. {Befejezett}

24.Chloé~ Plans changed.

'Nem tudom mivel kellene kezdenem.. Talán az elején. Laura vagyok. 16 éves. És terhes. Terhes egy fiútól, az első szerelmemtől. Dárdai Balázstól.
De soha többé nem láthatom és ő soha nem tudhatja meg, hogy terhes vagyok, mert az anyám egy szörnyű nő. Mindig is tudtam, hogy nehéz eset, de amikor megtudta, hogy gyereket várok első dolga az volt, hogy pofon vágott. A második, hogy rám parancsolt és bezárt a házba. A harmadik pedig a telefonálgatás. Mivel a gyerekhez ragaszkodtam és hiába voltam kiskorú a gyerekem felett én döntöttem anyám megszívta. De így sem tudtam a számításait keresztbe húzni. Ki vett az iskolából és a testvéréhez Anetthez küldött Franciaországba. Anettnek és a férjének nem lehet gyereke a hasamban növekvő babának itt kell maradnia.
Vagy ez.. vagy rosszabb. Az én drága anyámtól bármi kitellik! Utálom őt! Gyülölöm!
A szülésig nincs már sok időm hátra. Röpke két hónap. Ahogy megszülöm a lányom- mert, hogy kislányt hordok a szívem alatt- én repülök haza, ő pedig itt marad. Ezt pedig talán annyira nem is bánom. Hiszen Anett remek anyja lesz és kicsit sem olyan, mint amilyen a testvére- az, az anyám.'

Könnyeimmel küszködve olvastam a sorokat. Anyámnak nehéz volt, de lemondott rólam, mert egy jobb életet szánt nekem. És tudta, hogy jobb lesz nekem a nagyanyám nélkül.
-Chloé!- nyit be a szobámba Marci- Minden rendben?- siet hozzám. Tekintete ilyedt.
-Persze- bólogatok- Az egyik bejegyzést olvastam.- emelem fel a naplót.
-Ne sírj miatta- ölel át.
-Sose- törlöm meg a szemem- Mit szeretnél?- kiváncsiskodom.
-Csak szólni, hogy megyünk a nagyapához. El leszel addig? Ne maradjunk?-kérdez rá.
-Nem, dehogy- rázom meg a fejemet- Menjetek csak!- ölelem meg a fiút.

Miután egyedül maradtam újra a naplónak szenteltem minden egyes percet.
Faltam az oldalakat, a megpróbáltatásokat amiket anyám élt át.
Egyszer csak elég volt és össze csaptam. Felvettem a kinyúlt felsőmre egy kardigánt, az előtérben pedig míg öltöztem hívtam egy taxit.
A címet Mónitól tudtam. Ideje volt szembe néznem a múlttal.
A taxi sofőrnek bediktáltam a címet ahová elég hamar meg is érkeztünk.
Egy kertes ház. A kapu előtt valaha virágok lehettek, de ma már csak gaz nő a helyükön, a kis kerti járdát szintén virágok és bokrok szegélyezhették, hiszen látni lehet a kiépített helyüket, de mára ott is már csak a gaz tudott útat törni magának.
Úgy voltam vele inkább visszahívom a taxist és elmegyek, de ha már idáig eljöttem maradnom kellett.
Kezemet felemeltem és becsengettem a kapun. Percekig várakoztam, de semmi. Újra csengettem és ekkor már reagálást is kaptam.
-Jövök már, jövök már.- jelenik meg egy a koránál sokkal idősebbnek tünő férfi. Kardigánban és mackó nadrágban. A kapuhoz közeledve kiváncsian méreget.
-Jó napot- köszönök neki, de hangomban érezni egy kis bátortalanságot. Ahogy kinyitja a kaput teljesen lefagy. Szemüvegét leveszi és úgy méreget.
-Laura?- szugerál erősen.
-Igazából Chloé- nyújtom neki a kezemet- ha minden igaz ön a nagyapám.- lélegzek fel, ahogy kimondom a szavakat.
-Istenem. Kislányom- ölel át- azt hittem, hogy sosem foglak megismerni.- az, hogy így reagál rám megnyugtat. Könnyek csurognak végig az arcomon, ahogy a férfinak is. Egymás vállán sírunk.- Gyere csak beljebb.- tessékel be. Én pedig nem ellenkezem.
A házba belépbe meglepődöm. Rend van. Minden a helyén. Tisztaság és kellemes illat, meleg. -Ülj csak le.- mutat a kanapé irányába én pedig le is ülök- Hozok egy jó meleg teát, mert hideg van kint.- hagy magara. Így egy kis levegőhöz jutok és körbe tudok nézni. A kabátomat és a sálamat közben leveszem. A falak fehérek, a polcokon sorakoznak a könyvek.
Pár perc múlva már egy tálcával tér vissza. Rajta két bögre teával és egy kis süteménnyel.
-Csak ezt találtam, nem vártam vendéget - vallja be.
-Semmi gond. Nem azért jöttem- mosolygok rá- A helyzet az, hogy Móni és Pali oda adta ezt- veszem ki a naplót a táskámból- Lauráé volt.
-Emlékszem rá- vesz át- mindig nála volt. Egyfolytában ebbe írógatott.- hajtja le a fejét- Amit az anyja tett vele.. -keresi a szavakat, azt hiszem nehéz erről az egészről beszélnie.- Soha senkinek nem kellenne átélnie amit a lányomnak kellett. Akkoriban sokszor voltam távol a munkám miatt. Csak akkor tudtam meg, hogy Laura terhes volt mikor hazajött. Akkor pedig már semmit sem tudtam tenni. Elmondta, hogy nem fog itthon maradni és, hogy Berlinbe megy Egyetemre. Cserébe megesküdtem, hogy nem mondom el az anyjának, hogy hol találja őt. Egy-két e-mailt váltottam vele a kezdet kezdetén aztán azok is elmaradtak. Ő tanult és dolgozott, én pedig nem voltam elég kitartó. Aztán a nagyanyád meghalt. És minden sokkal nehezebb lett számomra. Egészen addig nem tudtam arról, hogy ki volt az apád amíg meg nem írták pár hónappal ezelőtt a lapok azt az esküvőt.- céloz a soha meg nem kötetett házasságra köztem és Balázs között.
-Semmi gond. Már minden rendben.- biztósítom- Ami volt elmúlt. Nem haragszom rád, Te nem tudtál semmiről.
-Ha tudtam volna.. Soha nem történik meg a sok szörnyűség Laurával és veled se Chloé.
-Tudom.- fogom meg a kezét- De ennek így kellett történnie.- nyugtatom meg.
-Laura.. ő.. boldog élete volt?
-Öt éves voltam mikor hozzá kerültem és mindennél jobban imádott és én is őt. De nem jutott túl sok idő számunkra. De amit együtt töltöttünk az mindennél jobb és szebb volt. Amikor kiderült a betegsége ki vett az iskolából és utazgatni kezdtünk. Elfogadta, hogy beteg és harcolt ameddig tudott. Gyógyszerek és fájdalom csillapitók nélkül. Amikor örökre feladta a küzdelmet kiborultam, de elfogadtam. Azt hiszem valahol várta is ő már azt a percet, hogy újra Balázzsal lehessen.- mosolyodok el halványan az emlékekre. Még, ha egy ilyen szörnyű emlékről is beszélünk tudom, az édesanyám várta a feloldozást.
-Laura mindig is erős volt.- ért egyet- Miért nem mentél hozzá ahhoz a Dzsudzsákhoz?- érdeklődik.
-Pál megint alkotott..- célzok a másik nagyapámra- Sok minden történt velem szerény húsz évem alatt. Több, mint amit elbírnék, de viselem. A lényeg az, hogy mást szeretek, de nem lehetek vele.- vallom be.
-Kislányom..- mosolyodik el sejtelmesen- A szerelem bármilyen akadályt legyőz csak akarni kell. Ne hagyd, hogy úgy járj, mint Laura. Aki elmenekült a szerelme elől és soha többé nem láthatta már.- tanácsolja.
-Az más volt!- ellenkezem.
-Mitől lenne más Chloé?- nézz mindent tudóan rám- Mert te majd láthatód netán? És a vágyakozás? Szereted, de nem lehet veled. Mással látni, de nem lehettek együtt pedig szeretni fogod és bármit megtennél érte? A nézéséből pedig Te is látni fogod, hogy egy kis része mindig is érted fog élni.- magyarázza- Ez a szerelem Chloé. És, ha ezt elengeded akkor örökre fájni fog.
-Úgy beszélsz, mintha át élted volna már- csúszik ki hirtelenjében, gondolkodás nélkül a számon.
-Mert így is volt. Egy kis részem mindig is másért dobogott. De ő és én nem lehettünk együtt. A szüleim más szántak nekem, a nagyanyádat. A másik lány elhagyta Pécset, csak évekkel később tért vissza. Házasasszonyként, két gyerekkel. De a nézéséből mindig is tudtam, hogy engem szeret, ahogy én is őt.- meséli el az életét, fiatalkorát.
-Miért nem hagytad el a nagyanyámat? -vonom kérdőre.
-Nem lett volna fair. A nagyanyád a maga furcsa módján szeretett és ott volt Laura, a lányom. Nem hagyhattam el őt csak azért, mert mást szerettem.
-Feláldoztad magadat az édesanyám miatt. És nem harcoltál az igaz szerelmedért.- lepődöm meg.
-Így volt- vallja be- mert a lányom mindennél többet jelentett nekem.- mosolyodik el.
Csak arra tudok gondolni, hogy nekem nem lehet gyerekem. Bennem senki nem fogja potólni az űrt amit majd Ádám hagy. És én nem lennék képes egy gyerek miatt feláldozni magamat. Az nem rám vallana!