Dárdai FC. {Befejezett}

18. Chloé~ Never Again..

-Sajnálom. Annyira sajnálok mindent. Egy barom voltam. Meg sem érdemellek. Nem kellett volna ott hagynom, de szembe ülni azzal a két férfival akivel együtt voltál és tudni, hogy akármelyikünk lehet a gyereked apja.. -mély levegőt vesz és csak ezután folytatja- a gyereké.. istenem Chloé! -kezek fonodnak a sajátjaim közé- Tudod lehet jobban járnál, ha mind kilépnénk az életedből. Dominik Varsóba megy úgyis, én maradnék Németbe, Balázs az Emírségekben van te pedig itt maradhatnál Magyarországon. Vagy akár Amerikába mehetnél. Tudom, hogy imádsz ott lenni. Lehet jobban járnál..

Tompa, monoton hangokat hallok. Nem értem mi folyik körülöttem. Egy jellegzetes szagot érzek, a szemeim ólom súlyuak, a testem fáradt.
Nehezen bírom csak kinyitni a szemeim, mikor sikerül túl erős neki a hirtelen fény.
Próbálok beszélni, de csak nyögések jönnek ki a számon.
-Chloé!- hallom meg az örömteljes hangot- Chloé, istenem! Hívd a dokit!- léptek zaja, ajtó nyikorgás- Itt vagyok Chlo- simogatják a kezemet.
-Magához tért?- hallom meg az idegen hangot- Kisasszony magánál van?- kábán bólogatok- Adjunk neki vizet. - a következő percben egy szívószál matat a számnál és kortyolni kezdek. Teljesen ki vagyok száradva!
-Köszönöm- mondom rekedtesen és újra megpróbálkozom kinyitni a szememet. Nehezen, de sikerül.
Egy orvos és Móni tornyosul felettem. Tehát kórházban vagyok. Az esküvő!
-Kisasszony emlékszik rá mi történt?- fürkészi a szemüvege mögül az arcomat a doki.
-Az esküvő.. ott voltam, de megszédülten folytattam az utam és az oltárnál álltam.. aztán újra nagyon rosszul lettem.. onnantól homályos a történtek majd, mintha mindent elvágtak volna.- vallom be.
-Rendben. Örülök, hogy emlékszik. Most pedig valami olyat kell mondanom ami felzaklathatja. Kérem készüljön fel. A magzat elment, őszintén sajnálom! -az orvos szavai egyre csak csengtek a fülemben. Nincs többé gyerekem. Nem kell, hogy szüljek Balázsnak! Istenem.. köszönöm, hogy meghallgattad imáimat.
-Értem- bólintok- Mikor engednek ki a kórházból?- érdeklődöm.
-Mivel a tegnapi napon kába volt ezért legkorábban, ha minden rendben van holnap.
-Tökéletes. Köszönöm.- azzal a doki kettesben hagy Mónival, bár még előtte tájékoztat, hogy rendelkezésemre áll akármikor, akármiben. Ez egy kicsit tág fogalom úgy érzem!
-Aggódtunk érted- ölel át Móni- Amikor össze estél és az a rengeteg vér..- arca teljességgel kétségbe esett. Egyértelműen látni, hogy mennyire aggódott.
-Jól vagyok- mosolygok rá- Minden a legnagyobb rendben.- nyugtatom meg.
-Egész biztos?- érdeklődik.
-Igen. Semmi sem köt Balázshoz..- sóhajtok megkönnyebbülten.
-El sem hiszed mi volt mikor összerogytál- kezd a mesélésbe, így megpaskolom magam mellett a kórházi ágyat. Lefekszik mellém és így folytatja- Ádám egyszer csak megjelent, rohant hozzád és el kapott. Leordította nagyapád fejét. Aztán minden olyan gyorsan történt. Én jöttem veled a mentővel, mire a srácok ide értek te már a műtőben voltál. Pali elküldte az apját.. Balázs pedig akkor ment el mikor megtudta, hogy a baba elment. El sem tudod képzelni milyen rosszul festett. - meséli el.
-Állj!- eszmélek fel- Ádám?- döbbenek le.
-Igen. Itt van. Tegnap egy ember jöhetett be hozzád úgy, hogy ő volt bent nálad. Este is alig akart elmenni, úgy zavartuk haza. Pali maradt bent éjszakára, ha történt volna bármi, reggel váltottam le őt. Ádám már előttem itt volt. Ha szeretnéd beküldöm. Már tuti lerágta ez idő alatt mind a tíz körmét!- elgondolkodom. Akarom- e látni? Van mit mondanom neki!?
-Rendben.- egyeztem végül bele.
-Máris- mielőtt felállna még nyom egy puszit fejem búbjára.

Pár perc is el telik mire belép a már jól ismert magas férfi a szobába. Arca nyúzott, halvány mosollyal pillant felém. Ő az. Az én egyetlen Ádámom. Életem talán egyetlen igaz szerelme. Már ha az.
-Szia- lép közelebb.
-Szia- mosolygok rá- Elég nyúzott vagy- jegyzem meg.
-Nem aludtam sokat az este, aggódtam miattad. Az orvos szerint tegnap fel kellett volna kelned, de tök kába voltál. Aztán haza lettem zavarva, de nem sokat sikerült aludnom. -panaszolja el.
-Nem baj Ádikám. Jól áll a fáradtság és a táskás szem.- nevetem el magamat, mire ő is elmosolyodik.- Komolyra fordítva a szót.. Hallottam mit tettél értem- nézek egyenesen a szemébe- Móni mindent elmondott. Hogy megjelentél a kápolnában, hogy megvédtél a nagyapám előtt és, hogy most is itt vagy- nyúlok felé. Ő pedig le ül mellém és megfogja a kezemet- Köszönök mindent Ádi- simogatom meg a kéz fejét.
-Ez a legkevesebb amit tehettem azok után, ahogy viselkedtem veled. Az, hogy a nagyapád ezt tette csakis az én hibám. Ha melletted maradok és elfogadom, hogy mástól lesz a gyerek akkor most nem lennél itt. Nem lenne ez az egész- temeti a fejét a kezeim közé.
-Ugyan Ádám- simogatom meg a fejét- A lehető legjobban alakult. Azt a gyereket nem lettem volna képes felnevelni. Nem tudom, hogy említették -e a nagybátyámék, hogy miket terveztem.. Hidd el Ádám megtettem volna egytől egyig mindent csak azért, hogy NE kelljen felnevelnem, mert semmit nem jelentett nekem!
-Ugyan Chloé. A gyereked volt nem lettél volna rá képes.. -próbálja erőltetni a dolgot, de a szavába vágok.
-Ott hagytam volna Neki. Hidd és fogadd el. Ez van. -világosítom fel először és utoljára.
-Elnézést a zavarásért- kopog be az orvosom és bedugja a fejét -Ha nem lenne nagy gond szeretném megvizsgálni a Kisasszonyt- néz rám.
-Csak nyugodtan -áll fel Ádám- Ha végeztetek visszajövök- ad egy puszit a homlokomra én pedig bólintok.

A nővér kicseréli a kanülőmet, míg az orvos elvégzi a vizsgálatokat. Hümmögve irkál a mappájába, amivel nem sokra megyek így csak nézek magam elé. Míg a nővér magunkra nem hagy, az orvos pedig meg áll az ágyam lábánál és az arcomat kémleli.
-Nos Beretton kisasszony minden a legnagyobb rendben, ha a holnap reggeli viziten is mindent rendben találunk, akkor a délután folyamán ki is engedjük. De lenne itt még valami- kíváncsian figyelem a dokit akinek az arca egyik percről a másikra változik.
-Valami komoly dolog igaz?- ülök feljebb az ágyban, az orvos pedig bólint -Ki vele! Ne kíméljen! -kérem meg.
-Chloé. -sóhajt fel az orvos- Történt valami amiről eddig nem beszéltem. Szerettem volna akkor közölni önnel, ha már egy kicsit éber és fel fogja a dolgokat. Amit hallani fog egész biztosan sokkolja majd és nem fogja jól viselni.
-Doki nyögje már ki!- fakadok ki hirtelen- Ne húzza az agyamat.- leszek ideges.
-Sajnálom- kap észhez- Chloé önnek nem lehet többé gyereke.- a szavakat hallom,de felfogni nem fogom.
-Micsoda? Mit.. Maga mit beszél itt nekem? Az nem lehet.. -ellenkezem egyből.
-Sajnálom. A műtét elvégzése közben felléptek komplikációk, ennek a következménye, hogy önnek nem lehet gyereke.
A szavak mardossák a lelkemet. Nem lehet többé gyerekem! Nem akartam ezt a gyereket, nem akartam Balázs gyerekét és a sors így bánik el velem! Soha többé nem lesz esélyem gyereket szülni és felnevelni. A megfelelő embernek. Ádámnak akár. Ő biztos akarna gyereket. Főképp, ha együtt maradunk esetleg. Ezt soha nem tudhatja meg!
-Köszönöm- krákogom.
-Jól van?- esik kissé kétségbe.
-Természetesen. Minden rendben. -hazudom a szemébe- Kérem ezt Ádámnak ne mondja el. Én szeretném vele közölni.
-Természetesen. Ez az ön magánügye engem pedig köt az orvosi titoktartás- lép ki az ajtón.

Az orvos távozik, nem sokkal később pedig Ádám lép be a szobába. Mosolyogva ül le az ágyam mellé és kezdünk csevegésbe.
Sosem tudhatja meg az igazat. Azt, hogy egy félre sikerült szerencsétlenség miatt nem lehet gyerekem. Ha ez kiderülne nem tartana ki mellettem és előbb utóbb elhagyna. Azt pedig nem hagyhatom! Most, hogy végre minden rendben lehet köztünk nem adom meg azt az örömöt senkinek, hogy szét válasszon minket. Együtt maradunk és kész! Szalai az enyém és az enyém is fog maradni!

Hy Guys!
Folytatás érkezett!😊
Következő rész jövőhéten várható! 😇
Remélem a rész tetszik! Köszönöm az előző részhez a komikat😍
Szép hétvégét Nektek!💓