21. Ádám~ No more fight.

561 52 13
                                    

Chloé. A lány akiért egyszer mindenre képes lettem volna. De ma már..

Volt egy nagy vitánk amiben olyan dolgokat vágtam a fejéhez amiket nem kellett volna. Tudom jól, hogy amit tettem megbocsájthatatlan. Rögtön meg is bántam, de ő elment.. Ott hagyott engem. Hiába hívtam nem keresett, Paliék sem tudtak róla semmit. Még a rohadt válogatottságról is lemondtam, de semmi..
Pár nappal később a hivatalos facebook oldalán kért elnézést mindenért tőlem és Balázstól. Azt kérte legyünk olyanok, mint amilyenek előtte voltunk. Bánja azt amit velünk tett és szerinte soha nem szabadott volna megjelenie Telkiben. Valóban.. akkor talán még mindig Csillával lennék aminek semmi értelme nem lenne. Mondhatjuk, hogy Chloé Beretton miatt szakítottam vele. De nem lenne igaz.
Mivel Chloé-t sehogy sem lehetett elérni és egy meccsen sem jelent meg tovább kellett, hogy lépjek. Balázzsal mindent megbeszéltünk és a "kapcsolatunk" ott folytatódott, ahol véget ért. Szinte már elfeledkeztünk Chloé-ról amikor is újra hallatott magáról. Épp Telkiben voltunk és az Andorra elleni meccsre készültünk.

-Nézzétek! -mutat a tv-re Németh.
-Chloé.. -suttogom elhalva.
-Vedd hangosabbra! -szól rá Dominik. Nagy Dominik be lett hívva a válogatott keretbe és információm szerint a Svéd barátságos meccsen fog bemutatkozni.

"Chloé Beretton Amerikában folytatja. Nem rég sikerült egy telefon beszélgetésre elkapnunk a lányt, aki felmondta életét Németországban és ott hagyta az Egyetemet is. Jó barátnőjéhez Stella-hoz költözött New York-ba és újra kamerák elé állt, a modell világ örömmel fogadta vissza, de emellett nagy tervei vannak.
-Jelenleg jól érzem magamat a börőmben, a múltat szeretném elfelejteni. Mint mondtam nem fogok róla beszélni. New York-ban jól érzem magamat, egy-két fotózáson már részt is vettem pedig csak pár hete vagyok itt. A decemberem elég sűrű lesz, de próbálkozok időt szakítani majd a családomra akik Németországban vannak és van pár barátom akikkel nagyon szeretnék találkozni, mert már rég nem tettem meg. A jövő évet pedig kiváncsian várom. 2016-ban rengeteg szép pillanatom volt, de voltak árnyékos oldalai is. 2017 a horószkopóm szerint sok jót ígér.
Chloé tehát remekül érzi magát az Amerikai nagyvárosban. A Szalai Ádámmal és Dzsudzsák Balázzsal való kapcsolatáról nem beszélt és állítása szerint nem is fog. Mi a legjobbakat kívánjuk neki."

-Soha többet nem akar minket látni- néz rám Balázs akinek pont azt olvasom le az arcáról amit valószínűleg az enyémről is lehet. Sértettség, értetlenség, Chloé Beretton elbánt elünk. Csúnyán.
-Hagyd a fenébe!- szólalok meg hirtelen- Túl lépett rajtad és rajtam is. Mi is így teszünk tesóm!- veregeten válom a csapattársam.

•••

A napok hamar mentek Németországban. Nem volt több válogatott mérkőzésünk,így teljeséggel a Hoffenheim-re koncentrálhattam. A Chloé-val való kapcsolatom vége azt jelenthette, hogy több időt tölthettem a barátaimmal. Mind a németekkel, mind a magyarokkal.
A hetek repültek mellettem és eljött a december is. 9.-én tartottuk a születésnapomat amire haza mentem és egy óriási bulit csaptunk a srácokkal az Akváriumban, épp Sasha volt. Balázs nem tudott ott lenni, de természetesen felköszöntött.
El is kezdtük szervezni a szokásos újévi utazást, a cél pedig Brazília lett.
Gergő barátom a karácsonyi hetet nálam töltötte és együtt indultunk haza az új kocsimmal Magyarországra.
Balázs a saját születésnapját Abu Dhabi-ban ünnepelte, amire sajnos nem tudtam elmenni, mert 23.-án van.
A Szentestét a családommal töltöttem. Összegyültünk a szüleimnél és végre együtt lehetett a népes család. A 25.-e délelőtt pedig csomagolással telt. Indultunk Brazíliába. Az öcséimel Vilivel és Bercivel meg Gergő barátommal vágtunk neki a nagy útnak.

A repülőn pedig bőven volt időm gondolkodni. Az életemen, a történteken. Akármennyire is próbáltam kizárni a Chloé-val történeteket egyszerűen nem tudtam. Volt képe egy szó nélkül ott hagyni, aztán egy ócska facebook bejegyzésben bocsánatot kérni és azt kérni, hogy kezdjek új életet. Dárdaiékat hiába kerestem, először ők sem tudtak semmit Chloé-ról, aztán egyszer csak jött egy telefon a nyilatkozat után. Móni hívott, azt mondta, hogy sajnál mindent. De Chloé eldöntötte, hogy új életet kezd. Balázsról már régen lemondott, de most rólam is. Nem akar velem lenni többé, nem akarja, hogy neki szenteljem az életemet, mert ő nem adhat meg nekem mindent, valami olyat amire mindennél jobban fogok vágyni. De ő nem fogja nekem soha megadni, mert nem tudja. Épp ezért döntött így.
Nem igazán értem miről lehet szó, de nem most már nem is érdekel. Ha ő így döntött én sem fogok többet küzdeni érte. Eldöntötte mit akar, nagy lány már. Pali ezúttal nem keresett meg, nem magyarázott el semmit és nem akarta, hogy "megmentsem" az unokahúgát. Mónika sem kért ilyet így itt a vége, végleg. Fogalmam sincsen mi lehet a dolgok mögött, de talán jobb is, ha nem tudom. Próbálom teljesen kizárni az életemből Chloé Beretton-t, de nem minden esetben megy ez teljesen, mert folyamatsan róla cikkeznek az újságok, internetes portálok. Míg én a barátaimmal ünnepeltem a 29.születésnapomat addig ő például New York-ban bulizgatott a barátnőivel. Azt hiszem vége. Tényleg. Ennyi volt. Chloé Beretton menthetetlen, én Szalai Ádám pedig nem küzdök többet érte, mert nem éri meg. Ezt pedig ideje belátnom!

Hello.
Igaz ez egy rövidebb rész volt, de Ádám szemszögéből íródott!
Köszönöm az előzöekhez a hozzászólásokat😘
xx 💕

Dárdai FC. {Befejezett}Where stories live. Discover now